SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„A fél arcom lebénult, és nem tudtam rendesen beszélni” – sztrókot kapott a Família Kft. sokak által kedvelt nagypapája

Baranyi László hétfő óta kórházban fekszik. Eleinte nagy volt az ijedtség az állapota miatt, de az idős színművész már sokkal jobban van.

Link másolása

Enyhe sztrókot kapott és kórházba került Baranyi László. A Família Kft. egykori Szép nagypapája megkapta a szükséges kezelést, és már alig várja, hogy hazamehessen – írja a Bors.

A 95 éves színművész napok óta nem érezte jól magát, ezért orvoshoz fordult.

Hétfő óta kórházban fekszik, és bár eleinte nagy volt az ijedtség, miután megkapta a szükséges kezeléseket, mostanra sokkal jobban lett.

Még vár rá néhány vizsgálat, de már nagyon várja, hogy hazamehessen.

„Kisebb sztrókot kaptam. A fél arcom lebénult, a beszédközpontom sérült, és nem tudtam rendesen beszélni. Három hete éreztem, hogy valami nincs rendben, csak húztam az időt, mert féltem, hogy mi fog kiderülni. Sajnos még nem tudom, mikor engednek haza, de már sokkal jobban vagyok” – mondta Baranyi László a Borsnak.

Hozzátette, pénteken jelentkeztek az első nyugtalanító tünetek: káprázott a szeme és szakaszosan elment a beszédhangja.

„Vasárnap újra előjött, de már sokkal erősebb volt, és az arcom is nehezebben rendeződött vissza, ezért döntöttünk úgy, hogy orvoshoz fordulok. Szerencsére öt percre lakunk a kórháztól, és átsétáltunk Klára asszonnyal. Ahogy beértem zakóban, már kísértek is a kórterembe. Infúziós kezelést kapok, jó kezekben vagyok, már a hangom is visszajött” – jegyezte meg a színművész, aki június 14-én lesz 96 éves.

Azt mondta, nagyon kedvesek a szobatársai a kórházban, még a fiatalabbak is emlékeznek a Família Kft.-re, és a népszerű tévésorozatban játszott közkedvelt szerepére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka: „Térden állva könyörögtem Hajninak, mentse meg az életem, mert meghalok”
A rapper Hajdú Péternek mesélt halálközeli élményéről, illetve a Curtishez fűződő kapcsolatáről is őszintén beszélt.

Link másolása

Majka megrázó őszinteséggel beszélt a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban a Curtishez fűződő kapcsolatáről és a halálközeli élményéről - írja a Blikk.

"Szerinted szükség volt arra, hogy a Curtisről kiteregesd, hogy drogozott?" - tette fel a kérdést Hajdú Péter a műsorban, amire Majka a következőképpen válaszolt:

"Szerintem az egy végső elkeseredés volt nekem ott, mert óriási szerelem volt egymás közt".

"Felébredtem reggel, azt az érzést nem kívánom senkinek, hogy itt nem jó most, ahol vagyok, baszd meg, mi történik velem? Nem tudok ülni, feküdni, állni! Felálltam a lakásban, elkezdtem járkálni, és nem tudtam megmagyarázni, mi ez. Nem fájt valamim, vagy ilyenek, egyszerűen csak olyan érzés, mintha megbolondulnál. Volt, hogy térden állva könyörögtem Hajninak, mentse meg az életem, mert meghalok"

- emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra Majka.

A teljes videót péntek este 19 órától lehet megnézni a Frizbi TV YouTube-csatornáján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Papadimitriu Athina szerint legkisebb gyermeke mindig is a Trokán lányok árnyékában élt
A színésznő arról is beszélt, hogy Trokán Péter csodálatos édesapja volt a lányainak, a szoptatáson kívül megcsinált mindent.

Link másolása

A színésznő a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában mesélt arról, hogyan élte meg azt, amikor a szakításuk után Trokán Péternél hagyta a gyerekeiket.

„Megszülettek a gyerekek, és én már akkor azt mondtam ‒ pedig akkor szó nem volt ilyesmiről ‒, hogy ha bármi történik, én biztos, hogy nála hagyom a gyerekeket. Mert olyan fantasztikus apa volt, hogy álltam, és nem akartam elhinni. A szoptatáson kívül megcsinált mindent. Ott lehetett hagyni, el tudtam menni dolgozni, mikor 2-3 hónaposak voltak a gyerekek”

– mondta az adásban Papadimitriu Athina.

„Én mentem el, és azt kérdeztem magamtól: nem elég, hogy én borítok, még el is rángatom a gyereket az apjuktól, azért, mert én anya vagyok? Ő meg az apjuk! Én borítottam, tessék nekem szenvedni attól, hogy nincsenek velem a gyerekek. Nemhogy elmegyek, halleluja, jól érzem magam, és viszem a gyerekeket is, őt meg ott hagyom egyedül. Mindenki megszólt, hogy milyen anya vagyok, hogy ott hagyom a gyerekeket. Biztos, hogy igazuk is van, de én azt gondoltam, hogy még gyilkosabb, hogy még gyerekeimet is ‒ azon a címen, hogy én vagyok az anyjuk ‒ viszem magammal. Persze könnyű volt nekem, mert Péter olyan fantasztikus volt, hogy soha egy rossz szót rólam nem mondott, soha nem tiltotta el a gyerekeket.

Azt mondta, akkor jössz, amikor akarsz, csak kérlek ne ki-be. Hívj fel és beszéljük meg. Soha azt nem mondta, hogy ne gyere, vagy nem adom a gyerekeket. A gyerekek akkor jöttek, amikor akartak, én akkor mentem, amikor akartam. Így persze könnyű is volt”

– emlékezett vissza a műsorban a színésznő.

Athina arról is beszélt, hogy az akkor 9 éves Nóra és a 11 éves Anna viszont nem reagált jól minderre, főleg, amikor megtudták, hogy jön az új gyerek.

Magyar Elektra nemrégiben énekesnőként mutatkozott be a közönségnek a The Voice színpadán, ahol végül a nővére, Nóra sem fordult meg a produkciója alatt.

Athina szerint legkisebb gyermeke mindig is a Trokán lányok árnyékában élt a sok tapintatlan embernek köszönhetően.

„Az én kicsi lányom ahányszor megkapta... Kicsi volt, mentem az utcán, ott volt mellettem a gyerek. Odakiabáltak: azok a Trokán lányok milyen szépek, úristen, a Nóri meg az Anna. Ő így nőtt fel”

- mesélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Elvált férjétől az ismert műsorvezetőnő, már új életet kezdett a 13 éves lányával
Lampé Ágnes elmondta, hogy az elmúlt év a nagy változásokról szólt, és ide tartozik a válása is. Szerinte nem volt egyszerű, voltak könnyű és voltak benne fájdalmas helyzetek és mélypontok is.

Link másolása

Lampé Ágnes a Meglepetés magazinnak adott interjút, amelyből kiderült, hogy elvált a férjétől, és már új életet kezdett a lányával, a 13 éves Flórával.

"Az elmúlt év az életemben a nagy változásokról szólt, és ide tartozik válásom is. Nem volt egyszerű, voltak könnyű és voltak benne fájdalmas helyzetek és mélypontok is”

– árulta el a Meglepetés magazinnak Lampé Ágnes, az ATV volt műsorvezetőnője.

"Az új élettel rengeteg, régen meg nem élt szabadságérzés is rám talált"

– mondta a lapnak Ágnes, aki Flórával sokat beszélget, közös programokat csinál, de a barátokat sem hanyagolja el.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kitiltotta az orvos Schobert Norbit a ringből: „egyetlen ütés is végzetes lehet”
Felkérték a Sztárboxba, de a sportorvosa javaslatára végül nem ő lép a szorítóba, hanem a fia, Norbika. Azt mondta neki a doktor, hogy egyetlen ütés is végzetes lehet, egy nagy ütés a fejére vagy a szíve környékére.

Link másolása

Az ismert fitneszguru 11 évvel a visszavonulása után újult erővel járja az országot, azonban nem minden felkérést tud elvállalni - írta meg a Blikk.

Az aerobikedzőt ugyanis 2012-ben veleszületett szívbillentyű-rendellenesség miatt műtötték, és az is csoda volt, hogy egyáltalán túlélte a műtétet.

Norbi ezután döntötte el, hogy visszavonul és üzletemberként folytatja a karrierjét, ezek után 2021-ben még egy sztrókon is átesett.

Norbi most újra a színpadon áll, de azt is elmondta, hogy állandó kontroll alatt van.

"Volt egy nagyon komoly kivizsgálásom, ahol semmilyen kórós elváltozást nem láttak. Az agyamban van egy fekete folt a sztrók miatt, ami ott is marad majd. Oda kell figyelnem, vérhígítót szedek. Szerintem nem tragédia, ha 53 évesen az embernek napi egy szem gyógyszert kell szednie"

- mondta az edző a lapnak.

"Az orvosaim azt mondták, 130-as átlagpulzussal bármennyit edzhetek. Van a kezemen egy pulzusmérő, ami össze van kötve a telefonommal.

Jelzi, amikor túlterhelési zónában vagyok, ilyenkor lemegyek a közönség közé segíteni, tapsoltatom őket. Nem kell tiszteletből végigtornáznom az órákat és állat módjára széthajtanom magam"

- tette hozzá Norbi, aki azt is elárulta, hogy felkérték őt a Sztárboxba versenyzőnek, de vissza kellett utasítania a műsorban való szereplést.

"Fél éve bokszolok, elég keményen, de a versenyzés nem célom. Felkértek a Sztárboxba, és fel is készültem, de a sportorvos javaslatára végül nem én lépek szorítóba, hanem a fiam, Norbika. Azt mondta a doktor,

egyetlen ütés is végzetes lehet, egy nagy ütés a fejemre vagy a szívem környékére… Átszakad a szívbillentyűm és ott halok meg"

- árulta el a Blikknek a fitneszguru.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk