Horrorbaleset vetett véget a tornászlány karrierjének 18 év után

Samantha Cerio olyan szerencsétlenül érkezett egy ugrás után, hogy mindkét lába eltört, a térdei kimentek és a szalagjai is elszakadtak.

Link másolása

Az Auburn Egyetem tornásza, Samantha Cerio egy versenyen olyan durva sérülést szenvedett, hogy 18 év után el kellett búcsúznia a karrierjétől. Ceriónak mindkét lába eltört, mert rosszul érkezett meg egy ugrásból. Rettenetes fájdalmat érezhetett, egyből kiabálni is kezdett. A sérülés azonban még horrorisztikusabb volt, mint ahogy azt gondolták volna: mindkét térde kiment és a szalagjai is elszakadhattak. Hordágyon vitték le a pályáról, a közönség óriási tapssal kísérte. A rendezvény teljes bevételét az ő javára ajánlották fel.

Cerio később Instagramra is posztolt, amiből kiderült: nem is tervezi a visszatérést a sport világába.

"Nem is lehetnék büszkébb arra az emberre, akivé a gimnasztika tett. Megtanított a kemény munkára, az alázatra és az elkötelezettségre. Olyan kihívások elé állított, amikből megtudtam, ki vagyok valójában. Lehet, hogy nem a tervezett módon fejeztem be, de semmi sem megy a tervek szerint"

- foglalta össze.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Friday night was my final night as a gymnast. After 18 years I am hanging up my grips and leaving the chalk behind. I couldn’t be prouder of the person that gymnastics has made me to become. It’s taught me hard work, humility, integrity, and dedication, just to name a few. It’s given me challenges and road blocks that I would have never imagined that has tested who I am as a person. It may not have ended the way I had planned, but nothing ever goes as planned. Thank you Auburn family for giving me a home and a chance to continue doing the sport that will always be my first love. I am honored to have had the privilege to represent the navy and orange AU for the past 4 years with my team by my side. Thank you for letting me share my passion with you. Thank you for letting me be a part of something bigger than myself. War Eagle Always ??

Sam Cerio (@sam_cerio) által megosztott bejegyzés,

Ha szeretnéd megnézni a balesetről készült videót, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Métereket repült egy szabálytalan gyalogos, miután elgázolta a villamos Budapesten
A férfi nem a zebrán, hanem a síneken ment át. Nem nézett körbe, ezért telibe kapta a nagy sebességgel érkező villamos.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Métereket repült az a budapesti gyalogos, akit a József körúton gázolt el a villamos csütörtök délután, írja a Tények. A balesetet egy várakozó autó fedélzeti kamerája vette fel.

A gyalogos nem a zebrán ment át, hanem a síneken, de nem nézett körül, ezért nem is vette észre a nagy sebességgel érkező villamost. A felvételen hallatszik a hatalmas csattanás, ami után a férfi métereket repült. A villamos sofőrje szinte azonnal a fékbe taposott, de már nem tudta elkerülni az ütközést.

A szemtanúkat sokkolta a látvány, de gyorsan hívták a mentőket. Az elgázolt gyalogost könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A figyelmetlen gyalogos elgázolásáról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: