„Felkészült a halálra, és csak behunyta a szemét” – Elképesztő baleset történt Völgyi Zsuzsiék családjánál
Völgyi Zsuzsi három éve él boldog párkapcsolatban a Virtuózokból is ismert Kökény Tamással. A szerelmüket csak egy év után vállalták fel, mert a zenész 20 évvel fiatalabb az énekesnőnél. Bár a korkülönbség miatt sok bántás érte őket, a kapcsolatuk kiállta az idő próbáját. Most azonban nem a szerelmükkel, hanem egy drámai balesettel kapcsolatban került reflektorfénybe a nevük.
Tamás közösségi oldalán osztotta meg, hogy édesapja egy autóbaleset részese volt Balassagyarmat közelében. A posztban egy összeroncsolódott autóról készült fotó is szerepelt.
„Szerdán hajnalban édesapám az ismerőseivel utazott. Balassagyarmat közelében történt, lakott területen kívül, hogy az édesapám nagyjából 70 kilométer/óra sebességgel vezetett, óvatosan, hiszen rossz látási viszonyok voltak, amikor egyszer csak jeges, nedves útrész következett, az autó pedig irányíthatatlanná vált, végül kisodródott az útról, majd egy fának csapódott” – mesélte a zenész a Borsnak.
A baleset során a sofőr és három utasa kisebb-nagyobb sérülésekkel megúszta az ijesztő helyzetet. Tamás szerint édesapja térdét ütötte be erősen, és az üvegszilánkok is megvágták, de életben maradt.
A legsúlyosabb sérüléseket az anyósülésen utazó férfi szenvedte el, akinek combcsontja és lábszára eltört, valamint egy másik utas fülcimpáját is vissza kellett varrni.
– mondta a zenész, aki azt is elárulta, hogy van az édesapja.
– fogalmazott.
A zenész tanulságként megosztotta, hogy a baleset emlékeztet mindenkit a téli közlekedés veszélyeire. „Mindenkinek az üzenem, nagyon figyeljen az utakon. Hiába volt téli gumi és műszakilag rendben az autó – és az édesapám is rutinos sofőr –, télen kiszámíthatatlanok lehetnek az utak. Inkább késsen mindenki pár percet onnan, ahová siet, hiszen az életünk sokkal többet ér” – figyelmeztetett Tamás.