KÉK HÍREK

Hableány: Próbált a felszínre úszni, érezte, hogy felette áthalad a nagy hajó - Újabb koreai túlélőket hallgattak meg

Egyikük elmondta, hogy egy társa rákiáltott, hogy ússzon, ekkor látta meg, hogy egy nagy fehér hajó közeledik, és amikor az a hajó is elhaladt, már nem hallotta a segítségért kiabálókat a vízben.

Link másolása

Újabb túlélőket hallgattak meg távmeghallgatással Dél-Korából a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Hableány sétahajó 2019-es tragédiája miatt zajló perben csütörtökön. A tanúk valamennyien családtagjukat vagy rokonukat vesztették el a dunai balesetben.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

Az ügyben novemberben kezdte meg a bíróság a túlélők meghallgatását, ám akkor tolmácsolási gondok miatt félbeszakadt az eljárás. A bíróság csütörtökre új tolmácsot kért fel, őt jól értették a tanúk, többségüknek a nyomozati szakaszban is tolmácsolt.

A bíróság a múltkori gondok miatt újra kihallgatta Hvang Szüng Ját, aki elcsukló hangon ismételte meg, hogy húsz-harminc percet töltött el a vízben, mire kimentették egy mentőöv segítségével. Az asszony három rokonát vesztette el a balesetben, és az ő nagynénje az is, akit eltűntként keresnek. Elmondta: fél a sötétben, nem tud rendesen aludni, a történtek óta nem munkaképes. A Margit híd közelében történt balesetről azt mondta:

nem látott az ütközés előtt fényjelzést és nem hallott hangjelzést sem, amikor pedig a vízbe esett és próbált a felszínre úszni, érezte, hogy felette áthalad a nagy hajó.

"Ebben a balesetben elvesztettem a családomat, a kapitánynak legyen meg a megfelelő büntetése" - kérte a bíróságot.

Egy másik tanú, Dzsung Jong A elmondta: amikor a vízfelszínre érve látta, hogy az őket elütő nagy hajó nem áll meg, azt gondolta, mindannyian ott fognak meghalni. A víz alól többen is felbukkantak, kiabáltak, kapaszkodni próbáltak, hogy életben maradjanak.

Közben érkezett egy másik hajó, és bár nem látta, hogy az elütött volna embereket, de azon a vonalon haladt, ahol az emberek a vízben voltak.

Amikor ez a hajó is elment, csak ketten maradtak a folyóban, se kiabálást, se mást nem hallott. A fiatal nő az öccsét vesztette el a balesetben.

Egy harmadik túlélő, Au Hi Cseal arról beszélt, hogy fotózkodtak a dunai sétahajózás közben és meglátta a feléjük tartó nagy hajót. Eleinte azt hitte, mellettük fog elhaladni, egyik társa azonban felkiáltott, hogy a hajó nekik fog menni. Az ütközéskor beleesett a vízbe és beleakadt a lába valamibe, de végül ki tudott szabadulni. Ő is arról számolt be, hogy egy hajótestet érzett a vízben maga felett. A víz alatt kinyitotta a szemét, fényeket keresett és így sikerült felúsznia.

A felszínen látott a hajóról származó tárgyakat és még egy társát, aki kiabált háromszor is, de aztán nem hallotta-látta többé.

Végül egy dobozba kapaszkodott és egy hajóról dobott mentőövvel sikerült kimenteni őt. A férfi a feleségét és két barátját vesztette el a balesetben.

Kim Jong Mi arról beszélt, hogy a nővérével, a bátyjával és a lányával szállt fel a sétahajóra, a hajó hátsó felében voltak és látták közeledni a nagy hajót, szemkontaktust is felvett a másik hajó egyik utasával, amikor a bátyja kiabálni kezdett. Két ütközést is érzett, ami után a sétahajójuk felborult és ők beleestek a vízbe. Én félek a víztől, mert nem tudok úszni - mondta az asszony, aki végül meglátott egy mentőövet, amibe bele tudott kapaszkodni és az erősen sodródó folyóban kiabált, hogy mentsék meg. A nőt végül hárman segítették kimászni a vízből, akik ruhát és takarót adtak neki, majd kórházba került hasi sérüléssel. Az asszony a nővérét és a bátyját vesztette el a balesetben.

Lánya, Jun Nara a bíróságon ugyancsak kétszeri ütközésről számolt be, amely után a sétahajó elkezdett oldalra fordulni és ők beleestek a vízbe. Hallotta a segítségért kiabálókat is. Esés közben nekiütődtek a fedélzeten lévő székek és asztalok, így nagyon nehezen tudott feljönni a víz felszínére. Azt mondta: őt az mentette meg, hogy egy másik túlélő azt kiabálta neki, kezdjen úszni. Úszás közben látta, hogy közeledik egy nagy fehér hajó, ami nagyon hasonlított arra, amellyel ütköztek, és amikor az a hajó is elhaladt, már nem hallotta a segítségért kiabálókat. Úgy emlékezett: sokáig lógott egy hajó oldalán, amikor felbukkant egy mentőcsónak, amely kimentette. A nőtől több fényképet is lefoglalt a rendőrség, amelyek közvetlenül a tragédia előtt készültek. Van köztük olyan kép, amelyen a Viking Sigyn is látszik.

Az ügyben március 31-én tartják a következő tárgyalást.

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast azóta is eltűntként tartanak nyilván.

A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben tavaly márciusban előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról.

A tragédiával kapcsolatban egy másik eljárás is indult: a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó, a Viking Idun ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Métereket repült egy szabálytalan gyalogos, miután elgázolta a villamos Budapesten
A férfi nem a zebrán, hanem a síneken ment át. Nem nézett körbe, ezért telibe kapta a nagy sebességgel érkező villamos.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Métereket repült az a budapesti gyalogos, akit a József körúton gázolt el a villamos csütörtök délután, írja a Tények. A balesetet egy várakozó autó fedélzeti kamerája vette fel.

A gyalogos nem a zebrán ment át, hanem a síneken, de nem nézett körül, ezért nem is vette észre a nagy sebességgel érkező villamost. A felvételen hallatszik a hatalmas csattanás, ami után a férfi métereket repült. A villamos sofőrje szinte azonnal a fékbe taposott, de már nem tudta elkerülni az ütközést.

A szemtanúkat sokkolta a látvány, de gyorsan hívták a mentőket. Az elgázolt gyalogost könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A figyelmetlen gyalogos elgázolásáról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: