SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Horváth Csenge elárulta, hogy összejött-e Michele Morronéval

Egy közös reklámfilm-forgatáson kettejük között némi flört is kialakult, sőt, egy csók is majdnem elcsattant, ami sokakat találgatásra késztetett: vajon több is van köztük, mint munkakapcsolat?
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 05.



Horváth Csenge egy magyar energiaital reklámjában szerepelt együtt a sármos olasz színésszel. A felvételeken látható, hogy ő és Michele Morrone nagyon közel kerültek egymáshoz, ezért sokan elkezdték találgatni, hogy talán több is kialakulhatott közöttük. A fiatal modell most tisztázta a helyzetet, és elárulta, hogyan élte meg a közös munkát.

A Borsnak adott interjújában elmondta, hogy teljesen munkaként fogta fel a feladatot.

„Én ezt ugyanúgy fogtam fel, mint bármilyen más munkát. Mondhatni, szinte teljesen mindegy az, hogy kivel dolgozom, mert számomra nem ez a lényeg. A lehető legtöbbet és legjobbat szerettem volna kihozni magamból, különösen, hogy ez egy elég nagy kampány” – árulta el Fésűs Nelly lánya.

Azt is bevallotta, hogy nem látta Morrone híres filmjét, a 365 nap-trilógiát, de tudta, hogy sok nő rajong érte.

„Ennek ellenére én nem igazán tekintettem rá úgy, mint egy férfira, inkább csak, mint egy munkapartnerre”

– mondta.

A közös munka során azonban kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük.

„Nagyon rendes volt végig, de neki is hasonló a morálja, hogy amikor dolgozni kell, akkor semmi más nem számít. Nekem ez nagyon szimpatikus volt benne, és mint utólag kiderült, neki is bennem. Azt gondolom, hogy emiatt a hozzáállás miatt alakulhatott ki közöttünk egy jó munkakapcsolat, ami mai napig megmaradt.”

A reklám megjelenése után is beszéltek egymással.

„Beszéltünk igen, most, hogy megjelent a reklám, illetve nyilván összebarátkoztunk ezalatt az egy hét alatt, úgyhogy igen, mondhatni tartjuk a kapcsolatot.”

Csenge ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem tekintette romantikus kapcsolatként a találkozásukat.

„Voltam már korábban is hasonló helyzetben és ilyenkor tényleg nem az adott személyt látom, bármennyire is nehéz elhinni, csak egy partnert. Éppen ezért nem is voltam zavarban.” – zárta a témát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Friss hírek Ónodi Henrietta állapotáról: Nem emlékszik az olimpiai aranyérmére, a Kukori és Kotkodára viszont igen
Az egykori olimpiai bajnok 2023-ban kapott szívrohamot, újra kellett éleszteni. Az állapota lassan javul, de még hosszú rehabilitációra lesz szüksége.


Újabb részleteket osztott meg a testvére Ónodi Henrietta állapotáról. A szívrohamon átesett egykori tornász az olimpiai győzelmére nem emlékszik, de gyermekkora meséit fel tudja idézni.

Az Egyesült Államokban élő Henrietta 2023. március 28-án, egy floridai élelmiszerboltban kapott szívrohamot. Összeesett, majd a mentősök többször is újraélesztették, mielőtt kórházba szállították. Egy hónapig mélyaltatásban volt, és az oxigénhiány miatt súlyos agykárosodást szenvedett. Azóta folyamatos rehabilitáción vesz részt, amelynek középpontjában a foglalkozás- és beszédterápia áll.

Testvére, a szintén a tengerentúlon élő Ónodi-Klausler Barbara a család megsegítésére gyűjtést indított a GoFundMe oldalon, itt számolt be nemrég testvére állapotáról – szúrta ki a Blikk.

„Heni mindig próbál két nyelven kommunikálni. Sok mindent megért angolul és magyarul is. Az angolt könnyebben beszéli, de a magyarul beszélőkkel magyarul is beszél, és próbál fordítani az érdeklődőknek.

Élvezettel énekel sok magyar gyermekdalt. Ha a kedvenc dalait hallja akár angolul, akár magyarul, énekel az adott nyelven. Nem bámulatos az emberi elme? Nem emlékszik az olimpiai aranyérmére, a Kukori és Kotkodára viszont igen.

Ez nagy öröm nekünk, hálásnak és reménytelinek kell lennünk. Amíg a fejlődése folytatódik, még ha lassan is – nagyon lassan –, örülnünk kell.”

Testvére elmondása szerint Henrietta mozgása továbbra is korlátozott, ideje nagy részét ágyban vagy kerekesszékben tölti.

„Ez nem csak fizikálisan fájdalmas, de mentálisan is megterhelő” – fogalmazott Barbara, aki szerint a mindennapok érzelmileg is nehezek, hiszen sokat nevetnek és sírnak együtt.

„Még mindig sok rehabilitációra van szükség, nagyon lassú a javulása. Pár nappal ezelőtt beszéltünk telefonon.

Vidám volt, de fájdalmai vannak, nem tudja mozgatni a lábát. Aztán elkeseredett, sírt, tisztában van az állapotával”

– mondta a Blikknek Henrietta édesanyja, Ónodiné Kati.

Azt is elárulta, hogy egészségi állapota miatt eddig nem tudott kiutazni hozzá, de ha jobban lesz, a nyár végén meglátogatja Floridában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Balázs Andi elbúcsúzott: Nem lehet egyszerre két lovat egy poppolóval megülni
A színésznő befejezi a rádiózást, hogy a színészi karrierjére és tanulmányaira tudjon koncentrálni. Amúgy sem szeretne azon siránkozni az éterben, hogy mennyire fáradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 20.



