hirdetés

SZTÁRVILÁG

ALEE: „Úgy érzem, egy picit kisiklottam most, ez egy olyan csata, amit nekem kell megvívnom magammal”

Az X-Faktor 16 éves versenyzője a harmadik élő adásban sok kritikát kapott. Az adás után nagyon szomorúnak és csalódottnak tűnt, de azt mondja, nem a kritikák miatt volt most számára nehéz.

Link másolása

hirdetés

A 10. X-Faktor hármadik élő adásában záporoztak a kritikák: több versenyző is hibázott a mentorok szerint, szinte mindenki kapott negatív értékelést ezúttal.

Többek között ALEE is, aki az este folyamán két saját dalt is előadott. A második produkciója után Gáspár Laci megjegyezte, nem érti, ALEE-nak miért kell énekelni, mert szerinte ebben gyenge, és a színpadon nem a gyengeségét kellene megmutatnia.

A 16 éves fiú végül nem is kapott széket a mentoroktól, így most először veszélyzónába került. A nézők azonban megmentették, és ismét bizalmat szavaztak neki, így végül bejutott a top 4-be. Mégis annak ellenére, hogy továbbjutott, ALEE nagyon szomorúnak és csalódottnak tűnt a műsor után.

“Számítottam rá, hogy nem kapok széket. Nem tudtam annyit gyakorolni a héten, amennyit kellett volna. De egyébként valahogy éreztem is, hogy ez lesz ezen a ponton. Nem is a kritikák miatt volt nehéz az este, hanem mert kicsit elbizonytalanodtam a hangomban, magamban. Úgy érzem, egy picit kisiklottam most, keresem az utamat, azt az irányt, ami felé el tudok indulni”

- nyilatkozta a műsor után a Szeretlek Magyarországnak ALEE.

hirdetés

A 16 éves fiú az első élő show után nagyon lebetegedett, és még mindig nem gyógyult meg teljesen. Azt mondja, ez is közrejátszott abban, hogy most nem úgy teljesített, ahogy szeretett volna, de nem csak ez az oka a mélypontnak.

“Nyilván a betegség miatt nem tudtam annyit gyakorolni, és ez is közrejátszott abban, hogy nem tudott úgy összeállni minden, ahogy terveztem. De nem tudom ezt számba venni…egyébként is nagyon csalódott vagyok. Nem vagyok megelégedve magammal, de nem tudom miért...szeretném ezt kideríteni és dolgozni rajta. Tudom, hogy nagyon sokan szeretnek, ezt köszönöm is, nagyon hálás vagyok érte, és rengeteg energiát kapok az emberektől, de ez egy olyan csata, amit nekem kell megvívnom magammal”

- fogalmazott ALEE.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Ákos: „Igazából nem nagyon válogat ez a gyönyörű kínai laboratóriumban, amerikai pénzből kifőzött kis víruska”
„Ha a józan ész nagyon hamar nem kerekedik felül a világon, vagy mi, normálisabb emberek nem hallatjuk a szavunkat, nem állunk ki magunkért, és nem teszünk valamit, akkor nagyon nagy gáz lesz” - mondta a Blikknek.

Link másolása

hirdetés

Ákos koncertet adott szombaton a Papp László Arénában. A rendezvény után a zenész interjút adott Blikknek, melyben beszélt a Covid-járványról is.

A zenész szerint szeretnék visszakapni a régi, normális életüket, "noha nem tudom, hogy a világ urai ezt szeretnék-e".

Szó esett arról is, hogy ő és családja is átesett a fertőzésen. Ákos elmondta, hogy ő megszenvedte a betegséget, de a családtagjai enyhébb tünetekkel estek át a Covidon.

Mint mondta, "nagyon érdekes volt látni, amikor a zenésztársak pozitív tesztet produkáltak, hogy az egyik oltott volt, a másik nem volt oltott.

Igazából nem nagyon válogat ez a gyönyörű, kínai laboratóriumban amerikai pénzből kifőzött kis víruska".

hirdetés

Végül beszélt arról is, hogy mit gondol a világról:

"Én nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Mindenesetre azt gondolom, hogy ha a józan ész nagyon hamar nem kerekedik felül a világon, vagy mi normálisabb, visszafogottabb, józanabb emberek nem hallatjuk a szavunkat, nem állunk ki magunkért és nem teszünk valamit, akkor nagyon nagy gáz lesz. Mert ez most már nem játék.

Ha Ausztriára nézek, Ausztráliára nézek, az Egyesült Államokra nézek, csupa rossz példát látok magam előtt. Tehát aggódom magunkért, aggódom a hazánkért, aggódom a hazánkban élő minden emberét, nyilván a családomért, aggódom a világért. Persze ez nem úgy néz ki, hogy ülök otthon és embriópózba pöndörödve aggódom, hanem szeretném a szavamat hallatni. A dalaimban minden benne van, amit erről gondolok, nem is kell a sorok között olvasni, ha valaki meg akarja érteni, hogy miről van itt szó."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Szinetár Dóra megmutatta, hogyan telik náluk a vasárnap délelőtt
A színésznő kisfiával játszott, a fotókról az is kiderült, hogy Benjinek mihez támadt kedve.

Link másolása

hirdetés

Szinetár Dóra rendszeresen beszámol közösségi oldalán a színházi, művészi életéről. De mellette gyakran mesél arról is, hogyan élnek otthon, mit csinál a család, minek örülnek, mit játszanak a kisfiukkal.

Most a vasárnap délelőttjükről osztott meg néhány fotót. Mint kiderült, Benji szereti a játékfigurákat, a fotók alapján különösen kedves neki Micimackó és barátai.

"Szép vasárnapot! Nálunk már minden elől van… a fiatalember harcra készen elővetette a bunkit, a csúszdát, és előrámolta az összes horgolt babát (is). Én meg próbálok kávét inni… De hol van Malacka?!?!" - írta a képekhez a színésznő.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Nem kell tovább várni: megérkezett Kulcsár Edina és G.w.M közös száma
A frissen egymásra talált pár dalát rövid idő alatt több mint százezren látták.

Link másolása

hirdetés

Az elmúlt héten a bulvárvilág attól volt hangos, hogy Kulcsár Edina és Szabó András Csuti bejelentették: véget ért kapcsolatuk. Majd jött az igazi bomba: kiderült, hogy Edina már meg is találta a boldogságot a rapper, G.w.M oldalán.

Kulcsár Edina új dala egy kapcsolat végéről szól, a szövegét G.w.M, vagyis a modell új szerelme írta – adta hírül az RTL.hu.

„Az a durva az egészben, hogy amikor ezt dalt G.w.M megírta, még csak munkakapcsolatban voltunk. Én meg csak hümmögtem: hát ez meg hogy lehet? Hogy tudta pontosan ugyanazokat a dolgokat leírni, amiket én akkor éreztem? Nyilván azért, mert ő is ugyanezeket érezte. Ha erre gondolok, számomra kimondottan sorsszerű ez a szám.”

– mondta el a modell a Fókusznak.

Kulcsár Edina - Egyetlen szó
A Fókusz interjúja Kulcsár Edinával

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kényszerárverés alá került Erdélyi Mónika háza
Ennek oka a tévés viharos válását követő vagyonmegosztási per.

Link másolása

hirdetés

Újra hatósági eljárás alá került Erdélyi Mónika érdi otthona - írja a Blikk.

A műsorvezető házát 49,5 millió forintos kikiáltási áron hirdeti az egyik, ingatlanokra szakosodott internetes portál.

A lap értesülései szerint

a ház a tévés viharos válását követő vagyonmegosztási per miatt került újra eladósorba.

A Blikk szerint Erdélyi Mónika válása kislánya édesapjától nem zajlott simán, nem tudtak megegyezni a közös vagyonról sem. Végül többéves pereskedés után a bíróság döntött. A műsorvezető korábban 67 millió forintért árulta a házat, hogy kifizethesse az exét, de nem jöttek a vevők, ezért 2014-ben már kényszerárverésre bocsátották. A lap szerint Erdély Mónika korábban fellebbezett az árverésről szóló bírósági döntés ellen, emiatt húzódott mostanáig az ügy, ám az eljárás vége újra árverés lett.

A Blikk kereste a műsorvezetőt is az ügyben, de ő nem kívánt nyilatkozni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: