Balhé a Cápák közöttben – Balogh Leventét kioktatta Bojinka Miklós: „Kicsit nézz utána!”
Lendvai Csaba Tejmalom nevű vállalkozásával érkezett a Cápákhoz, és 100 millió forint befektetést kért, cserébe pedig 20 százalékos részesedést ajánlott fel. Elmondása szerint olyan tejtermékeket állít elő, amelyek alapja az A2 típusú tej, amely szerinte kevésbé vált ki allergiás reakciókat, mint a hagyományos tej. Azonban a befektetők egyből jelezték, hogy nem látják előnyösnek ezt az üzleti konstrukciót, hiszen így a vállalkozó az ő pénzükből hozná létre a céget, miközben csak kisebbségi részesedést kapnának.
Balogh Péter rámutatott arra, hogy ha a 100 millió forint a cég 20 százalékát érné, akkor a vállalkozónak 400 millió forintnyi értéket kellene bevinnie a saját részéből. Ezzel kapcsolatban egyetértés alakult ki a Cápák között, de – ahogy arról a 168.hu beszámol – a tej jövőjével kapcsolatban már heves vita robbant ki.
Bojinka Miklós kijelentette, hogy ő nem lát fantáziát a tejtermelésben, és emiatt nem is fektetne be egy ilyen vállalkozásba.
– idézi Bojinkát a lap. Balogh erre így vágott vissza:
Bojinka tovább érvelt, és a tejipar környezeti hatásait említve próbálta meggyőzni a többieket:
Ám a többi Cápát ez nem győzte meg, a vita pedig itt véget is ért.
Az A2 tehéntej egyébként nem újdonság, több külföldi országban is piacra dobtak már ilyet. A lényege az, hogy egy bizonyos fehérjének egy bizonyos változata található meg benne – akár egyébként a legtöbb más állat tejében, például a kecsketejben. A vonatkozó Wikipedia oldal hivatkozásai szerint az eddigi kutatások alapján ennek nincsen semmi egészségi hatása.