SZTÁRVILÁG

A munkásszállóról is mennie kellett, „emberhez nem méltó körülmények” között él a Fekete Vonat rappere

Beat azt mondta, hogy amikor elköltözött a családjától mindent a visszatérő koncertjükre tett fel, ami anyagilag kész csőd volt.

Link másolása

A munkásszállóról is mennie kellett Beatnek, a Fekete Vonat tagja emberhez nem méltó körülmények között él most - erről beszélt a zenész a Fókusznak adott interjújában.

A legendás zenekar tagjait megviselte, hogy a teltház ellenére anyagilag kudarc lett a januári nagy visszatérő koncertjük. Beatről már a koncert után azt lehetett hallani, hogy egy munkásszállón lakik. Azóta azonban onnan is el kellett jönnie, romlottak a rapper körülményei.

„Igyekszem küzdeni, a víz felszínén maradni, nem olyan fényes a helyzet”

- mondta a Fókusznak a zenész, aki úgy érzi: soha nem volt még annyira olyan mélyen, mint most. Beat azt is elárulta, hogy mikor 23 év után egy bőrönddel elköltözött a családjától, mindent a Fekete Vonat koncertre tett fel. Ez szakmailag élete csúcspontja volt, anyagilag azonban kész csőd.

„Az egyik muszlim barátomnak köszönhetem, hogy van hol aludnom; a másik muszlim barátomnak pedig azt, hogy van mit ennem. Ha ezek a barátaim nem segítenének, akkor a jelenlegi anyagi helyzetemből kifolyólag hajléktalan lennék. Most nincs annyi cash a kezemben, hogy ezeket tudnám finanszírozni.”

Azt ugyan Beat nem árulta el, hogy hol alszik, de úgy fogalmazott: nem emberhez méltó körülmények között.

A zenélés most háttérbe szorult az életében, jelenleg szobafestőként dolgozik, alkalmi munkákból él. Beat azt is elárulta, igaz, hogy kapott 3,7 millió forint előleget a koncertre, de az elment a korábbi tartozásokra, a fellépésre való felkészülésre és arra, hogy egyedülállóként ellássa magát.

A rapper azt mondta, hogy

a koncert óta nem tartják a kapcsolatot sem Fatimával, sem L.L. Juniorral.

Arra a kérdésre, hogy miért alakulhatott úgy, hogy egy ilyen híres rapper kénytelen ilyen körülmények között élni, Beat csak annyit mondott: nagyon szerencsétlen ember vagyok.

„Rengeteg dolog van, amit másképp csinálnék: nem lennék ennyire fafejű, nem lennék ennyire makacs. Többet kellett volna engednem, de Isten lássa lelkem, én a siker érdekében tettem mindezt” - mondta a zenész, aki az eset óta a túlélésért küzd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Vége! Harry és Meghan visszavonul a nyilvános szerepléstől, nincs több mondanivalójuk
Brit sajtóhírek szerint Sussex hercege és hercegnője nem ír több könyvet, nem vállal tévéinterjút és dokumentumfilmekben sem szerepel többé.

Link másolása

Nincs már mit mondaniuk, ezért Harry herceg és Meghan Markle visszavonul a nyilvános szerepléstől, nem beszélnek többet sem a magánéletükről, sem pedig a családjukról.

A brit sajtónak azt mondta egy, a Harryt és Meghant jól ismerő forrás, hogy

a házaspárnak elege lett a rivaldafényből, ezért azt tervezik, hogy a háttérbe vonulnak. Nem adnak ki több önéletrajzi könyvet, nem szerepelnek tévéinterjúkban és dokumentumfilmekben. Azért döntöttek így, mert egyszerűen már nincs több mondanivalójuk.

„Életüknek ez az időszaka véget ért, hiszen már nincs mit mondaniuk” – jegyezte meg a forrás.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés
Tóth Andi új fotójától eláll a lélegzeted.

Link másolása

Andi pár nappal ezelőtt egy videóban posztolt a testszégyenítés súlyosságáról, és arról, hogy szerinte mindenki úgy gyönyörű, ahogy van. A fontos üzenetet azután osztotta meg, hogy nemrég felkérték egy fotózásra, ahova egész Európából csak 6-7 lányt hívtak.

Éppen ezét Tóth Andi pár hete Németországba utazott egy kollekció fotózására, és úgy tűnik, bejött neki a modellkedés, ugyanis csütörtökön egy merész képet posztolt Instagramjára - szúrta ki a Blikk.

Ha kíváncsi vagy a fotóra, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Újabb részletek derültek ki a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Céline Dion állapotáról
Az énekesnőnek a fiai és az éneklés jelentik a motivációt arra, hogy ne adja fel a betegség elleni küzdelmet.

Link másolása

Céline Dion egyik közeli ismerőse beszélt arról a People magazinnak, hogy az énekesnő a betegsége ellenére mindent megtesz, hogy visszatérjen a színpadra.

„Mindent megtesz az orvosokkal való munka közben, mert teljesíteni akar. Egyáltalán nem adta fel. Reméli, hogy a betegséggel kapcsolatos összes problémát meg tudja oldani, hogy újra énekelhessen”

– nyilatkozta az ismerős.

Egy másik forrás arról beszélt, hogy Dion számára a három fia, René-Charles, Nelson és Eddy jelentik az örömet ezekben a nagyon nehéz időkben.

„Az élete középpontjában mindig is a fiai és a fellépés állt. Ő a legönzetlenebb és legmegfontoltabb ember. Céline egyszerűen nagyon szereti a fiait. Csodálatosak. Minden támogatást és szeretetet megadnak neki, amire jelenleg szüksége van”

– mondta.

Tavaly decemberében jelentette be a kanadai énekesnő, hogy „merev ember szindrómát” diagnosztizáltak nála, ami egy ritka, gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség. A betegség tünetei közé tartozik, hogy a stressz és a különféle fény-, valamint hanghatások akár órákig tartó izomgörcsöket is eredményezhetnek a betegnél.

Dion a súlyosbodó betegsége miatt múlt héten Instagram-posztban mondta le az összes koncertjét.

„Nagyon sajnálom, hogy megint csalódást kell okozzak nektek. Nagyon keményen dolgozom, hogy visszaszerezzem az erőmet, de a turnézás akkor is nagyon nehéz, ha az ember 100%-ban rendben van” - írta akkor a posztban.

(via Glamour, People)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Schobert Norbi már nagyon bánja, hogy beoltatta magát
Montenegrói nyaralása után lett pozitív a tesztje. A fitneszguru szerint a két oltás, amit a koronavírus ellen kapott, több problémát okozott neki, mint védelmet.

Link másolása

Másodszor is megfertőződött koronavírussal Schobert Norbi, miután hazatért montenegrói nyaralárásáról. A fitneszguru már mindkét korábbi oltását megbánta - írja a Blikk.

"Elment a szaglás- és ízérzékem, a lázam is felszökött, a teszt pedig kimutatta, hogy koronavírusos vagyok. Jelenleg teljes izolációban vagyok, nem hagyom el az otthonomat, csak a teraszra megyek ki. Már jobban érzem magam, a hőemelkedésem kezd elmúlni, de az ízeket és a szagokat még mindig nem érzem"

- mesélte a lapnak.

Először még 2021-ben fertőződhetett meg a vírussal, akkor sztrókot kapott néhány héttel azután, hogy felvette a második oltást. Később arról beszélt, hogy úgynevezett Covid-sztrókja volt, mivel semmilyen szív- és érrendszeri előjele nem volt az agyvérzésnek.

"Már az előző kettőt is megbántam... Több problémát okozott, mint védelmet"

- mondta Schobert arra a kérdésre, hogy miért nem tervezi felvenni a harmadik oltást.

A fitneszguru elmnondása szerint a sztrókja óta rendszeres orvosi felügyelet alatt áll, félévente jár kivizsgálásokra, és ez már így is fog maradni élete végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: