SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Egy jó pár fiú átment rajtam, sajnos” – Ma már mélyen vallásos életet él a legbotrányosabb ValóVilág-szereplő

VV Zsuzsi komoly mélységeket járt meg: már gyerekkora is szörnyen nehéz volt, később ő lett az első, akit ki kellett zárni a népszerű valóságshow-ból. Mára viszont kétgyerekes anyuka lett, és megtalálta Jézust.


Egykor az egész ország megismerte VV Zsuzsit, amikor a Való Világ 4 egyik legbotrányosabb szereplőjeként tűnt fel. A villában tanúsított agresszív viselkedése miatt kizárták a műsorból, később pedig függőséggel és kilátástalansággal küzdött. Ma azonban már teljesen más életet él: három gyermek édesanyja, feleség és pedikűrös lett – írja a Femina.

Több mint tíz év telt el azóta, hogy VV Zsuzsit kizárták a valóságshow-ból. A 23 éves lány akkor egy hatalmas botrány miatt távozott a műsorból, miután egy vita során műanyag palackkal és naranccsal dobálta meg villatársát, Olivért. Az eset miatt a csatorna vezetősége azonnali döntést hozott.

Az egykori valóságshow-szereplő azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, pedig az élete rengeteg fordulatot vett. A Mező Misi Jézus és... a TEST című műsorában mesélt arról, hogyan alakult a sorsa a Való Világ után.

Gyerekkorát nehéz körülmények között töltötte. Elmondása szerint édesanyja már a születése előtt alkoholista volt, apját pedig börtönbe zárták, miután a nővérével „borzasztó” dolgot tett. A családi helyzet miatt menekülni akart a valóság elől, és a szépségében látta a kiutat.

„Az első bókokat elég korán kaptam, 14 éves korom környékén, és akkor az kitartott nagyon sokáig. Színésznő akartam lenni, sztár akartam lenni, csak félresiklott az életem egy ponton” – mondta Zsuzsi.

Gyermekként rengeteg tragédiát átélt. A családját kilakoltatták, majdnem otthontalanná váltak. Saját bevallása szerint a drogfogyasztás is korán megjelent az életében. „Én már 12 évesen drogfüggővé váltam, tehát füveztem, meg hétvégente, ahogy el tudtam szökni otthonról, azonnal bebogyóztam” – vallotta be.

A férfiakkal való kapcsolatai is zaklatottak voltak.

„Én nem voltam egy szemérmes lány, könnyen odaadtam magam egy kis szeretetért. Az összes legmenőbb pasival összejöttem, aki létezett, akinek volt egy kis hírneve. Gyorsan lepörgettem egész Dunakeszit egy nyári szünet alatt. Így mondták, hogy egész Dunakeszit, de nyilván nem, csak azért egy jó pár fiú átment rajtam sajnos, amiről mások úgy beszéltek, hogy 'én voltam az a lány', de én ezt belül nem így éltem meg. Én mindenkibe szerelmes voltam”

– mondta.

Később sztriptíztáncosnő lett, amivel a hírnévhez közelebb érezte magát.

„Prostituált csak azért nem lettem, mert nagyon jól mozogtam a színpadon, s imádtam a színpadot” – árulta el.

Az élete akkor változott meg, amikor a vallás felé fordult. Ezt követően találkozott a férjével, akivel családot alapított. Ma már háromgyermekes édesanyaként éli a mindennapjait, legidősebb gyermeke, Illyés négyéves. Pedikűrösként dolgozik, emellett egy divattal kapcsolatos műsorban is szerepet kapott.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A férjem december végén szólt, hogy nagyon nagy a baj” – Szentpéteri Eszter megrendítő vallomása Bényi Ildikóról
Szentpéteri Eszter és Bényi Ildikó hosszú éveken át dolgoztak együtt, és bár személyiségük eltért, szoros barátság alakult ki közöttük. A Tények műsorvezetője most arról mesélt, hogyan kísérte végig onkológus férje az ismert műsorvezető betegségének utolsó szakaszát.


Bényi Ildikó és Szentpéteri Eszter a Magyar Televíziónál kezdte pályafutását. „Ildike már akkor is komoly nő volt, én meg inkább egy kis hebrencs. Mennyit hallgattam tőle, hogy »normálisan csináld, miért így teszed?« De persze mindent jó szándékból” – idézte fel Szentpéteri Eszter a TV2 műsorában.

Bár az utóbbi években kevesebbet találkoztak, mindig tartották a kapcsolatot. Eszter tudott róla, amikor Bényi Ildikónál két és fél évvel ezelőtt súlyos betegséget diagnosztizáltak. „Szerencsére akkor hamar meggyógyult.

Tavaly télen azonban kiújult nála a betegség. Akkor keresett meg minket ismét, és segítséget kért a férjemtől”

– mesélte a híradós.

Prof. Dr. Polgár Csaba, aki akkor még az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt, Bényi egyik kezelőorvosaként vett részt a harcban. „Az orvosok mindent megtettek érte, amit csak lehetett. A férjem maga hatalmazott fel arra, hogy erről beszélhetek, így az emberek is látják, hogy tényleg hazánk legjobb szakemberei küzdöttek Ildivel együtt az életéért” – mondta Eszter.

A betegség azonban agresszívan terjedt.

„Ha még csak egy szervét támadja meg, azon az elején még lehet segíteni, de itt sajnos jóval többről volt szó. A férjem december végén szólt, hogy nagyon nagy a baj”

– idézte fel a műsorvezető.

Az utolsó időszakban már csak fájdalomcsillapító kezeléseket alkalmaztak, és igyekeztek meghosszabbítani az életét. Bényi Ildikó háláját egy megható levélben fejezte ki az orvosi csapatnak. „Ildike olyan csodálatos köszönőlevelet írt a férjemnek és az egész onkológiai csapatnak a segítségéért és munkájukért, hogy az tényleg megható” – mondta Szentpéteri Eszter.

Bényi a távozása előtti napokat otthon töltötte. Eszter éppen külföldön volt, amikor március 11-én délután a műsorvezető elhunyt.

„Felfoghatatlan, hogy nincs többé...”

– mondta megrendülten.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Viki majdnem a saját kezét kérte meg” – Somhegyi Krisztián eljegyezte Viczián Viktóriát
A pár éppen Thaiföldön pihen, így igazán romantikus helyen történt meg a lánykérés. Az eljegyzésről pedig egy vidám sztorit is megosztottak.


Vidám lánykérésről számolt be Somhegyi Krisztián a közösségi oldalán. Párjával épp Thaiföldön lazítanak, így ott jött el a nagy pillanat.

Az Exatlon egykori versenyzője az Instagram-oldalán egy fotóval tudatta, hogy megkérte kedvese, Viczián Viktória kezét. A kettősük 2023-ban megnyerte a Párharc című realityt.

Az eljegyzésű gyűrűs képhez a büszke vőlegény azt írta:

"Hivatalosan is menyasszony és vőlegény vagyunk!

El kell mondanom, hogy Viki majdnem a saját kezét kérte meg, ugyanis miközben féltérden voltam előtte, kivette a gyűrűt a kezemből, hogy jobban megnézhesse… Lányos zavaromban megkérdeztem, hogy nem nekem kéne felhúznom az ujjadra?

Mi már csak ilyenek vagyunk, de a lényeg, hogy megtörtént, és az IGEN is elhangzott!!!"

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dopeman: A magyar kulturális örökség része vagyok, Majkát is nekem köszönhetitek
A rapper szerint meghatározta a magyar nyelvtaniságot a 90-es évektől a 2000-es évek elejéig. Ennek ellenére ő mégis térdig jár a malacszarban a Farm VIP-ben.


Vasárnap rajtolt el a Farm VIP új évada, új arcokkal, köztük Pumped Gabóval, Aurélióval és Dopemannel. A rapper eddig egész visszafogott volt a műsorban, most azonban egy erős monológgal hívta fel magára a figyelmet.

A szerdai adásban Blága Tünde búcsúzott a pirosak csapatából, miután alulmaradt egy ügyességi próbában Kiara Lorddal szemben.

Az élet azonban nem állt meg a farmon, és bár a sárga csapatnál még mindig nagyobbnak tűnik az összhang, azért itt is akadnak súrlódások. Miközben a képek alapján Dopeman azért odateszi magát a feladatokban – például az istálló takarításában –, addig Gabo és Aurélio azért láthatóan nem veszik annyira komolyan a tanyasi életet.

Dopeman pedig a nézőknek szánt monológban arról beszélt, hogy ő azért a magyar kulturális örökség része.

„Értem, Farm VIP, meg minden, aranyos, szeretlek titeket, nagyon jó.

A nézőket csókoltatom, de azért én egy 15 arany- és platinalemezes előadó vagyok. A magyar kulturális örökség része”

Ezután felsorolta, hogy mely zenei formációk és előadók indulásában volt része, és azt is megjegyezte:

„Majkát is nekem köszönhetitek.”

A rapper arról is megemlékezett, hogy szerinte meghatározta a magyar nyelvtaniságot a ’90-es évektől a 2000-es évek közepéig, és ennek ellenére térdig jár a malacszarban.

„Ennek ellenére térdig járok a malacszarban. Hát, ez tesz engem gyakorló remetévé” – összegzett Dopeman.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Komoly viták várhatók: Gene Hackman hatalmas vagyonát második feleségére hagyta, a fia nem hagyja annyiban
A színész legutóbbi végrendelete 2005-ből származik, de nem ismert, hogy akkor már diagnosztizálták-e betegségét. A kérdés most kulcsszerepet játszhat az örökség körüli vitákban.


Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa végrendelete egy hónappal a haláluk után vált nyilvánossá. A 95 éves Oscar-díjas színész teljes, 29 milliárd forintos vagyonát második feleségére hagyta, de nem ismert, hogy három gyermekének, Christopher Allennek, Elizabeth Jeannak és Leslie Anne-nak jutott-e bármi az örökségből.

A szakértők szerint, ha Hackman előbb hunyt volna el, gyerekei komoly jogi harcot indítottak volna a vagyon megszerzéséért.

„Ha Hackman halt volna meg először, és Betsy túlélte volna, az olyan harcot indított volna el, amely felér a harmadik világháborúval, mert a színész gyerekeit őrületbe kergette volna a tudat, hogy a teljes vagyon a második feleségé lesz” – mondta egy szakértő a Daily Mailnek.

A házaspárt február 26-án találták holtan új-mexikói otthonukban. A hatóságok szerint Betsy Arakawa február 11-én halt meg egy ritka, rágcsálók által terjesztett vírus következtében, Hackman pedig valószínűleg február 18-án hunyt el szívbetegségben. Arakawát a fürdőszobában találták meg egyik kutyájával, amely szintén elpusztult a ketrecében. Hackmant a konyha melletti helyiségben fedezték fel, a földön feküdt, mellette a napszemüvege és a sétapálcája – a hatóságok szerint úgy tűnt, mintha elesett volna.

Mindkettejük végrendeletének végrehajtója Julia Peters ügyvéd lett, de az örökösödési folyamat nem lesz egyszerű. A színész már 1994-ben létrehozott egy vagyonkezelőt, az Avalont, amelynek irányítására Betsyt nevezte ki. Felesége végakarata szerint egy másik vagyonkezelő a jótékonysági szervezetek között osztja szét az örökséget, és rendezi az esetleges tartozásokat. A végrendeletében Arakawa külön is kiemelte:

„Ha a házastársam nem él túl, a hagyatékomat egy vagyonkezelő kezeli majd, és jótékonysági célokra fordítja, olyan módon, amely összhangban van a házastársam és az én életünk során kifejezett szándékainkkal.”

Gene Hackman fia, Chris már lépéseket tett a jogi ügyben, és felfogadta Andrew M. Katzensteint, egy neves kaliforniai vagyonkezelési és ingatlanügyvédet.

„Katzenstein alkalmazása azt mutatja, hogy Chris határozottan meg akarja védeni az érdekeit. Az a tény, hogy nagy tekintélyű ügyvédje van, azt jelzi számomra, hogy valamire készül” – nyilatkozta egy szakértő a Daily Mailnek. Egyelőre nem ismert, hogy Hackman lányai hogyan reagálnak a történtekre. „Nem tudom, miért nincs jogi képviseletük a lányoknak, ez arra utalhat, hogy valami probléma van kialakulóban” – tette hozzá a szakértő.

A házaspár birtokán fellelhető vagyontárgyak, például bútorok, ékszerek és műalkotások szintén az Avalon kezelésébe kerülnek. Az örökösödési ügyet bonyolíthatja, hogy

Hackman Alzheimer-kórban szenvedett, bár nem tudni, pontosan mikor diagnosztizálták nála a betegséget. A színész utoljára 2005. június 7-én frissítette végrendeletét, de nem világos, hogy ekkor már tudott-e a betegségéről. „Ez nem jelenti azt, hogy érvénytelen, csak azt, hogy megtámadható”

– mondta John Budagher ügyvéd.

Az örökösödési eljárás szempontjából a házaspár halálának időpontja is fontos szerepet játszik. Az új-mexikói törvények szerint, ha két ember 120 órán belül hal meg, az öröklési jog szempontjából egyidejűnek minősül. A nyomozók Hackman pacemaker-adatai alapján arra jutottak, hogy a színész egy héttel élte túl feleségét, így rájuk nem vonatkoznak ezek a szabályok. „Számos államban, köztük Új-Mexikóban is van egy ötnapos határidő, ami eldönti, hogy egy végrendeletben szereplő túlélési feltételek érvényesek-e” – mondta Kevin Holmes ügyvéd.

Gene Hackman és gyermekei kapcsolata az évek során megromlott. Miután első házassága 1986-ban véget ért, fokozatosan eltávolodott gyerekeitől, főként fiától, Chrisszel teljesen megszakadt a kapcsolata. Lányait néha elvitte egy-egy hollywoodi eseményre, de nem volt aktív szereplő az életükben. „Sokat voltam távol, épp abban a korban, amikor a fiamnak szüksége lett volna rám” – ismerte el Hackman korábban. Második felesége, Betsy igyekezett segíteni, hogy Hackman közelebb kerüljön a gyerekeihez, és az utolsó években javult is a viszonyuk, de így is előfordult, hogy hónapokig nem találkoztak. Leslie Hackman elmondta, hogy „közeli kapcsolatban” volt édesapjával, de az utóbbi hónapokban nem beszéltek egymással.

A Hackman-lányok és unokájuk, Annie egy közleményben fejezték ki fájdalmukat a színész halála miatt: „Milliók csodálták őt világszerte, de nekünk mindig csak Apa és Nagypapa marad.”

A házaspár halálának körülményeit továbbra is vizsgálják. Santa Fe seriffje, Adam Mendoza azt mondta, hogy bár a hatóságok biztosak az idővonalban, az ügy még nyitott, amíg „minden részletet tisztázni nem tudnak.” Az első gyanú sokakban az volt, hogy szén-monoxid-mérgezés történt, de a boncolás ezt kizárta. A hatóságok jelenleg a házaspár mobiltelefonjainak adataira és a halott kutyájuk boncolási eredményeire várnak.

A pár hosszú éveken át visszavonultan élt Santa Fében. Hackman és Arakawa a nyolcvanas években egy kaliforniai edzőteremben találkozott, és nem sokkal később Santa Fébe költöztek, ahol 1991-ben összeházasodtak. A színész az utóbbi években egyre kevesebbet mutatkozott a nyilvánosság előtt, egészségi állapota miatt ritkán hagyta el az otthonát.

Forrás: Blikk, Daily mail


Link másolása
KÖVESS MINKET: