SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Fejfájásra panaszkodott, hirtelen rosszul lett” - Négy hónapig küzdött az életéért Felkai Miklós

A legendás gitáros Debrecenben lett rosszul. Kórházba szállították, ahol kiderült, hogy agyvérzése van.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 11.



Négy hónapig küzdött az életéért a szombaton, 73 éves korában elhunyt Felkai Miklós, írja a Blikk. A Lux, az Apostol és Color korábbi legendás gitárosa hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el, pedig mindenki bízott a felépülésében. A Budapesten orvosként dolgozó testvére, Bauerné Felkai Mária rendszeresen látogatta a kórházban a zenészt.

„A testvérem február 17-én kapott agyvérzést a szülővárosunkban, Debrecenben, ahol éppen egy jubileumi koncertre készült, és azóta alig lehetett vele kommunikálni. Miklóst három hétig Debrecenben, az idegklinikán és idegsebészetesen ápolták, majd felhoztuk Budapestre, a Szent Imre Kórház neurológiai osztályára, de az utolsó heteit már a MAZSIHISZ-kórházban töltötte, itt is hunyt el szombaton.

A négy hónap alatt néha-néha azért reagált a kérdéseinkre, a simogatásunkra, s mindvégig bíztunk a felépülésében, ezért se vertük nagydobra a tragikus állapotát. Soha nem szenvedett komolyabb betegségben, olyan erős volt a szervezete, hogy biztosak voltunk a felgyógyulásában. Budapesten szinte mindennap látogattam... volt, hogy rám ragyogott, mosolygott, de beszélni nem tudott. Szombaton délután itt hagyott bennünket, el se hiszem, hogy már nincs többé az ikertestvérem...” – mondta a lapnak a megtört testvér.

Tikász Sándor, a Lux együttes vezetője 66 évig volt Felkai barátja.

„Éppen készültük megünnepelni az együttesünk fennállásának 55. évfordulóját, és ennek előkészületére jött Debrecenbe Székesfehérvárról, ahol élt, de fejfájásra panaszkodott... Hirtelen rosszul lett, majd a mentők kórházba vitték, ahol megállapították, hogy agyvérzést kapott.

Másnap viszont örömmel tapasztaltuk, amikor meglátogattuk, hogy magánál van, és még azon viccelődött, ha kitudódik, hogy kórházba került, megírják az újságok, milyen hírverés lesz ez a koncertnek. Nem hittük volna, hogy utána hamarosan súlyosbodik az állapota, és többé nem foghat gitárt a kezébe… Miki nagyszerű ember és zenész volt, mindig a miénk marad. Sajnos, már csak emlékkoncertet rendezhetünk, talán az ősszel, a tiszteletére.”

A Color együttes vezetője, Bokor Attila is megemlékezett barátjáról.

„Úgy volt, hogy a jubileumi Lux-koncerten én is ott leszek, és együtt lépünk fel Miklóssal, akivel fénykorunkban a Colorban évekig együtt muzsikáltunk. Mindig csodáltuk a játékát, páratlanul bánt a hangszerével. A bohémsága ellenére, precíz és tudatos, nagy gitáros volt. Nagyon megviselt a látványa, amikor meglátogattam, de bíztam a felépülésében.”

Varga Miklós szerint az ország egyik legjobb gitárosa hunyt el a hétvégén.

„A druszám igen jó zenész volt, nagyon szerettem az egyéni gitárstílusát, a technikáját... Amikor kézbe vette a hangszerét, lelke volt a játékának. Annak idején a Boxer zenekarban együtt játszottunk, és sokat turnéztunk itthon. Miki két rádiófelvételemen is szerepel... Magyarország egyik legjobb gitárosát vesztettük el. Szép emlékeket őrzök róla.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Arnold Schwarzenegger dublőre is ott volt a buliban, ahol Magyar Péter verekedésbe keveredett
A botrány kivizsgálása és a pontos körülmények tisztázása folyamatban van. Steve, aki korábban Arnold Schwarzenegger dublőreként is tevékenykedett, mostanra saját, egyedi stílusát keresi a buli helyszínén történtek kapcsán.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. június 21.



Magyar Péter csütörtöki bulija elég emlékezetesre sikerült: Kollár Steve, a világbajnok táncos, ingatlanfejlesztő és autókereskedő - szintén felbukkant az eseményen, ahol lezajlott a botrány.

A Tisza Párt politikusa korábban posztolt egy bejegyzést, melyben említette őt, de azóta ez az írás eltűnt a közösségi médiából.

Kollár Steve az Indexnek adott nyilatkozatában elárulta, hogy bár találkozott Magyar Péterrel a buliban, de a dolgok oly gyorsan történtek, hogy alig tudta követni. A közönség közötti dulakodás részleteiről keveset mondott:

"Álltam a bárpultnál, és utána már nem figyeltem a történteket"

- mondta a lapnak Steve, aki azt is hozzátette, hogy Péterrel nem mély barátság köti össze, csupán futó ismeretségük van.

A botrány kivizsgálása és a pontos körülmények tisztázása folyamatban van. Steve korábban Arnold Schwarzenegger dublőreként is tevékenykedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Várkonyi Andrea 90 millió forintos szettben jótékonykodott egy szegedi iskolában
Csak az öt karkötő 63 millió forintot ért. Ehhez képest szinte értéktelen az a 170 ezer forintos öv, amit Mészáros Lőrinc felesége viselt az eseményen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 23.



Megközelítőleg 90 millió forintot viselt magán ékszerekben és kiegészítőkben Várkonyi Andrea, amikor adományokat vitt egy szegedi iskolának, írja a Népszava a Szeged TV beszámolója alapján.

Mészáros Lőrinc felesége a csatorna beszámolója szerint egy Medium Lady Dior táskával érkezett, amely közel 2,6 millió forintba kerül. Csuklóján egy 2018-as évjáratú Patek Philippe Nautilus karóra volt, mely 20 millió forintnál is többe kerülhet.

Várkonyi egy 3,3 millió forintot érő Cartier LOVE nyakláncot viselt. Karján két egyforma Cartier Love Bracelet, Diamond Pave karkötő volt, melyeket egyenként 204 kétkarátos gyémántkövecske díszít. A karkötők darabja közel 16,5 millió forint.

Az üzletasszony ezen felül még két Cartier Love Bracelet, Small Model Paved karkötőt is viselt, melyeken 177 gyémántkövecske található. Ezekért egyenként nagyjából kicsivel több mint 10 millió forintot kell leszurkolni. De volt még egy ötödik karkötője is: egy Cartier-típus, fehérarany színben, amely körülbelül 11 millió forintot érhet.

A tévé számításai szerint csak az öt karkötő értéke 63 millió forint lehet. Ehhez képest szinte elenyésző annak a 170 ezer forintos Dolce & Gabbana övnek az értéke, melyet Várkonyi Andrea az eseményen viselt.

Az egyébként szegedi születésű Várkonyi Andrea a Gregor József Általános Iskolába ment jótékonykodni ebben a szettben az adományozó, a Mészáros Csoport támogatásával működő Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnökeként.

Amikor a Szeged TV rákérdezett a felcsúti milliárdos feleségénél a család vagyonának gyarapodására, Várkonyi Andrea egy személyeskedő megjegyzés után otthagyta a csatorna riporterét.

A Szeged TV beszámolóját itt lehet megnézni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Vilmos herceg táncra perdült Taylor Swift koncertjén – videó
A londoni Wembley Stadionban tart nyolc koncertet Swift, amelyekre 640 ezer ember látogat el, és ami várhatóan 300 millió fonttal lendíti fel London gazdaságát.


Vilmos herceg Taylor Swifttel és gyerekeivel, Charlotte-tal és Györggyel szelfizett Swift Eras turnéjának első londoni estéjén. A Kensington-palota a X közösségi médiafelületén osztotta meg a fotót a következő felirattal:

„Köszönjük @taylorswift13 a nagyszerű estét!”

A közönség soraiból az X-re feltöltött videón látható, amint Vilmos herceg nem sokkal a szelfik után már a koncerten táncol. Az sem véletlen, hogy ilyen jól érezte magát, hiszen

éppen a koncert napján ünnepelte 42. születésnapját.

Taylor Swift egy másik fotót is posztolt a királyi családdal és párjával, Travis Kelce-szel, azzal az üzenettel, hogy „Boldog szülinapot M8! A londoni show-k pompásan indulnak.”

A londoni Wembley Stadionban tartott nyolc koncertje előtt – amelyekre 640 ezer ember látogat el, és ami várhatóan 300 millió fonttal lendíti fel London gazdaságát –

a város egy különleges londoni metró térképváltozatot adott ki az alkalomra.
Ráadásul a Buckingham-palotában tartott „őrségváltás” ceremónián katonai zenekar adta elő az egyik dalát.

Nem vitás, Londont is elérte a Swiftmánia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Horváth Éva: Talán furcsán hangzik, de megérzem, ha valaki várandós lesz
Az elmúlt időszakban három ilyen eset is volt. Két barátnőjét is azzal hívta fel, hogy anyuka lesz, mire mindketten azt kérdezték, honnan tudja, hiszen még senkinek nem akarták elmondani.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. június 21.



A modell a Story magazinnak mesélt arról, hogy korábban hónapokig élt a családjával Balin, ahol különösen hangsúlyos szerepe van a spiritualitásnak.

Horváth Éva ennek kapcsán kifejtette, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is előfordult az, hogy megérezte, hogy valaki babát vár az ismerősi körében.

"Az elmúlt időszakban három ilyen eset is volt. Két barátnőmet is azzal hívtam fel, hogy anyuka lesz, mire mindketten azt kérdezték, honnan tudom, hiszen még pár hétig senkinek nem akarták mondani. Lipcsei Betta barátnőmnél is megéreztem, amikor babát várt, és amikor elmondtam neki, nagyon csodálkozott, hiszen még senkinek nem árulta el a hírt"

- mondta a műsorvezető a lapnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: