SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A lábamputációja után megnősül Demjén Rózsi vokalistája, 24 évvel fiatalabb szerelme a bajban is kitartott mellette

Demeter Györgynek három éve térd alatt amputálni kellett a bal lábát, és fél szemére megvakult. Ma már azonban teljes életet él, és sokan köszönhet párjának, akivel szeretnének egybekelni.

Link másolása

Három és fél évvel a lábamputációja után teljes értékű életet él Demeter György, az énekes szeretné feleségül venni 24 évvel fiatalabb szerelmét - írja a Blikk.

Az XL Sisters és a Bulldózer együttes énekese 1992 óta vokálozott Demjén Ferenc mellett. Három éve szomorú hírek jelentek meg róla: térd alatt amputálni kellett a bal lábát és a fél szemére megvakult. Ahogy Demeter fogalmazott: nem tudott volna túljutni ezen a nehéz időszakon, ha nincs mellette a párja, Judit.

„Judit huszonnégy évvel fiatalabb nálam, tehát könnyedén mondhatta volna, hogy nem kíváncsi a nyavalyáimra, és hagyjuk az egész kapcsolatunkat, de ő végig kitartott mellettem. Ha nincs a párom, nem tudom, mi lenne velem, de az ő segítségével azt az időszakot is átvészeltük.”

Az énekes és a kedvese a koronavíruson is átestek, György a Péterfi Sándor utcai kórházba került kilenc napra.

„Utána szokatlanul fáradt voltam, ez a betegség utóhatása volt. Ami inkább komolyabb kihívásnak számított, hogy épp a rehabilitációm alatt jött be a vírus az országba, így részben egyedül kellett megtanulnom újra járni” - emlékezett vissza Demeter.

Az énekes azonban „ezt is megoldotta”, önállóan végzi a személyes feladatait, a tisztálkodást, és a házimunkába is könnyedén be tud segíteni. Ahogy mondta: a megpróbáltatások ellenére teljes értékű életet él.

Az énekes sokat köszönhet a párjának is, akivel öt éve alkotnak egy párt, és szeretnének összeházasodni.

„Ő az az ember, aki nem csupán a jóban, hanem a rosszban is mellettem volt, így számomra nem volt kérdés, hogy feleségül kérem. Az eljegyzés már korábban megtörtént, az esküvőnket pedig idén szeptemberre terveztük, de – sajnos – el kellett halasztanunk az infláció miatt megnövekedett árak miatt”

- mondta Demeter György. Mivel a rokkantnyugdíja mindössze negyvenezer forint havonta, így most spórolniuk kell, hogy úgy vihessék végig a nagy napot, ahogy megálmodták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meggyes Dávid padlóra került, miután Stana Alexandra otthagyta
Minden jel arra utal, hogy az üzletember nem akarja elfogadni, hogy kapcsolata a TV2 táncosnőjével véget ért.
Malinovszki András - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, véget ért Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata. A párnak már a Párharc című műsor előtt is voltak gondjaik.

Most azonban úgy tűnik, Dávid nem szeretné elfogadni, hogy kapcsolatuk véget ért. A Blikk információi szerint továbbra is táplál érzelmeket a Dancing with the Stars táncosa iránt.

„Alexandra az édesanyjához költözött, akinek az otthona mindössze néhány utcányira van attól a lakástól, ahol éltek. Annak idején épp ezért esett Dávid választása erre a albérletre, mert közel van a párja édesanyjához, ezért gyakorlatilag bármikor összefuthatnak az utcán egymással” – mesélte a lapnak egy közeli ismerős.

„Próbálják elvonni a figyelmét arról, hogy sokat agyaljon azon, hogyan tovább. Többen úgy gondolják, nem kellene kibékülnie Dáviddal, mert amióta szétköltöztek, Szandra sokkal felszabadultabbnak tűnik... mintha lekerült volna a válláról egy súly”

– tette hozzá az informátor.

Dávid azt szeretné, ha rendezni tudnák még a kapcsolatukat, ő egyáltalán nem akarja elfogadni, hogy véget ért kettejük története. „Dávid nincs jó passzban, megviselik a történtek, el van keseredve. Szeretné visszakapni Alexandrát, és próbál is tenni ezért, de egyelőre falakba ütközött. Igyekszik tiszteletben tartani, hogy Alexandra igazi művészlélek, noha ez okozott már problémát a kapcsolatukban” – mondta el az üzletember ismerőse a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A k*rva anyád” - Alföldi Róbertet megalázta az oktatója, mire ő elküldte melegebb éghajlatra, ezért nincs jogosítványa
A KRESZ, a műszaki és az elsősegély még simán ment a színésznek. A gondok a vezetésnél kezdődtek.

Link másolása

Őszintén beszélt arról a Best Magazinnak Alföldi Róbert, hogy 56 éves kora ellenére miért nincs még mindig jogosítványa, írja a Blikk. A Jászai Mari-díjas magyar színész és rendező a főiskolai évei alatt szeretett volna megtanulni vezetni.

„Az átkos szocializmusban, még a főiskolai tanulmányaim alatt szerettem volna jogosítványt szerezni. Elkezdtem, egyrészről nem szerettem, mert korán kellett kelni, ami nehezen ment, de ezt megoldottam. Az oktatómmal voltak gondjaim, olyan maffiózószerű ember volt, amit nehezen viseltem. Sőt sehogy.”

Alföldi Róbert a tanfolyam során a KRESZ-t, a műszakit, és az elsősegélyvizsgát rövid időn belül letette, ám a vezetés már nem ment ilyen jól.

„Az oktatóm folyton üvöltött és megalázott. 'Szívem, nem tudja, hogy kell indulni?!' A stílusa meghatározta a vezetésem egész hangulatát, és miután tudtam, az oktatóm minden bizonnyal nem fog megváltozni, az egyik alkalommal, ránéztem, bocsánatot kértem, és azt mondtam neki: a kurva anyád, és kiszálltam az autóból.”

Azóta pedig nem is próbálkozott újra a vezetői engedély megszerzésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Ezért olyan különleges Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolata egy pszichológus szerint
A szakértő szerint sokan könnyen azonosulnak Krausz Gáborral. Olyanok, akik hasonló helyzetben vannak, vagy megéltek hasonlót korábban, így nagyon könnyű elnyerni a támogatásukat.
H.M. - Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. december 07.


Link másolása

A Dancing with the Stars nézői hónapok óta találgatják, hogy mi lehet a sztárséf és a táncosnő között. A Blikk szerint rengetegen gondolják úgy, hogy egy tündérmese az ő történetük, ezért megkerestek egy párkapcsolati szakértőt, hogy elemezze a kapcsolatot.

Orbán Nóra párkapcsolati szakértő elárulta, szerinte mi lehet az oka annak, hogy Krausz Gábor ennyire közkedvelt lett az elmúlt hónapokban, amióta bejelentette a válását, és szerepet kapott a DWTS-ben.

„Krausz Gábor nemrég elszenvedett egy csalódást. Anélkül, hogy kívülről ismerhetnénk a pontos részleteket, sokakban idéződhetnek fel hasonló élmények. Ilyenkor könnyű vele azonosulniuk azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, vagy megéltek hasonlót korábban, így nagyon könnyű elnyerni a támogatásukat.

Még nagyobb hatást kelthet az, ha felfestenek egy olyan képet, hogy egy ilyen nehézségen keresztül nagyon jó irányba változott a nehézséget elszenvedő élete. Azok, akik otthon ülnek, és elhagyták vagy megcsalták őket, egyrészt megmentik magukban azt, akivel hasonló történt, akivel azonosulni tudnak valamint azok, akik nem tesznek semmit a sorsukért, legalább egy ilyen tündérmesében látják, hogy valakinek jóra fordult a sorsa. Érdemes álmodozni, jó példákat keresni, mert nagyon jó energiákat ad, aztán jöhet a változtatás, aztán egy örömteli kapcsolat”

– magyarázta a lapnak Orbán Nóra.

A szakértő azt is elárulta, hogy mennyire egészséges az, ha két embert így összehoznak.

„Azért, mert összehozzák őket, nekik nem kell összejönniük. Van egyrészt a show világa, amiben jól érzik magukat a nézők, szeretnek benne lenni, mert hatást tesz rájuk, de a magánéletüket úgy élhetik, ahogy szeretnék. Csak az összeboronálás miatt nem fog két ember összekapcsolódni”

– tette hozzá a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi veszi át Tóth Andi helyét a Tina Turner emlékkoncerten
Az énekesnő előbb boldog Mikulást kívánt követőinek, majd bejelentette, hogy nem vállalja az emlékkoncertet.

Link másolása

24 óráig elérhető történetben jelentette be Tóth Andi az Instagramon, hogy Tóth Gabi veszi át a helyét a Tina Turner emlékkoncerten, vette észre a 24.hu. Tóth Andi még a tavasszal jelentette be, hogy felhagy az énekeléssel, később azonban kiderült, hogy csak a haknizásra gondolt.

A szerda esti posztban előbb „boldog Mikut” kívánt mindenkinek, majd rátért a koncertre:

„Kérdezitek sokan, szóval gondoltam, kiírom. Lesz még Tina Turner emlékkoncert, de én nem vállalok többet, ne haragudjatok! Nézzétek majd a többi koncertet is, mert zseniális lesz. A helyemet Tóth Gabi veszi majd át. Nagyon köszönöm, hogy részese lehettem, és nektek is, hogy együtt emlékezhettünk erre a zseniális énekesnőre! Jó volt veletek újra a színpadon.”

A két énekesnő legutóbb a Sztárban sztár leszek! múlt vasárnapi adásában futott össze:


Link másolása
KÖVESS MINKET: