SZTÁRVILÁG

Jákob Zoltánnak meg van a véleménye a Kőgazdag fiatalok szereplőiről: „Én egészen más utat választottam”

Ők nem beszélnek a luxusélet mögötti teljesítményről, ami természetesen nem az övék, hanem a szüleiké - mondta a milliárdos üzletember.

Link másolása

Jákob Zoltán is elmondta a véleményét a Kőgazdag fiatalok szereplőiről. Az ország 39. leggazdagabb emberét zavarja, ha egy szülő kirívóan elkényezteti a gyerekét.

Jákob bevallása szerint éppen csak belenézett a TV2-n futó realitybe, illetve pár szereplő bemutatkozó videóját látta.

„Nos, engem zavar, ha egy szülő ilyen kirívó módon kényezteti el a gyermekét. Én egészen más utat választottam és elnézve a lányaimat és a fiamat, jó döntést hoztam”

- mondta a milliárdos Ripostnak. Szerinte egy fiatal felnőtt, pláne kamasz még biztosan képtelen a helyén kezelni a valódi vagyont.

Jákob furcsának találja, amikor nagyon fiatal emberek mutatják, hogy milyen anyagi javak felett rendelkeznek.

„Ők persze többnyire nem beszélnek a luxusélet mögötti teljesítményről, ami természetesen nem az övék, hanem a szüleiké, akik minden bizonnyal rengeteget dolgoznak azért, hogy megteremtsék azt az életszínvonalat, amit a gyerkőceik is élveznek.”

Jákob elmondása szerint a kamaszlányai semmiben nem akarnak kitűnni a társaik közül, ha csak nem a tanulmányi eredményeikben, és sosem kértek semmilyen drága, márkás ruhát, vagy kiegészítőt.

„Meg is mondták, hogy nem akarnak az én elkényeztetett gyerekeimnek tűnni” - fogalmazott a milliárdos üzletember. A fia nála dolgozik, és végig járta a szamárlétrát annak ellenére, hogy szakirányú diplomát szerzett.

„A termelésen kezdett csomagolóként, majd volt eladó az egyik üzletemben is, mielőtt az irodába került a marketing csapat tagjaként. Négy éve dolgozott már a cégnél, amikor vezető beosztásba került.

Mindenért keményen megdolgozik és sosem kérte, hogy kivételezzek vele csak azért, mert a fiam”

- mondta Jákob, aki szerint a fia sokkal kritikusabb önmagával szemben, mint ő vele szemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Végleges: a Dancing with the Stars egyik közönségkedvence nem lesz ott a fináléban
Tóth Andi az Instagram-sztorijában árulta el, hogy miért nem volt aktív az elmúlt időszakban.

Link másolása

A hétvégén lesz a Dancing with the Stars táncos vetélkedő fináléja. A korábbi évekhez hasonlóan a döntőben újra fellépnek a korábbi évek nyertes párjai is.

Az egyik nagy kedvenc volt az Andrei Mangra - Tóth Andi kettős. Az énekesnő most az Instagram-sztorijában elárulta, mire számíthatnak a rajongóik.

Mint írta:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

Azaz véglegessé vált, hogy a győztes párosból Andrei nem lesz jelen a fináléban.

Egy korábbi posztból kiderült ugyan, hogy Andi és Andrei együtt próbáltak egy fellépésre, de a táncos lesérült, és azt a produkciót le kellett mondania.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rácz Jenő: „Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk”
A séf szerint innentől kezdve nem ellenségek, hanem ellenfelek lettek.

Link másolása

A Sztárbox nagy port kavart mérkőzése után Istenes Bence és Rácz Jenő kibékültek egymással. Erről először a műsorvezető posztolt, melyben leírta: "Most, hogy eltelt pár nap a meccs óta és tiszta fejjel, kívülről látom magam, tudom, hogy nekem is nagy felelősségem van abban, hogy idáig jutott ez a sztori és ezt őszintén sajnálom".

Nem sokkal később a séf is a közösségi oldalán jelentette be, hogy megbékéltek egymással, és ezután nem ellenségek, hanem ellenfelek lesznek. Mint írja:

"Sokan nem tudjátok, de 3 nappal a meccsünk után meghoztam egy döntést… Volt bennem egy belső hang és a szívemre hallgattam!

Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk és ha tudunk egymásnak tiszteletet megadva beszélni, akkor szívesen felhívom!

Szerencsére ez a belső hang a Bencében is megszólalt és ahogy láthatjátok a képen, összehoztunk egy személyes találkozót, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseket és a vitákat! Örömmel tudatom a szurkolóinkkal, hogy sikerült mindent megbeszélni, bocsánatot is kértünk egymástól az esetlegesen okozott negatív dolgok miatt. Innentől kezdve nem ellenségek, hanem ellenfelek lettünk!

Köszönöm, hogy méltó ellenfelek lehettünk egymásnak, innentől kezdve minden más médiatörténelem marad…

Kérjük a mélyen tisztelt sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben, hogy a továbbiakban nem kívánunk a nyilatkozni a témában.

Közeledik a szeretet ünnepe, szeressétek egymást!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Krausz Gábor elárulta: „Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim”
A sztárséf nem hitt abban, hogy sikerül a döntőbe is bejutniuk. Igazi sokként érte, mikor meghallotta a nevüket.

Link másolása

Krausz Gábornak nagy meglepetést jelentett, hogy a közönség bejuttatta táncos partnerével, Mikes Annával együtt a Dancing with the Stars döntőjébe.

A Story magazinnak a séf elmondta:

„Úgy vagyok vele, hogy ez nekünk már jutalomjáték. Két fantasztikusan táncoló srác van még ott a döntőben, szóval teljesen mindegy, milyen helyezést érünk el. Tanuljuk meg jól az új koreográfiát, táncoljunk egy nagyon jót, az pedig, hogy a végeredmény mi lesz, részletkérdés. Én már így is túlteljesítettem a tervet azzal, hogy bejutottunk a döntőbe”.

Bevallotta, hogy nem nagyon hitt abban, hogy az elődöntőből továbbjutnak:

"A legutóbbi adás előtt azt éreztem, hogy kiesünk, Anna azt mondta, továbbjutunk. Aztán ez az érzés megfordult, aztán újra vissza. Sokként ért, amikor továbbjutóként kimondták a nevünket. Bevallom, amikor mentünk fel a lépcsőn, Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim"

- mesélte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Mi történhetett? Nem tér vissza egy korábbi győztes a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába
Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. Tóth Andi a közösségi oldalán posztolt egyet.

Link másolása

Az utolsó adásra készülnek a versenyben maradt párok: Mikes Anna és Krausz Gábor, Stana Alexandra és Marics Peti, valamint Lissák Laura és T. Danny három-három koreográfiát táncolnak majd a színpadon.

A Blikk szúrta ki, hogy Andrei Mangra nem lesz ott a műsor szombati döntőjében.

Korábbi párja, Tóth Andi a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában mesélt a próbákról:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk, és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

- írta Tóth Andi a közösségi oldalán.

Andi táncpartnere, Andrei Mangra a műsor második évadát nyerte meg korábban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: