SZTÁRVILÁG

„Ha itt nem kellek, visszamegyek Londonba, ott értékelnek” – megszólaltak az X-Faktor kiesői

Imi Plaza nagyon csalódott volt a kiesés után, de a Beneath My Skin, Tóth Roland és a The Palace sem számított arra, hogy már az első élő adásban búcsúzniuk kell.

Link másolása

A jubileumi X-Faktor első élő adásában máris négy versenyzőnek kellett búcsúznia a versenytől. A Beneath My Skin, Imi Plaza, Tóth Roland és a The Palace számra is véget ért a műsor.

A kiesett versenyzőkkel az adás után beszélgettünk. A Beneath My Skin frontembere a Szeretlek Magyarországnak elmondta, eleinte biztosak voltak abban, hogy továbbjutnak, viszont amikor a veszélyzónába kerültek, már érezték, lehet, hogy búcsúzniuk kell.

“Nagyon jól éreztük magunkat a színpadon és a produkciónk is úgy sikerült, ahogy azt elképzeltük. Azért ezt a dalt választottuk, mert úgy gondoltuk, hogy elsőként ezzel kell kezdenünk, hiszen számunkra is egy kihívás volt. Eleinte biztosak voltunk benne, hogy továbbjutunk, viszont miután veszélyzónába kerültünk, már neccesnek éreztük, mivel nagyon jó volt mindenki. Jó lett volna előadni még egy saját dalt, de nem vagyunk csalódottak.

Megyünk tovább, hamarosan egy versenyen veszünk részt, és az X-Faktor több döntősével is beszélgettünk már arról, hogy szeretnénk közös dalt csinálni” - fogalmazott Dunai Gergő.

Imi Plaza csalódottan nyilatkozott lapunknak, mint mondja, ő is arra számított, hogy továbbjut az első adásban.

“A színpadon remekül éreztem magam, és azt gondolom, mindent beleadtam a produkcióba. Én arra számítottam, hogy továbbjutok, hogy nyitottak lesznek az emberek az újra, a frissességre, de nem így történt. Nem értem...Viszont, ha itt nem kellek, akkor megyek oda, ahol igen, szóval az a terv, hogy visszamegyek Londonba, ott értékelnek”

- mondta az énekes.

Tóth Roland számára hatalmas élmény volt a műsor, de mint mondja: tudja, még sokat kell tanulnia.

“Az X-Faktor egy hatalmas élmény volt számomra! Úgy érzem, hogy egész életemben a zenével szeretnék foglalkozni, de tudom, hogy még nagyon sok dolgot kell tanulnom ezen téren. Viszont számomra itt nem ért véget ez az egész: dolgozom tovább a saját dalaimon, képezni szeretném magam”

- fogalmazott Roland.

A The Palace tagjai úgy gondolják, ők mindent beleadtak a produkcióba, a legjobb teljesítményüket nyújtották, ezért emelt fővel mennek haza.

“Az elmúlt másfél hónap stresszes volt, nagy volt rajtunk a nyomás, és ez ezen a héten végképp kiéleződött. Ennek ellenére jól éreztük magunkat az élő show-ban, azt gondoljuk, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtottuk, ezért emelt fővel tudunk hazamenni. Ha azt éreznénk, hogy rosszul sikerült a produkció, akkor nyilván az egy fekete felhőkét lebegne fölöttünk. De mi mindent megtettünk, amit tudtunk. Amikor lement a produkció nagyon bíztunk benne, hogy a nézők is hallották és érezték, amit mi a színpadon, hogy milyen nagy energia volt ebben a produkcióban. Úgy néz ki, hogy ez annyira nem jött át a képernyőn”

- mondják a zenekar tagjai, akik azt is hozzátették: a terveik a kiesés után is ugyanazok: szeretnének dalokat írni, saját lemezt készíteni és minél többet koncertezni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kárpáti Rebeka szakított milliárdos szerelmével
A korábbi szépségkirálynő már az eljegyzési gyűrűt sem viseli. A milliárdos folyamatosan virágcsokrokat és ajándékokat küld Kárpáti Rebekának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Válságba került Kárpáti Rebeka és a nála 17 évvel idősebb szerelme, Lénárd András kapcsolata, tudta meg a Blikk. A pár az év elején még az esküvőt tervezgette, ám a modell egy ideje már az eljegyzési gyűrűt sem hordja.

A volt szépségkirálynő és a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa két év után idén januárban döntött úgy, hogy magasabb szintre emelik a kapcsolatukat. Ám Kárpáti Rebeka a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska sajtótájékoztatóján már nem viselte az eljegyzési gyűrűt. A férfi azóta folyamatosan rózsacsokrokkal és gáláns ajándékokkal bombázza a modellt.

„Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti.

Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette. Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve, máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni”

– árulta el a Blikknek egy informátor.

Egy másik forrás szerint a milliárdos mindent megtesz a békülésért. A lap megkereste Kárpáti Rebekát és Lénárd Andrást is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint, most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gryllus Dorka és Geszti Péter 20 év után a kamerák előtt beszélgettek házasságukról
Geszti vendége volt a kétgyermekes édesanya, színésznő, Gryllus Dorka, aki 2001-től öt évig a felesége volt.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

A Blikk foglalkozott a Geszti Péter Adom a napom című műsorával, ami minden szempontból különleges volt. A szerda esti adásban nem más volt a vendége, mint a kétgyermekes édesanya, színésznő, Gryllus Dorka, aki 2001-től öt évig Geszt felesége volt.

Így érthető, hogy nem első szóra mondott igent a felkérésre a művésznő.

Geszti maga így vezette fel beszélgetőtársát: „Húsz év távlatából is úgy érzem, hogy nekünk akkor találkoznunk kellett, és jó, hogy így történt. Hosszabb távon mindketten más mellett találtunk társra, és így vagyunk most mindketten boldogok, de a személye a mai napig fontos nekem. Igazán szeretem és tisztelem őt, mégis, bár régen persze, másképp volt, ma nagyon keveset tudok arról, hogyan él feleségként, anyaként, színésznőként, hogyan telik egy napja.

Gryllus Dorka az adás elején még láthatóan szorongott, de ezt a műsorvezető sikerrel oldotta fel. Elmondta azt is, hogy amikor 2006-ban elváltak, Dorka egy fontos mondatát bele is építette az egyik slágerébe. „Mondják, kik a szívükön hordják, nem nagy csomag, ami boldogság, csak egy foltos zsák! Belepakol az ember kacatot, tucatot, meg olyat, ami tenger” – idézte fel Geszti a Télen-nyáron nyár című dalát, amit utána értelmezett is:

Magyarul azt mondtad nekem, hogy »figyelj, Peti, ez így alakult.

Volt ahogy volt, de ami jó volt benne, az olyan, mintha bele lehetne rakni egy zsákba, és az mindig a miénk marad«.

Emlékszel erre a mondatodra?” – kérdezte Geszti. Bár Gryllus nem emlékezett, de egyetértett volt férjével.

A volt feleség egykori férjének végül így vallott: „Az ember nem tagadja meg, ami jó volt.

Vannak az életben találkozások és elválások, és ez nem csak a házasságokra igaz. Szakmai kapcsolatokban és barátságokban is van, hogy az ember találkozik valakivel, aztán elmúlik.

Vannak olyan barátságaim, amik szétmentek, de azért, ha találkozunk, van mégiscsak valami közös.

Geszti kérdésére, hogy megszépíti-e az egykori pillanatokat a húsz évnyi eltelt idő, vagy még mindig akadnak tüskék, Gryllus Dorka ezt mondta:

Nehezet kérdeztél, mert nyilván ami szép volt, az szép volt, ami nem volt szép, az nem volt szép. Tehát most nem mondhatom azt, hogy á, tök jól csináltad. Ezen nem tudok változtatni, ne haragudj.

Végül egyetértettek abban, hogy nem hagyták volna ki életükből az együtt töltött öt évet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: