Jason Momoa: „Éheztünk a Trónok harca után”
Bár ma már az egyik legnagyobb szupersztár, nem szakadtak azonnal dollármilliók a Trónok harcával Jason Momoa nyakába: az első évad után súlyos adósságai voltak - derült ki az Instyle-nek adott interjújából.
Momoát leginkább a Trónok harca Khal Drogójaként ismeri mindenki, ám hiába a világhírű sorozat, nem volt egyszerű dolga. Karakterét az első évadban megölték, még azelőtt, hogy a sorozat igazán nagyot dobbantott volna. A forgatást követően anyagilag nagyon rossz helyzetben volt, feleségével, Lisa Bonettel évekig nehezen tudták kifizetni a Topanga Canyonban található otthonuk számláit, Momoa emiatt súlyos adósságokat halmozott fel.
"Éheztünk a Trónok harca után. Nem kaptam szerepeket. Nagyon próbára tesz az, ha két kisgyereked van, és teljesen el vagy adósodva."
A dolgok akkor javultak meg, amikor 2016-ban beválogatták a Justice League-ba, előbb a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című játszotta el Aquamant, egy évvel később Az igazság ligájában, 2018-ban pedig külön mozifilmet is kapott.