SZTÁRVILÁG

Hunyadi Donatella a vezetéknevéről: édesanyám a Kiszelt teljesen kizárta, úgy érezte, ez egy negatív bélyeg

Donatella arról is beszélt Hajdú Péter műsorában, hogy példát szeretne mutatni azzal, hogy híres ember gyerekeként is lehet normális. Úgy érzi, a Dancing with the Stars után sikerült legyőznie az előítéleteket.

Link másolása

Hunyadi Donatella lesz Hajdú Péter vendége a pénteken debütáló Frizbi új részében. Az adás előzetese szerint szó fog esni arról is, hogy Donatella korábban látta az emberek szemében, bár nem néznek rá utálattal, de szeretettel sem. A Dancing with the Stars után viszont véleménye szerint sikerült legyőznie az előítéleteket. Tapasztalatai szerint ezzel az édesanyját, Kiszel Tündét is pozitívabban ítélik meg.

"Éreztem magamban a késztetést, hogy megmutassam azt, hogy amúgy én tudok értéket képviselni. Szeretnék példát mutatni azzal, hogy híres embernek a gyereke vagyok, és mégis normális vagyok"

- magyarázta.

Donatella arról is nyíltan beszélt, hogy miért kapott más vezetéknevet, mint amelyet a vér szerinti apja vagy az édesanyja visel.

"Édesanyám nem szeretett volna ebből akkor semmiféle problémát, nyilván a Kiszelt teljesen kizárta az én érdekemben. Úgy érezte, hogy ez egy negatív bélyeg rám"

- mondta Hajdú Péternek.

(via 24.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hogy Zacher Gábornak miért kellett elhagynia a baleseti sebészetet
Zachernek olyan allergiája van, amivel képtelenség sebészként együtt dolgozni. Egy balettelőadásnak köszönheti, hogy toxikológus lett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 28.


Link másolása

Egy szokatlan allergia miatt kényszerült a baleseti sebészet elhagyására Zacher Gábor, vette észre a Blikk a Klubrádió toxikológussal készített beszélgetésében.

„Az nagy törés volt az életemben, hiszen tíz évig dolgoztam a baleseti sebészeten, imádtam a vért, a verejtéket, a könnyeket. Imádtam bejárni, operálni, asszisztálni. Ez volt az életem” – mondta Zacher, akiről kiderült, hogy gumiallergiás, ezért képtelen gumikesztyűt viselni.

„Tele lettem pöttyökkel, aztán ezek egybefolytak, felülfertőződtek. Kijártam a szakrendelőbe dolgozni, és nem jártam a műtőbe, ami nagyon nem volt jó” - folytatta a toxiklógus, aki egy idő után belátta, hogy ez nem mehet így tovább.

Végül egy balettelőadáson futott össze egyik régi kollégájával, aki az Erzsébet Kórház toxikológiáján ajánlott neki állást,. Zacher Gábor ezt gondolkodás nélkül elfogadott, és azóta sem bánta meg.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Tóth Andi: Felfoghatatlan, hogy valaki konkrétan leírja, hogy 55 kilónak kéne lennem
Az énekesnő egy videóban akadt ki az alakját kritizálókra. Szerinte ideje lenne abbahagyni ezeket a szigorú megmondásokat.

Link másolása

Egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban reagált az alakjára tett megjegyzésekre Tóth Andi, vette észre a 24.hu. Az énekesnőt azután kezdték ki, hogy nemrég olyan fotókat posztolt, amiken kilóg a hasa.

„Sokat beszéltem már arról, hogy gyűlölöm, utálom, ha valaki kérdés nélkül tök természetesnek veszi, hogy másnak a testéről beszélgessen. Az jutott eszembe, ahogy olvasgattam ezeket, hogy mi mindent csinálnék azokkal, akik megmondják, hogy kéne kinéznie a lányomnak” – mondta az énekesnő.

Szerinte sokan ilyenkor azzal védekeznek, hogy csak a véleményüket írták le, pedig azt csak „akkor illik adni, ha kérdezték”.

„Szörnyű világot élünk, nagyon sok elképzelés alapján, hogy egy nőnek vagy férfinak hogyan kell kinéznie, hogyan kell viselkednie, mit kell tűrnie… És tök nehéz boldogan élni, ezeket nem figyelembe venni. Én is nagyon sokszor figyelembe vettem vagy követtem ezeket, de az már egyszerűen felfoghatatlan, hogy valaki konkrétan leírja, hogy »Andi, neked 55 kilónak kéne lenned«. Ez melyik könyvben van? Ilyet nem csinálunk! Miért kéne nekem annyinak lennem? Mi van, ha hatvan vagyok, mi van, ha ötven vagyok? Mi ezzel a probléma? És emiatt miért rosszabb a te napod?”

Tóth Andi azt is elmondta, hogy nem maga miatt mondta el mindezt, mert ő már próbál nem figyelni a kommentekre. Szerinte nincs fontosabb az egészségnél, de ideje abbahagyni „ezt a szigorú megmondást, hogy egy bizonyos kiló felett valaki kövér, vagy alatta már sovány, gebe, csont a kutyáknak… Alapból: ki nem szarja le, hogy neked mi tetszik, kedves kommentelő?”.

„Ne ítélkezz más teste felett, mert az nem a tied!” - mondta a videó végén az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krúbi: „Ha a kormány most úgy döntene, kicsinál, jobb eszközei is lennének rá három Mandiner-cikknél”
Szerinte ő a hatalom szemében nem tényező, így is van egy sokmilliós, idősebb, elszegényedettebb bázisa a Fidesznek, amelyik kizárólag az állami médiából tájékozódik. Hozzájuk soha nem fog eljutni.
H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2024. február 29.


Link másolása

A Forbes legújabb számának címlapján nem más látható, mint Krúbi, azaz a 29 éves rapper, Horváth Krisztián.

A polgárpukkasztásról és a botrányairól is hírhedt előadó a nagyszabású koncertekről is beszélt.

Elmondása szerint egy ilyen előadásra több hónapig készül a show, a stáb gyakran az utolsó elkölthető forintot is visszaforgatja a látványba, nem teszik zsebre.

„Ha minden évben van két gigantikus dátum, ami előtted lebeg, azzal meg kell tanulni bánni”

- mondta Krúbi a lapnak.

A cikk érinti az új generációt is, amely már magabiztosan, szinte profi vállalkozóként építgeti a bizniszt, az énmárkát (ide tartozik többek között Dzsúdló, Azahriah, Beton.Hofi, Pogány Induló vagy a Carson Coma). Fittyet hánynak a régi iskolára, mindenki maga próbálja diktálni a narratívát, nekik a klasszikus mainstream platformokra (tévé, rádió, óriásplakátok, bulvár) semmi szükség.

Az interjú lényegesebb része, hogy Fidesznek rendszeresen beszólogató, a kormánypártot koncertjein kifigurázó Krúbi mit gondol a hatalomról.

Krúbi szerint ő a hatalom szemében nem tényező, a kormánypárti ukázt is elenyészőnek gondolja, amúgy meg csak a dolgát csinálja.

„Enélkül is megvan a sokmilliós, jóval idősebb, elszegényedettebb bázisuk, amelyik kizárólag az állami médiából tájékozódik, hozzájuk meg soha sehogy nem jutok el. Ha a kormány most úgy döntene, kicsinál, jobb eszközei is lennének rá három Mandiner-cikknél”

- mondta a rapper a Forbes magazinnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Erre költötte nyereményét a Legyen Ön is milliomos! nyertese, aki 40 milliót vitt el
Azt is elárulta, mire költené a milliókat, a ma nyerné meg ezt az összeget. Cserey Gábor még 2006-ban vitte el a főnyereményt.
H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2024. február 29.


Link másolása

A Blikk megtalálta a vetélkedő rekordnyertesét. A műsor történetében csak egyszer fordult elő, hogy valaki elvitte a főnyereményt, a 40 millió forintot.

2006-ban a kvízkirály, Cserey Gábor volt a szerencsés nyertes, aki hosszú idő után először szólalt meg a lapnak. Elmondta, hogy semmiben nem változtatta meg őt és az életét a nyeremény.

”Ugyanúgy élek ma is. Akkor sem volt olyan hatalmas összeg a 40 millió forint, hogy az ország 10 leggazdagabb embere közé tartozzak, tehát ugyanúgy dolgoztam a nyugdíjig. Egyébként a mai napig én vagyok a lexikon a családban, ha nem tudnak valamit, egyből jön a menj, kérdezd meg apádat, nagyapádat!”

- mondta a lapnak a 74 éves nyertes.

„Autóra, lakás- és nyaralótatarozásra, utazásra szántam, aztán pillanatok alatt elkopott...”

– mondta Gábor, aki ma már a nyugdíjas éveit éli.

Azt is elárulta, mire költené a milliókat, a ma nyerné meg ezt az összeget.

„Mivel a lakás és a nyaraló már megvan, megint utazgatnék a feleségemmel, ugyanis a gyerekek már kirepültek a családi fészekből. Európán belül bárhová elmennék”

- tette hozzá a rekordnyertes.

Link másolása
KÖVESS MINKET: