SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Alekosz szerint ő fogja játszani Kovács Kokó Istvánt az Üvegtigris 4. részében, és ezentúl bajnokként kell megszólítani

Az egykor valóságshow-hős egy újabb meredek kijelentéssel jelentkezett, ráadásul szerinte ezek után kijár neki a „bajnok” megszólítás.

Link másolása

Alekosz legújabb Facebook-bejegyzésében elég sok érdekes dolgot állít: szerinte készül az Üvegtigris negyedik része, amiben ráadásul ő fogja játszani Kokót. Azt írta, ezzel régi álma vált valóra, és az ökölvívó-világbajnokkal már régóta összefonódott a sorsuk. Állítása szerint egy boksziskolából indultak, edzésekre is együtt jártak a KSI-be, ahol rendszeresen összekeverték őket.

„Úgy a rendezők, mind Rudolf Péter kollégám méltán lesznek megelégedve velem. Választásukat pedig, nem bánják meg. Kokó, külföldön van. Nem ér rá. Aztánmeg, drága is. Én itt vagyok. Profi vagyok. Munkám az nincsen, árban is korrekt vagyok. Természetes volt tehát, hogy elvállalom"

– indokolta az egyelőre elég hihetetlen castingot.

Végül azt is közölte, hogy ezek után új megszólítás jár neki.

„És minekutána egy Világbajnoknak a bőrébe bújok, elvárom, hogy mostantól a megszólításom, legyen: bajnok. Világbajnok! Úgy érzem, ez így ildomos” – közölte az új tényállást.

Kokó egyébként már feltűnt az összes Üvegtigris-filmben. A harmadik részt 2010-ben mutatták be, azóta sem érkezett megerősítés arra vonatkozóan, hogy készülne egy negyedik film is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Drámai pillanatok: T. Danny és Lissák Laura lett a harmadik a Dancing with the Starsban
A versenyzők megrendülten és könnyeiket nyelve búcsúztak a versenytől. Társaik köréjük állva, ölelve próbálták vígasztalni őket. Hamarosan kiderül, ki nyeri a táncversenyt.

Link másolása

A közönségszavazatok alapján T. Danny és Lissák Laura búcsúztak a Dancing with the Stars versenyéből. Mindketten szomorúan, és könnyeikkel küszködve köszönték meg egymásnak a közös munkát.

Laura szerint tánctudást tekintve Danny nyerte a versenyt. Danny pedig úgy vélte, hogy tanára megmutatta, hogy két méter fölött is lehet táncot tanulni.

Így a döntőbe Krausz Gábor és Marics Peti, valamint tánctanáraik-partnereik Stana Alexandra és Mikes Anna között dől el, hogy ki lesz az idei verseny győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi és Krausz Gábor kibékült egymással?
Erre nem sokan számítottak: a viharos szakításuk után az énekesnő gratulált volt szerelmének a Dancing with the Starsban aratott győzelemhez.

Link másolása

Tóth Gabi Instagram-oldalán, egy 24 órán keresztül látható sztoriban gratulált volt férjének, Krausz Gábornak a Dancing with the Stars negyedik évadának megnyeréséhez.

Ahogyan beszámoltunk róla, Krausz Gábor és táncpartnere, Mikes Anna nyerte meg a Dancing with the Stars negyedik évadát. Mint ismert, a sztárséf és Tóth Gabi augusztusban jelentette be, hogy hat év után elválnak. Viharos körülmények között szakítottak, és azóta többször is üzengettek egymásnak a nyilvánosságon keresztül, így a kapcsolatuk sok mindennek mondható, de barátinak biztosan nem.

Ám most úgy tűnik, Tóth Gabi kész kibékülni: Instagram-oldalán, egy 24 órán keresztül látható sztoriban gratulált Krausz Gábornak a Dancing with the Stars negyedik évadának megnyeréséhez.

„Gratulálok nektek!” – írta az énekesnő Instagram-sztorijához, melyhez egy képet is csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megvan, kik nyerték a Dancing with the Stars 4. évadát
A legjobb három páros közé T. Danny és Lissák Laura, Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint Marics Peti és Stana Alexandra jutottak.

Link másolása

Véget ért a Dancing with the Stars 4. évada, kihirdették a 4. évad győztes párosát.

A legjobb három páros közé T. Danny és Lissák Laura, Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint Marics Peti és Stana Alexandra jutottak. A döntőben a 3. helyen T. Danny és Lissák Laura végzett, így az első helyért Marics Peti és Stana Alexandra, valamint Krausz Gábor és Mikes Anna versenyzett tovább.

A nézői szavazatok alapján a Dancing with the Stars 4. évadának győztese: Krausz Gábor és Mikes Anna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: A Tűz ceremónián minden bent maradt játékos felfedte magát
Kiderült az igazság, bár Töröcsik Dani mindent megtett azért, hogy elbizonytalanítsa a többieket. Próbálta meggyőzni társait arról, hogy nem ő az, akit keresnek.

Link másolása

Kiderült, hogy ki volt a gyilkos Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban játékban. Az utolsó nap versenyautóba pattantak, baltát dobáltak, majd az utolsó kerekasztal szertartás után kiderült az igazság.

A Tűz ceremónián ugyanis mindenre fény derült - írja az RTL.hu.

VIDEÓ: A műsorból

„Elég meggyőző tud lenni a srác”

– mondták Törőcsik Daniról, aki mindent elkövetett, hogy elbizonytalanítsa az ártatlanokat.

A kastélyban a végére ő lett az elsőszámú gyanúsított. Mindenkit megpróbált meggyőzni, hogy hiába derült ki egyik közeli bizalmasáról, hogy ártatlan, de valaki más számára már egy ideje gyanússá vált…

Link másolása
KÖVESS MINKET: