Több mint félmillió forintot vontak le Galambos Lajos számlájáról egy budapesti parkolóautomatánál
Galambos Lajos különös esetről számolt be a Borsnak. A zenész nemrég egy budapesti bevásárlóközpontba látogatott el, ahol – elmondása szerint – mindössze 15-20 percet töltött. A rövid látogatás alatt néhány írószert szeretett volna vásárolni, és nem gondolta, hogy ilyen rövid idő után fizetnie kell a parkolásért. Amikor a sorompó nem nyílt fel, kénytelen volt az automatánál rendezni a díjat.
A parkolás után érintéses fizetéssel próbálta elhagyni a helyszínt, de
„Láttam már néhány túlárazott dolgot életem során, de ezzel a parkolási díjjal szerintem egy kicsit átvertek” – fogalmazott.
„Annyi történt, hogy beugrottam a bevásárlóközpontba néhány írószerért” – tette hozzá.
Az esetet követően Galambos Lajos azt mondta: „Nyilván adminisztrációs hiba történt és ezzel nem is lenne semmi gond. Azzal viszont van némi problémám, hogy
Igazság szerint még azt sem tudtam meg, hogy nagyjából mikor utalják vissza a horror levonást. Az én olvasatomban ennek nagyjából azonnal meg kellett volna történnie. Elvégre nem kaszinóba mentem és nem a ruletten játszottam el félmilliót, csak parkoltam.”
A lap megkereste az áruházat is. A válaszból kiderült, hogy valóban dolgoznak egy parkolással kapcsolatos problémán. A parkolóautomaták működtetését egy külső cég végzi, ezért a visszautalás átfutása több időt vehet igénybe.
(via 24.hu)