Justin Timberlake elismerte, hogy ittasan vezetett júniusban, amikor elkapták a rendőrök
Bűnösnek vallotta magát ittas vezetés vétségében Justin Timberlake, írja a CNN. A 43 éves popsztár a Suffolk megyei ügyészekkel kötött megállapodás részeként pénteken jelent meg a bíróságon, ahol Carl Irace bíró ítéletet hozott.
Timberlake-et 25 óra közmunkára ítélték, amit egy általa választott nonprofit szervezetnél kell teljesítenie egy éven belül. Emellett 500 dolláros pénzbírságot kell fizetnie, és három hónapra felfüggesztették a jogosítványát New York államban, ahol még júniusban kapták el a rendőrök a piásan volán mögé ülő hírességet.
Timberlake piás vezetéséről felvétel is készült, amit itt lehet megnézni:
A bírósági döntés értelmében Timberlake-nek közbiztonsági közleményt is ki kell adnia. Az ítéletet mind a védelem, mind a kerületi ügyészség jóváhagyta. Timberlake a bíróságon elmondta, hogy elfogadja az ítéletet, és hangsúlyozta, hogy tanult a hibájából. Arra buzdította az embereket, hogy ne vezessenek, ha alkoholt fogyasztottak. Ilyen esetekben inkább vegyenek igénybe alternatív utazási lehetőségeket a kocsi helyett.
Timberlake-et még júniusban tartóztatták le Sag Harborban, miután a rendőrség szerint nem állt meg egy stoptáblánál, és nem tudta a saját sávjában tartani autóját.
Timberlake ügyvédje vitatta a vádakat, de a popsztár végül bűnösnek vallotta magát.
Az énekes a nyáron turnéra indult, a Forget Tomorrow következő fellépését szeptember 28-án New Jerseyben tartja.