Befejezi rádiós pályafutását Balázs Andi. A színésznő szomorú bejegyzésben búcsúzik a Manna FM-en futó Valódi nők című műsortól, vette észre a Bors.

„Kedves Egybegyűltek! A színházi és egyéb elfoglaltságaim arra kényszerítettek, hogy kisebb fordulatszámra kapcsoljak és búcsút intsek a Valódi nők stúdiójának” - magyarázta a posztban Balázs Andrea.

„Egyszer már említettem nektek, hogy: »nem lehet egyszerre két lovat egy poppolóval megülni«, így ezen mondatba kapaszkodva született meg a döntés.

A színház /immáron 3db/, az egyetem, a forgatások nem engedték már, hogy maximálisan részt tudjak venni egy reggeli rádióműsor lebonyolításában, és valljuk be, senkinek nem hiányzik egy kialvatlan, nyamvadék hang az éterből, aki siránkozik, hogy mennyire fáradt” – írta a bejegyzésben, melynek végén mindenkinek megköszönte a támogatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Régen krumplit raktároztak itt" – egy pincében él Molnár Anikó
Molnár Anikó már havi 5 milliót keres az OnlyFans-oldalával. Az egykori Nagy Ő most abban a házban él édesanyjával, ahol felnőtt, de már külön birodalmat alakított ki magának.


Molnár Anikó két éve indította el az OnlyFans-oldalát, ahol különféle erotikus tartalmakat oszt meg. A platformon rövid idő alatt is jelentős sikereket ért el, jelenleg körülbelül havi 5 millió forintot keres. Az egykori Nagy Ő népszerűsége folyamatosan nő, és mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály érdeklődik iránta.

Molnár Anikó jelenleg édesanyjával él együtt abban a házban, ahol felnőtt. A házat azonban átalakították, hogy mindkettőjüknek meglegyen a saját külön területe.

Anikó a pincében alakította ki a saját lakrészét, amelyet nemrég újított fel, hogy kényelmes hálószobát varázsoljon belőle.

„Van egy külön birodalmam, amit nemrég újítottam fel. A pince lett a hálóm. A földszinti részt kinőttem, és mivel nem szerettem volna elköltözni, már csak anyukám miatt sem, így hozzányúltam a pincéhez. Kis koromban krumplit és almát tároltunk itt, volt több rekesszel. És emlékszem, milyen dohos szag terjengett, meg csupán göngyölt föld volt, most meg itt fekszik a hatalmas, gyönyörű franciaágyam... Ami igencsak ki van használva. De nem úgy!” – mondta a Story magazinnak.

Molnár Anikó elárulta, hogy szereti az estéket az ágyában tölteni,

miközben sorozatokat néz, körülötte a kiskutyáival, és közben tökmagot rágcsál. Az általa kialakított privát térben senkit sem zavar, akár hangosan néz tévét vagy hallgat zenét.

Anikó korábban úgy gondolta, hogy egész életét ebben a házban tölti majd, de mára már nem biztos ebben. Bár jelenleg jól érzi magát az édesanyjával közös otthonukban, egyre inkább vágyik arra, hogy még nagyobb nyugalmat találjon egy másik helyen.

„El tudom magam képzelni egy erdő vagy tó melletti házban, ahol a természet a szomszédom. A legnagyobb álmom az, hogy van egy kis házam a tengerparton. Hát ehhez még vagy száz évig kellene dolgoznom...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szánalmas embergyerek!” – saját gyereke osztotta ki Elon Muskot
Vivian Jenna Wilson nem kímélte a híres milliárdost. Nyíltan kimondta, hogy apja hatalma és pénze számára semmit sem jelent, és egyáltalán nem fél tőle.


Vivian Jenna Wilson, Elon Musk transznemű lánya ismét nyilvánosan bírálta édesapját. A fiatal, aki hamarosan betölti a 21. életévét, a Teen Vogue-nak adott interjúban kemény szavakkal illette a Tesla vezérigazgatóját, akit „szánalmas embergyereknek” nevezett.

Vivian elmondta, hogy nem tart apja hatalmától vagy vagyonától, és egyáltalán nem fél tőle.

„Miért félnék tőle? Mert gazdag? Oh, nem” – mondta az interjúban. Hozzátette, hogy egyáltalán nem érdekli, mekkora vagyont halmozott fel apja az évek során. „Lesz.rom, hogy kinek mennyi pénze van. Nem érdekel. Tényleg nem. Az övé a Twitter. Oké, jól van. A Twitter az övé. Gratulálok” – tette hozzá gúnyosan.

Vivian azt is hangsúlyozta, hogy nem hajlandó másoknak teret engedni a gondolataiban. „Én senkinek sem adok teret a fejemben. Az egyetlen dolog, ami szabadon élhet a fejemben, azok a transzvesztiták” – fogalmazott.

Az apa-lánya kapcsolat régóta feszült.

Elon Musk korábban arról beszélt, hogy úgy érzi, elveszítette a fiát, aki korábban Xavier néven élt.

„A fiam, Xavier, halott... megölte a woke elmevírus” – mondta Musk. A milliárdos szerint annak idején félrevezették, hogy aláírja a kezelésekhez való hozzájárulást, és ha tudta volna, hová vezet mindez, nem egyezett volna bele.

A nyilvános konfliktus azóta sem rendeződött, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a két fél között már nincs esély a megbékélésre. Elon Musknak eddig 14 gyermeke született négy különböző nőtől.


Link másolása
KÖVESS MINKET: