Cseke Katinka fogyásán nevettek a Nicsak, ki vagyok? zsűritagjai
A Nicsak, ki vagyok negyedik adásának egyik új szereplője a Bohóc volt, akiről az egyik zsűricsapat tagja, Ábel Anita azt gondolta, hogy talán Cseke Katinka lehet a jelmez alatt.
Aki esetleg nem ismerné a műsort: a TV2 új szórakoztató műsorában (ami kísértetiesen hajaz az RTL Klubon egy héttel hamarabb elindult Álarcos énekesre) hazai hírességek énekelnek jelmezbe bújva, a zsűrinek pedig ki kell találnia, kik lehetnek a maszkok alatt. Itt azonban az Álarcos énekessel ellentétben két csapatot alkotnak a zsűritagok, és egymással is versengenek az adásokban: Majka Hajós Andrással és a Groovehouse énekesnőjével, Judyval állt össze, Ábel Anita csapattársai pedig Kajdi Csaba és Ganxsta Zolee. Ők egyenként is mondhatnak egy-egy tippet, végül azonban csapatonként meg kell egyezniük egyben, amit a legerősebbnek éreznek.
Szóval a vasárnapi adás egyik jelenetében a Bohóc kilétére kellett tippelniük a zsűritagoknak, Ábel Anita pedig Cseke Katinkára gondolt. Kajdi Csaba megkérdezte, hogy "ő nem erősebb?" Ábel Anita erre elmondta, hogy a színésznő nagyon lefogyott és nagyon jól néz ki. Majka ezután konstatálta, hogy ez egy jó tipp.
Később, amikor a csapattagoknak dönteniük kellett a végső tippjükről, ismét szóba került Cseke Katinka, mivel Ábel Anitáék csapata rá szavazott. Itt kezdődött az élcelődés.
"Megnézünk Katinkáról egy jó képet?" - kérdezte Ábel Anita nevetve, mire Ganxta Zolee így válaszolt: "Nézzük meg a Cseke Katinkát, mennyit fogyott. Amikor pedig megjelent a színésznő képe a színpadon, annyit fűzött hozzá: "Tök jól!", majd nevetni kezdett, de úgy, hogy aztán a padlóra borult.
Erre Kajdi Csaba is beszállt a viccelődésbe: "Ez egy picit nekem erős, ez a fogyás…"
Közben a másik csapatban Majka is a mellkasát fogva nevetett, még a székéből is felállt. Utána hozzátette, hogy ő csak Ganxta Zolee beszólásán derült ilyen jót:
"Ez egy büdös paraszt, nem lehet ilyeneket mondani."
A vele egy csapatban lévő Hajós András diszkréten mosolygott, Judy pedig a száját eltakarva kuncogott.