SZTÁRVILÁG

Erzsébet királynő orvosai tanácsára lemondott egy utazást, hogy pár napot otthon pihenhessen

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint a 95 éves uralkodó remekül van, de hallgat orvosai tanácsára.

Link másolása

II. Erzsébet brit uralkodó orvosai tanácsára szerdán lemondta Észak-Írországba tervezett útját - jelentette be a Buckingham-palota.

A közlemény szerint az orvosok azt tanácsolták a királynőnek, hogy inkább pihenjen pár napot otthon, az viszont nem derült ki, hogy miért lenne szüksége pihenésre. A palota tájékoztatása szerint a 95 éves uralkodó jó állapotban van, és csalódott, hogy mégsem utazhat el Észak-Írországba, ahol több megbeszélése is lett volna szerdán és csütörtökön, de reméli, hogy hamarosan pótolhatja az utat.

A Reuters egyik forrása szerint a királynő döntése nincs összefüggésben a koronavírussal. Mint írják, Erzsébet kedden italozós fogadást tartott, amelyen olyan milliárdos üzletembereket látott vendégül, mint Bill Gates, az eseményen pedig sem ő, sem a fia, Károly herceg és unokája, Vilmos herceg sem viselt maszkot.

A királynő egészségével kapcsolatban egyébként már az is aggodalmat keltett a brit sajtóban, hogy

Erzsébet múlt héten bottal érkezett meg a westminsteri apátságban tartott misére. Ez ugyanis legutóbb 2003-ban fordult elő.

Az uralkodó 95 éves kora ellenére általában bármiféle járást segítő eszköz nélkül szokott közlekedni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Domján Evelin Vastag Csaba családjáról: Nem megyek el 8 órában dolgozni valahova, ezért nem szeretnek
Domján Evelin a könnyeivel küszködve beszélt erről a Nyerő párosban.

Link másolása

Érdekes dolgok derültek ki Vastag Csabiékról a Nyerő páros szerdai esti adásának előzeteséből. Az énekes és párja, Evelin tavasszal keltek egybe, friss házasokként vágtak neki a műsornak.

Az egyik előzetesből azonban kiderült, hogy a nagy napon Csaba apja nem volt ott.

„Az esküvőn is üzentem neked, hogy nagyon-nagyon szeretlek, és mindig szeretni foglak. Az apukám maradsz, és mi csak annyit kérünk tőled, hogy szeress minket”

- mondta Csaba a műsorban.

Egy másik jelenetben pedig Evelin sírva mondja el, hogy szerinte miért nem kedveli őt az énekes családja.

„A családod is ezért nem szeret engem, mert nem megyek el valahova nyolc órában dolgozni”

- mondta Csabi felesége a könnyeivel küszködve.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Köllő Babett elárulta, kivel lépne házasságra vagy választaná egyéjszakás kalandnak
A Sztárban Sztár Leszek! egyik mestere három nevet is felsorolt.

Link másolása

A hétvégén indul a Sztárban Sztár Leszek! idei szériájának élő show-ja a TV2-n. A Blikk kérdéseire az egyik mentor, Köllő Babett is válaszolt.

Arra, hogy ha versenyző lenne, kit választana mentornak, kapásból rávágta: "magamat". Szerinte ő nagyon lelkiismeretes, lenne hol laknia, és bármikor felhívhatná saját magát.

Ha házasságra kéne választanai, akkor Robert Downey Jr. színész lenne a jelöltje, ha pedig egyéjszakás kalandról lenne szó, akkor Brad Pitt vagy Ryan Gosling színészek lennének a jelöltjei. De végül módosított:

házasságra Robert Downey Jr. és Ryan Gosling lenne neki megfelelő, Brad Pitt maradna az egyéjszakás kaland

- árulta el a videóban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
11 év házasság után válik Som-Balogh Edina
A színésznő azt mondta, hogy párjával, Krisztiánnal soha nem passzoltak egymáshoz, de eddig mindig túl tudtak lépni a problémáikon.

Link másolása

11 év után válik a férjétől Som-Balogh Edina. A színésznő a hot! magazinnak azt mondta: sokáig keresték párjával a kapcsolatuk elején tapasztalt energiákat, de nem tudták visszahozni. Válni viszont sokáig nem akartak.

A Barátok közt egykori Kingája arról is beszélt, hogy párjával, Krisztiánnal soha nem passzoltak egymáshoz, akadtak problémáik, de eddig ezeken valahogy mindig túlléptek.

Hat éve kezdtek eltávolodni egymástól, amikor Edina édesanyjánál betegséget diagnosztizáltak. Ezután Krisztián édesapjával éltek át hasonló helyzetet.

„Talán, ha akkor jobban és tudatosabban támogatjuk egymást lelkileg, lehet, hogy könnyebb lett volna kettőnk között a viszony, de én is ellenséges voltam akkor, az egész világra is”

- mondta az egykori Miss Hungary-győztes-színésznő.

Ezután szerinte eljutottak oda, hogy már csak a gyerekeikkel foglalkoztak, egymással nem.

„Lili baba volt, Noel 3 éves, minden csak róluk szólt, és mi ebben nem voltunk sehol. Mire kimondtam, hogy vége, belül valójában már rég eljutottam ide” - mondta Edina a magazinnak.

A gyerekeiket közösen nevelik tovább, és a színésznő nem zárta a későbbi közös nyaralásokat sem, mivel jó a kapcsolatuk férjével, aki szerinte remek apa.

(Forrás: Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Őszintén beszélt a kapcsolatukról Gesztesi Károly egykori felesége: „Összekevertem az érzéseimet”
Csarnóy Zsuzsanna öt évig volt a színész felesége. Most azt is elmondta, melyikük vetett véget a kapcsolatuknak.

Link másolása

Őszintén beszélt Gesztesi Károly egykori felesége arról, hogyan szerettek egymásba a színésszel. Csarnóy Zsuzsanna a hot! magazinnak azt is elárulta, melyikük vettet véget a kapcsolatuknak.

Zsuzsanna azt mondta, hogy Gesztesi az osztálytársa volt a főiskolán, és a legjobb barátok voltak.

„Nagyon megsérültem lelkileg egy tragikus szerelemben, s Karcsi fogott nyakon... A szeretete olyan erőt adott, hogy azt hittem, ez egy életre szóló szerelem. Összekevertem az érzéseimet”

- árulta el a Drága örökösök Valiját alakító színésznő. Mint mondta: öt évnyi házasság után ő kezdeményezte-e a válást.

„Fantasztikus dolgokat csináltunk együtt. Az első színházat, a Tháliát, az első gyerek, Máté születését, az első házépítést. De én úgy éreztem, Karcsi egy fantasztikus férfi, aki megérdemli, hogy teljes nőiességgel szeressék, ne csak barátként.”

Zsuzsanna szerint azonban a barátság örök volt közöttük, Gesztesi édesanyja nagyon szerette őt, szinte az anyukája volt, és ők a családja a mai napig.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: