SZTÁRVILÁG

Harry herceg „kétségbeesetten” próbál módosítani memoárján II. Erzsébet halála után

Az év végén megjelenő könyvért közel 8 milliárd forintnyi előleget kapott a herceg, most bizonyos részeken változtatni akar.

Link másolása

Miután Harry herceg kilépett a királyi családból, és Meghan Markle-lel az Egyesült Államokba költöztek, úgy döntött eladja személyes emlékiratait. Az év végére ígért memoárján most kétségbeesetten próbál módosítani, mivel egyes részeit tapintatlannak érzi II. Erzsébet királynő halálának fényében - írja a Sun.

Források szerint Harry attól tart, hogy személyes memoárját érzéketlennek fogják tartani a királynő halála és III. Károly trónra lépése után.

A négy évre szóló, 35 millió fontos szerződés első részeként megjelenő könyvért 17,5 millió fontot (közel 8 milliárd forintot) kapott előlegként.

„A kiadók 17,5 millió fontot fizettek előre, mert tudták, hogy bármit is írnak meg, az óriási eladást és megjelenést eredményez világszerte”

- nyilatkozta a kiadóhoz közeli forrás.

Az első vázlat nem nyerte el a kiadó tetszését, mert túl érzelmesre sikerült és inkább Sussex hercegének mentális egészségére fókuszált. A végső tervezet már jobban passzolt az eredeti szerződéshez, ezután rengeteg pénzt és időt öltek a könyvbe, hogy még az év végéig megjelenhessen. Harry ekkor keresztbe húzta a kiadó számításait, mivel finomítani szeretne a kiadványon apja trónra lépése és Erzsébet halála miatt.

„Előfordulhat, hogy vannak dolgok, amelyek nem vetnének jó fényt a családra, ha ilyen hamar nyilvánosságra kerülnek a királynő halála és az apja királlyá válása után. [...] Azt akarja, hogy egyes részek megváltozzanak, ez semmiképpen sem egy teljes átírást jelent. Kétségbeesetten szeretne változtatásokat eszközölni. De lehet, hogy már túl késő lesz”

- tette hozzá nyilatkozatában a bennfentes.

Eközben Harry felesége, Meghan Markle tegnap este újabb vita középpontjába került egy szintén a királyi családról könyv miatt. Azt állították a palotában dolgozók, hogy:

A The Hidden Power Behind The Crown című könyv a munkatársai „nárcisztikus szociopatának” nevezték Meghant.

Továbbá, a könyv szerint 2018-as ausztráliai körútja során Sussex hercegnéje azon sopánkodott, hogy nem kap fizetést a királyi megbízatásokért. Meghan azonban tagadta a vádakat.

A királyi családban már akkor is attól tartottak, hogy bármi, amit az elmúlt évben megosztottak Harryvel, megjelenhet az emlékirataiban.

A gyászidőszakban ugyanakkor számtalanszor ajánlottak békét Harrynek és Meghannek, akik továbbra sem adták meg magukat. Például Vilmos megkérte Harryt és Meghant, hogy csatlakozzanak hozzá és Katalinhoz a virágok és a jókívánságok láttán a windsori kastélyban. Ezután Harry is Vilmos mellett sétált a koporsó mögött a családi körmeneten.

Harry herceg már korábban is indított verbális támadásokat a családja ellen, az egyik alkalommal rasszizmussal vádolta őket az Oprah Winfrey-interjú során tavaly márciusban. Azt is mondta, hogy Károly „szó szerint elvágta magát tőle anyagilag”. Hetekkel később azt állította, hogy azért vitte a családját az Egyesült Államokba, hogy elkerülje a neveltetéséből fakadó „genetikai fájdalmat”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: