Először posztolt az új párjával Boráros Gábor, amióta szakított Jákli Mónikával: ő az új kedvese – fotó, videó
Boráros Gábor először mutatta meg új párját, amióta szakított Jákli Mónikával. A Nyerő Páros sztárja a közösségi oldalán osztotta meg a meghitt pillanatokat új kedvesével.
Boráros Gábor és Jákli Mónika 12 évig alkottak egy párt. Kapcsolatukba a nézők a Nyerő Páros című műsorban pillanthattak be, ahol már akkor is sokszor összekaptak. Bár kislányuk születése után megpróbálták rendbe hozni a kapcsolatukat, végül szakítás lett a vége.
Azóta viszont már mindkettejükre újra rátalált a szerelem.
„Miután nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy ez már soha nem fog változni közöttünk, elkezdtem ismerkedni azzal a lánnyal, akivel már több mint 5 hónapja együtt vagyunk. Nem titkoltam, hogy van valaki más, de egy idő után már nem is kérdeztük egymást erről”
– mondta Gábor egy korábbi interjúban.
Jákli Mónika korábban arról beszélt, hogy nehéz időszakon ment keresztül, amikor szinte egyedül volt kislányukkal annak néhány hetes, pár hónapos korában. Azóta ő is új párra talált, és nemrég a Maldív-szigetekről osztott meg közös fotót kedvesével.
Boráros Gábor most először mutatta meg szerelmét. A közösségi oldalán osztott meg havas tájon készült képeket, amelyeken a barna szépség is feltűnik. Az MMA-harcos a posztban megjelölte Dórit, és a fotók mellett egy videót is közzétett, amelyen párja a havazásban sétál.
Boráros Gábor és Jákli Mónika 12 évig alkottak egy párt. Kapcsolatukba a nézők a Nyerő Páros című műsorban pillanthattak be, ahol már akkor is sokszor összekaptak. Bár kislányuk születése után megpróbálták rendbe hozni a kapcsolatukat, végül szakítás lett a vége.
Azóta viszont már mindkettejükre újra rátalált a szerelem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát G.w.M, vette észre a story.hu. A család összegyűlt és közösen énekelték el a rapper nagyobbik fiának a talán legismertebb szülinapi köszöntőt, amihez még a végén hozzáfűzött néhány keresetlen gondolatot G.w.M.
„Boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!” – énekli hangosan a család. – Éljél sokáig, fiam, drága szerelmem, isten éltessen sokáig kétszáz évig, hogy szopja ki apa a faszodat!”
A lap megjegyzi, hogy a felvétel még tavaly júliusban, a kis Márk születésnapján készült, ezért is visel mindenki lenge öltözetet az asztal körül. A szokatlan köszöntést azonban csak most fedezték fel az internetezők, akiknek megvan a véleményük a rapperről.
„Nem akarom elhinni, amit most hallottam. A legaljának is a legalja” – írta az egyik kommentelő. Egy másik hozzászóló pedig csak annyit írt: „Szegény gyereket őszintén sajnálom”.
Alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát G.w.M, vette észre a story.hu. A család összegyűlt és közösen énekelték el a rapper nagyobbik fiának a talán legismertebb szülinapi köszöntőt, amihez még a végén hozzáfűzött néhány keresetlen gondolatot G.w.M.
„Boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!” – énekli hangosan a család. – Éljél sokáig, fiam, drága szerelmem, isten éltessen sokáig kétszáz évig, hogy szopja ki apa a faszodat!”
Durván lefogyott Hajdú Péter. A műsorvezető ennek bizonyítására egy félmeztelen fotót is megosztott magáról, vette észre a Blikk.
„Megfogadtam, hogy mindenféle táplálékkiegészítő és turmix nélkül, hétköznapi diétával és sporttal lefogyok és rendbe teszem a testemet. Több hónapja csinálom és most már meg merem mutatni nektek, bár meg nem értem el az általam megálmodott célt. De azt hiszem, jó úton haladok”
– írta a valóban látványos átalakuláson átesett Hajdú Péter a kép mellé.
Durván lefogyott Hajdú Péter. A műsorvezető ennek bizonyítására egy félmeztelen fotót is megosztott magáról, vette észre a Blikk.
„Megfogadtam, hogy mindenféle táplálékkiegészítő és turmix nélkül, hétköznapi diétával és sporttal lefogyok és rendbe teszem a testemet. Több hónapja csinálom és most már meg merem mutatni nektek, bár meg nem értem el az általam megálmodott célt. De azt hiszem, jó úton haladok”
– írta a valóban látványos átalakuláson átesett Hajdú Péter a kép mellé.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!” – Szoboszlai Dominikot lehajléktalanozta egy kommentelő a haja miatt
Szoboszlai Dominik hosszabb frizurára váltott, de nem mindenki fogadta ezt kitörő örömmel. Egy kommentelő durván nekiment a focistának, azt állítva, hogy hajviselete 15 évvel öregebbnek mutatja – sőt, egyenesen „hajléktalannak” nevezte.
Szoboszlai Dominik a napokban több meccsfotót is megosztott Instagram-oldalán, amelyeken hosszabb hajjal látható, mint ahogyan azt a szurkolók megszokhatták. A változás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egyik követője pedig különösen kemény kritikát fogalmazott meg, vette észre a 24.hu.
A hozzászóló azt írta:
„Nyilván te viseled! De szerintem és nem csak szerintem nagyon szar! +15 év! Borzasztóan nézel ki! Tényleg! Kb. mint egy hajléktalan! Nem értem, hogy ilyen fiatalon miért kell ezt így elcseszni!”
Szoboszlai nem hagyta szó nélkül a megjegyzést, és ironikus hangnemben reagált:
„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!?”
A focista válasza gyorsan elterjedt a közösségi médiában, és sokan kiálltak mellette, míg mások tovább vitatták az új frizuráját.
Szoboszlai Dominik a napokban több meccsfotót is megosztott Instagram-oldalán, amelyeken hosszabb hajjal látható, mint ahogyan azt a szurkolók megszokhatták. A változás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egyik követője pedig különösen kemény kritikát fogalmazott meg, vette észre a 24.hu.
A hozzászóló azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem akarunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartunk” – Kautzky Armand felesége mindent elmondott a házasságáról
Az ismert színész 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak. Úgy tűnik, tévedett.
Kautzky Armand felesége egy interjúban megerősítette: évek óta külön él férjétől. Az ismert színész és házastársa, Kautzky-Szemők Adrienn a Palikék Világa című műsorban mesélt arról, hogy ettől függetlenül továbbra sem váltak el hivatalosan, és a gyerekeiket is közösen nevelik.
Kautzky 2022 tavaszán jelentette be, hogy feleségével 22 év után külön költöztek egymástól, de akkor úgy gondolta, ez egy átmeneti időszak, amelyre mindkettőjüknek szüksége volt a két gyermekük születése és a hosszan tartó együttlét után.
Már csaknem három év eltelt azóta, és most kiderült, a művész és agrár- és élettudományi mérnök felesége továbbra sem szeretné egy fedél alatt, közösen folytatni az életét.
„Külön lakásban élünk, viszont öt percre lakunk egymástól, és ebből kifolyólag az a fajta szeretet-ernyő, amit mindketten adunk és együtt biztosítunk a gyerekeink számára, az továbbra is megvan. A gyerekek napi szinten mind az édesapjukkal, mind az édesanyjukkal egy érzelmi, fizikai, gyakorlati életközösségben vannak" – mesélte Adrienn és hozzátette: mi nem akartunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartottunk és tartunk.