SZTÁRVILÁG

Egy beszívott hallgató telefonált be Balázsék műsorába, több mint hatmillió forintra bírságolta a rádiót a médiahatóság

Amszterdamból jelentkezett be egy hallgató, aki elmondása szerint épp egy spanglit szívott. Az NMHH szerint pozitív viselkedésformaként mutatták be a kábítószer-fogyasztást.

Link másolása

Pozitív módon jelenítette meg a kábítószer-használatot a Rádió1 Balázsék című műsorának tavaly október 26-án sugárzott adása, emiatt a médiaszolgáltató ismét bírságot kapott.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtöki közleménye szerint a kifogásolt műsorszámban egy Amszterdamból betelefonáló hallgatóval beszélgettek élő adásban, aki arról számolt be, hogy éppen füves cigarettát szív.

A műsorvezetők érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, majd kérdezgetni kezdték az egyébként fuvarozóként dolgozó férfit, hogy még több információt szerezzenek az állapotáról, és megdicsérték a szerkesztőasszisztenst, amiért egy ilyen szórakoztató betelefonálót, ahogy mondták, egy „igazi gyöngyszemet” kapcsolt adásba.

„Egy bátor ember, aki a sonkás-sajtos toast helyett csütörtök reggel valami mást választott”

- kommentálták a hallottakat a műsorvezetők a hatóság közleménye szerint.

Az NMHH Médiatanácsa a kiskorúak védelme szempontjából kifejezetten aggályosnak találta, hogy a műsorszámban pozitív viselkedésformaként mutatták be a kábítószer-fogyasztást, ellenpontozás vagy kritika nélkül.

Ráadásul szerintük nem ez volt az egyetlen kifogásolható szegmense a Balázsék aznapi adásának. Ugyanebben a műsorban - a délelőtti idősávban - azon élcelődtek, hogy Kambodzsában egy ittas turista egy majommal fajtalankodott, amiről a férfi társai videófelvételt is készítettek. E hír részletes feldolgozása az NMHH szerint ugyancsak káros hatással lehetett a kiskorúak személyiségfejlődésére.

A műsort III. korhatári kategóriába sorolta a Rádió1, az abban bemutatott témák azonban a hatóság szerint nem voltak a 12-16 éves korosztálynak valók, a műsorvezetők a hallottak feldolgozását nem könnyítették meg, nem segítették a védendő korosztályt a helyes értelmezésben. Ezért a műsorszámot a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, azaz IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni, és csak 21 óra után lehetett volna közzétenni.

A Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt 6 150 000 forint bírsággal sújtotta a Rádió1-et,

valamint a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. Emellett a jogsértés ismételtsége miatt 150 000 forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

via MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szívecskés lufik, masni: luxusterepjárót kapott párjától Kulcsár Edina
Bár Edina szerint jobb adni, mint kapni, ennek az ajándéknak nagyon örül. A kommentelők egymásnak estek az Instagram-poszt alatt.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

G.w.M megadta a módját, várandós feleségének luxusterepjáróval kedveskedett születésnapjára – írta meg a Blikk.

Sokadik nekifutásra állok neki ennek a posztnak, de valami csak lesz belőle! Az van, hogy sokkal jobban szeretek adni, mint kapni, mert olyan szinten zavarba tudok jönni, hogy nem tudok mit kezdeni magammal. Még egy virágcsokor is ki tudja váltani ezt belőlem, nemhogy egy olyan autó, ami kislány korom óta az álmom. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy ilyen kocsival járhatok és ekkora élményt adhatok általa a gyermekeimnek is! Le sem lehet írni, milyen érzések vannak bennem.. Nagyon-nagyon-nagyon-naaaagyooon hálás vagyok és nagyon boldog” – írta Edina az Instagramon. Az autó egyébként egy BMW X6.

Ez az autó jelenleg autó alapváltozatban a BMW hivatalos weboldala szerint újonnan 35.307.000 forintnál kezdődik.

Van, aki ezt írta: „Mikor Csutival éltél, akkor sem lehettetek szegények..de akkor valahogy eszedbe nem jutott volna kitenni ilyen posztokat, amivel okkal vered ki a biztosítékot egy olyan világban, ahol 1000ft egy kg kenyér. Nyilván, ha nem rakod ki, akkor is annyi lesz, de talán nem kéne felvágni ilyen dolgokkal. Nem ilyen voltál.”

Más így fogalmaz: „Ezzel a kocsival nem adsz élményt a gyerekeidnek, hiszen még fel sem fogják az autó típusát hiszen még kicsik. Azzal élményt adsz, ha elviszed mindenhová kirándulni a gyerekeidet. Érdekes arról nem beszélsz, hogy nem jelentél meg a bírósági tárgyalason, nem is nézték jól szemmel.

Persze szép számmal akadtak kommentelők, akik megvédték a modellt:

Te jo eg, mennyi rossz indulatu ember ??? Csodaszep Nö vagy?, az auto brutal jo ??? hasznaljatok jo egeszdeggel ?

A rapper férj, saját elmondása szerint

egy hónapban 20 milliót össze tud haknizni,

tehát szerencsére nem kellett nagyon mélyre nyúlni a zsebébe, amikor szülinapi ajándékot vett kedvesének.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ez Katalin hercegné első nyilvános üzenete a betegsége bejelentése óta
A walesi hercegi pár az X-en adott ki egy nyilatkozatot a Sydney-ben történt tragédia kapcsán. Ezt írták.

Link másolása

A hercegné először szólalt meg azóta, amióta néhány hete felfedte a világ előtt, hogy rákbetegséggel küzd - írta meg a Blikk.

A walesi hercegi pár az X-en adott ki egy nyilatkozatot a Sydney-ben történt tragédia kapcsán. Mint arról korábban írtunk, egy késes ámokfutó végzett hat emberrel, súlyosan megsebesített egy anyát és a csecsemőjét is az ausztrál városban.

A rendőrség lelőtte a támadót, aki addig hat emberrel végzett.

A brutális támadásra a brit királyi udvar is reagált. Katalin hercegné és férje közös nyilatkozatot adott ki.

"Gondolunk az összes érintettre, beleértve az áldozatok hozzátartozóira és a hősies katasztrófaelhárítókra is, akik saját életüket kockáztatták mások megmentéséért"

- írták a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Dopeman köszönetet mondott Puzsér Róbertnek: Nagyon nagy tanítóm voltál!
A rapper videójában hosszan beszélt gondolatairól, és úgy tűnik, hogy a kritikussal évek óta tartó ellentéte véget érhet.

Link másolása

Úgy tűnik, hogy véget ért a Dopeman-Puzsér-háború, a rapper ugyanis a közösségi oldalán egy videóban mondott köszönetet a kritikusnak.

Évek óta tartó ellentét húzódott kettőjük között, a rapper végül egy dalt is írt Puzsérról, amelyben odamondogatott neki. A kritikus előbb mosolygott a róla szóló számon, majd ő is készített egyet, amelyben nekiment a zenésznek. Ebben azonban megemlítette Dopeman beteg húgát és édesanyját is, amit a rapper igen rossznéven vett.

Dopeman most a videóban beszélt a jelenlegi lelkiállapotáról, és bevallotta, hogy Puzsár kizökkentette őt abból a nyugodt életből, amelyben addig élt, ez pedig nagy hiba volt.

„Igen, elestem gyerekek! Tök őszintén mondom, elteltem méreggel, haraggal, dühvel gyűlölettel... de aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, és ezért nagyon köszönöm Robinak, hogy ezt megcsinálta. Tényleg, köszönöm neked! Nagyon nagy tanítóm voltál, és nagyon sok mindent tanultam általad magamról és a világról egyébként és ez tök jó, fantasztikus!”

- mondta el a rapper.

De őszintén beszélt a gondolatairól is:

"Az első pillanatban amikor értelmeztem a szöveget ezt nagyon őszintén mondom, kinyomom a szemét és beleharapok a torkába. Én ezt éreztem. Nem azt éreztem, hogy megverem, hanem azt, hogy el fogom pusztítani" - mondta videójában Dopeman, melyhez posztszövegnek annyit írt: "Köszi Robi".

VIDEÓ: Dopeman magyarázata


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Ciki: Meghan Markle beszólt egy nőnek, hogy ne pózoljon egy fotózáson Harry herceg mellett
Egy nő ugyanis Harry mellé próbált állni, amivel valóban kicsit kitakarta volna a herceget. Lassan leesett neki és elhelyezkedett a hercegné mellett.
K.O. - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Hiába zajlik az egyik legnagyobb királyi dráma a király és Katalin hercegné rákbetegsége miatt az Egyesült Királyságban, Meghan Markle a tengerentúlon egyszerűen nem tanul, és képtelen őszintén kedvesen viselkedni írta meg a sassy.hu.

Most például azért hördült fel az internet, mert éppen Wellingtonban mérkőzött meg Harry herceg póló csapata, az ezt követő fotózáson azonban Markle nem viselte jól, mikor egy nő férje mellé próbált állni.

Mivel a herceg csapata győzött, persze Meghan Markle adta át nekik a kupát. Természetesen célirányosan Harry-nek vitte és egy csókkal köszöntötte.

Ezt követően beállt a csapat közepébe, hogy lefotózhassák őket, majd mikor mások is csatlakozni próbáltak, Meghan átvette az irányítást.

Egy nő ugyanis Harry mellé próbált állni, amivel valóban kicsit kitakarta volna a herceget, így feltehetően Markle ezért is akarta átinvitálni a másik oldalra, de az egész inkább csak borzasztó kellemetlen helyzetet eredményezett.

Többen hallották, amint Markle azt kérdezi a nőtől, miközben kényszeredetten mosolyogva mutat maga mellé: „Nem akarsz idejönni?”

Mindeközben valaki más is mondta a hölgynek, hogy: „Gyere ide!” Így lassan leesett neki és elhelyezkedett a hercegné mellett.

Persze, erről rögtön megvolt az emberek véleménye:

„Bizonytalannak tűnik a férjével kapcsolatban. Ezért kapaszkodik folyamatosan belé, és minden nőnek, aki [mellé áll], azt mondja, hogy inkább ne.”

„Meghan irányító személyisége a világ szeme elé tárul. Annyira hiányzik belőle a kegyelem és a nagylelkűség. Beépítette magát Harry csapatának győzelmébe. Megalázó.” - fejtette ki más valaki.

A videót itt lehet megnézni:

@sam01513 Meghan Markle asks woman not to pose next to Prince Harry for Polo prizegiving photo - and lets royal fan stand next to her instead #meghanmarkle#royalfamily#princeharry #harry#polo#prizegiving#royal#woman#TheDuchess#Florida#fyp#viral ♬ original sound - SAM LIVERPOOL

Forrás: PageSix


Link másolása
KÖVESS MINKET: