Gálvölgyi Jánossal közös friss fotót tett közzé Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
"Megtiszteltetés volt, hogy személyesen is felköszönthettem születésnapja alkalmából a csodálatos Gálvölgyi Jánost. És öröm volt látni, hogy jól van!"
- írta a fotó mellé a főpolgármester.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész május 10-én lett rosszul az otthonában, lányai vitték be a kórházba, miután a mentők hosszú várakozás után sem érkeztek meg. Napokig intenzív osztályon ápolták, végül lányai jelentették be a jó hírt, hogy túl van az életveszélyen, azóta pedig már haza is engedték a kórházból.
Néhány hete megjelent videójában az amerikai iskolakezdésről beszélt Gombos Edina. A story.hu szemléje alapján több érdekes dolog is kiderült a tengerentúli oktatási rendszerről:
„Itt egy diák nem tanul négy éven át történelmet, hanem kurzusok vannak, amit az adott évben kell letudni emelt szinten. Miri két éve, a tanulmányai eredményei alapján bekerült a Cambridge Nemzetközi Programba is, ami azt jelenti, hogy alapérettségi helyett negyedikre lesz pár szakmája, és ingyenes tanulási lehetőséget kaphat a világ több mint kétszáz egyetemén”
– mondta a videóban az egykori televíziós műsorvezető.
A videóból az is kiderült, hogy az Egyesült Államokban is komoly gond a tanárhiány:
„Alapvetően nagyon gyakorlatias az oktatás. Sajnos a tanárhiány itt is hatalmas probléma, egy pedagógus 27 dollár körül kap fizetést óránként, ami tényleg átlag alatti sok államhoz képest.”
Gombos Edina azt is elmondja, hogy a gyerekeket már a suli elejétől kezdve szerénységre nevelik:
„Két héten keresztül adómentesen vásárolhatunk tanszereket, iskolaszereket, ruhákat, cipőket, számítástechnikai eszközöket. A tanító szétosztja a gyerekek között a füzeteket, író- és rajzeszközöket. Ezért nem fontos, hogy nagyon drága, nekünk tetsző holmikat vegyünk az üzletekben. Teljesen felesleges lenne, mert nem is biztos, hogy a mi gyerekünk használná. Általános alsóban ezzel próbálják meg elejét venni a flancolásnak és egymás cikizésének, és azt is mondják, ne a ruhájukkal, hanem az egyéniségükkel és a teljesítményükkel akarjanak kitűnni a tömegből.”
Megrázó hírt osztott meg a kutyájáról Tóth Andi a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában.
"Kint voltunk ma a mezőn Bailey-vel, és egy póráz nélküli husky, egy gyönyörű husky megtámadta Bailey-t. Konkrétan szétkapta. Alig tudtuk leszedni róla, széttépte a nyakát. Én kihordtam egy sztrókot, és most ő is nagyon meg van ijedve”
– írta az énekesnő a posztban, és megmutatta azt is, ahogy Bailey remegve zihál.
Szerencsére Andi épségben, a kiskedvence pedig kisebb sérülésekkel megúszta a történteket.
Trap kapitány, vagyis Tóth Gabi exe volt nemrég a palikék Világa by Manna című beszélgetős Youtube-sorozat vendége.
Molnár Tibor Attila magyar alkotó, a Tha Shudras nevű szegedi együttes énekeseként szerepel Trap kapitányként. Freddie Shuman álnéven szövegíró, zeneszerző, hangmérnök és zenei producer, FMaN néven pedig beatboxos előadóként tevékenykedik.
2014-ben indult a zenekarával az X-Faktorban, mentoruk Tóth Gabi volt, akivel Molnár Tibor össze is jött. 2017-ben szakítottak.
Miután beszélgettek Molnár Tibor életmódváltásáról, és arról, hogy miért költözött vissza 8 Budapesten töltött év után Szegedre, a műsorvezető Tóth Gabira, a zenész exére terelte a szót.
Szerintem Gabira nem azért haragszanak az emberek, mert elvált.
- mondta a műsorvezető.
Mindig határozottan beleáll abba, ami a perspektívája, és ha ez egy kicsit is változik, ő már nem tűnik validnak.
Mondta Molnár Tibor. Kifejtette:
"Mindig azt mondtam neki – a Trópusi vihar című filmből idézve –, hogy ő hajlamos mindent fullba tolni, amikor valamilyen method actinget alkalmaz, és ennek megvannak a hátulütői
háttérszín kiemelés
És azt is mondta:
Szerintem azt a Gabit, akit most alakít is kicsit, vehemensen hozza, innentől kezdve én mondtam is neki, hogy borítékolhatóak voltak ezek a következmények.