„Én magam döntöttem úgy, hogy ide jövök, az elfekvőbe” – gondozóházba költözött Ganxsta Zolee édesanyja, Kassai Ilona
94 évesen döntött úgy, hogy gondozóházba költözik Kassai Ilona. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő most már társaságban van és szakképzett ápolók felóügyelnek rá.
Ő döntött úgy, hogy a közelben lévő lakásából az otthonba megy át - árulta el a Blikknek.
A színésznő elmondta, hogy a testvére és szülei is már meghaltak. A fia, Ganxsta Zolee sokat dolgozik, az unokák is elfoglaltak, így ritkán tudják látogatni.
"Rossz volt egyedül ülni a lakásban reggeltől estig, és arra várni, hogy végre történjen valami. Magányosnak éreztem magam, akinek nincs kihez szólnia. Ráadásul pár éve volt az a balesetem, amikor elestem és megütöttem magam. Azóta is szédülök, nem sikerült meggyógyulnom, ezért nem is nagyon mentem sehová, mert mindig attól féltem, hogy összeesem az utcán"
- mondta a lapnak.
Az idős asszonyt az ápolók és a lakók is szeretettel fogadták. Még a születésnapján is megköszöntötték.
"Szeretnék még élni, a vágyam, hogy megéljem a 100 éves kort. Persze, mit sem ér az életkor, ha nem tud játszani egy művész. Szeretnék meggyógyulni, és valami maradandót alkotni a színpadon vagy a vásznon. Ezért sem adom fel, ezért akarok meggyógyulni, s azt gondolom, az otthonban ez sikerülni fog. Már most jobb a kedvem, mert itt tudok kivel beszélni, szakemberek segítenek, és van társaságom. Vége a magánynak!"
- mesélte.
"A fiam a mindenem. Az egyetlen gyermekem, akire mindig is vágytam. Négyszer voltam férjnél, és azt mondtam, addig keresem az igazit, míg nem leszek terhes. Zoli nagyon sokat dolgozik, forgat, egyre több felkérése van. Most is dolgozik, azért nem tud jönni, de utólag bepótoljuk majd az ünneplést" – mondta a színésznő.