KÉK HÍREK

Elütötte, métereken keresztül vonszolta, majd cserbenhagyta a biciklis kislányt az ittas sofőr

A lány szabályosan közlekedett, az autós súlyos, de nem maradandó sérüléseket okozott neki, majd elmenekült a helyszínről.

Link másolása

A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019 decemberében Kiskunhalason ittasan autóval elütött egy kerékpározó lányt, egy szakaszon az autója alatt vonszolta, majd gyalogosan távozva cserbenhagyta.

A vádirat szerint a férfi 2019. december 13-án este Kiskunhalason ittas állapotban vezetett autót. A közvilágítás működött, éjszakai látási viszonyok mellett az aszfaltozott úttest nedves volt.

A sofőr az ittassága miatt alkalmatlan volt a biztonságos vezetésre. Egy kereszteződéshez érve a jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget balról érkező biciklisnek.

A kereszteződésbe megállás nélkül, gyorsítva hajtott be, és elütötte a 13 éves kerékpáros lányt, aki fékezett és az úttestre esett. A lány az autó alá került, az ittas férfi pedig mintegy 30 méteren át vonszolta.

A balesetben a kislány a fején és a testén több, 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülést szenvedett, amelyek szerencsére maradandó fogyatékosság nélkül gyógyultak. A vádlott a balesetet észlelve kiszállt az autóból és gyalogosan próbált elmenekülni anélkül, hogy áldozatának segítséget nyújtott volna.

A közelben tartózkodó rendőrjárőrök azonban elfogták a futva menekülő férfit. Az egyenruhások az autó alá beszorult, segítségért kiabáló lány testéről a gépjárművet járókelők segítségével leemelték és a lányt az autó alól kihúzták. A rendőrök az ittas sofőrt őrizetbe is vették.

A férfinak ráadásul egy másik bűncselekményért is felelnie kell: 2019 augusztusában Kiskunhalason ittasan és nyugtató hatása alatt vezetett egy személyautót.

A jelenleg egy más bűnügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését töltő, büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettén kívül minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és ittas járművezetés vétségével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: