SZTÁRVILÁG

67 évesen anya lett, miután legyőzte a rákot Martina Navratilova

A pár 2014-ben házasodott össze, és azóta is boldogan élnek.


Martina Navratilova, a 67 éves teniszezőlegenda, és 52 éves párja, Julija Lemigova két fiút fogadtak örökbe. A döntést azután hozták meg, hogy Navratilova, aki rákbetegséggel küzdött, tünetmentessé vált, így együtt nevelhetik a gyerekeket – írta meg a Blikk.

A pár elképesztő nehézségeken ment keresztül, mégis hosszú évek óta kitartanak egymás mellett. Navratilova neve hazánkban is ismerősen cseng:

disszidált Csehszlovákiából, megfosztották az állampolgárságától, de a női tenisz világát hosszú éveken át uralta. Nyíltan vállalta, hogy a saját neméhez vonzódik, ami miatt rengeteg támadás érte, és többször meg kellett küzdenie a halálos betegségekkel is – torok- és mellrákot diagnosztizáltak nála.

Lemigova élete sem volt egyszerű. A Szovjetunióban szépségkirálynő lett, majd Nyugat-Európába költözött, ahol befolyásos emberekkel, milliárdosokkal volt viharos kapcsolata. Három gyermeke született, de fiát, Maximiliant tragikusan, mindössze öt hónaposan veszítette el. Az orvosi vizsgálatok szerint megrázott baba-szindróma okozhatta a halálát, de bizonyíték nem került elő, és a dada, aki vigyázott rá, eltűnt, soha nem találták meg.

„Nem tudom, túljutok-e valaha a fiam elvesztésén. Ebben a szörnyű fájdalomban és sok éven át tartó gyászban örömömre leltem abban, hogy másokon segíthessek... Martina pedig sokat segített nekem”

– mondta egy tévéműsorban.

Navratilova és Lemigova 2000-ben ismerkedtek meg, de csak 2008-ban alakult ki közöttük viszony. Hat évvel később, 2014-ben házasodtak össze. Lemigova elmondása szerint két lánya, Victoria és Emma, Navratilovát második anyjuknak tekinti.

„Szigorú vagyok nevelés szempontjából, a lányok hozzá járnak szórakozni és sportolni”

– árulta el a nő.

Navratilova többször megküzdött már a rákkal, az adoptálás éppen emiatt húzódott el.

„Amikor gyermeket fogadsz örökbe, a gyerekről kell szólnia. Jelenleg minden Martináról szól, és arról, hogy egészséges legyen”

– magyarázta Lemigova.

2023-ban aztán jött a jó hír, hogy a teniszsztár tünetmentes.

„Határozottan a csúcson vagyunk. Martina egészséges. Megújítjuk az örökbefogadással kapcsolatos terveinket, és talán bármikor kapunk egy boldogságot jelentő hívást

– mondta Julija februárban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Én le tudnám rendezni a dolgokat” – Körtvélyessy Zsoltnak határozott véleménye van egykori vejéről, L. L. Juniorról
Szerinte lánya és a rapper kapcsolata azért ment tönkre, mert Junior öntörvényű ember, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek. Ő tudná kezelni a helyzetet, de a lánya ezt nem akarja.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 03.



L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga viharos válása egy éve zárult le, de úgy tűnik, a feszültségek még nem múltak el teljesen. A gyermekelhelyezés és a vagyonmegosztás terén is komoly viták alakultak ki közöttük, de végül sikerült valamiféle kompromisszumot kötniük.

Azonban most Kinga édesapja, Körtvélyessy Zsolt éles kritikát fogalmazott meg egykori vejével kapcsolatban, akit nem éppen kedves szavakkal illetett.

Mint az közismert, a válás közel sem volt zökkenőmentes: bár egy évvel ezelőtt lezárult a folyamat, a kezdeti ellentétek és konfliktusok bőven hagytak nyomot. Bár a felek hivatalosan megállapodtak a közös gyerekükkel és vagyonukkal kapcsolatban, most mégis kiszivárogtak részletek a válásról. Körtvélyessy Zsolt pedig nem rejti véka alá a véleményét L.L. Juniorról, és egy friss interjúban elég markánsan fogalmazott a zenészről.

A színész a Bóta Café műsorának vendégeként kifejtette, hogy szerinte lánya és a rapper kapcsolata azért ment tönkre, mert L.L. Junior „öntörvényű” ember, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek. Bár anyagilag mindent biztosított, Zsolt szerint a lánya ennél többre vágyott: figyelemre, kedvességre.

„Nem szépen váltak el”

– jegyezte meg az apa, hozzátéve, hogy szerinte tudná kezelni a helyzetet, de a lánya nem engedi, hogy beleavatkozzon.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gáspár Laci nagypapa lesz
Heteken belül megszülethet az énekes lányának első gyereke. Gáspár Laci 45 évesen lesz nagypapa.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 03.



Nagy hírt osztott meg közösségi oldalán Gáspár Laci lánya, vette észre a Blikk.

A videó szerint hamarosan kisbabája születik, ami azt jelenti, hogy a 45 éves énekes pedig nagypapa lesz.

Gáspár Mirjam az énekes idősebb lánya, még az első házasságából született. A 22 éves Miri, ahogy apukája becézi, csütörtöki videójában jelentette be a TikTokon, hogy gyereket vár, és már terhessége 34. hetében jár, vagyis hamarosan édesanya lesz.

A videó leírásából kiderül, hogy 34 hete várt a bejelentéssel, de ennél többet nem árult el a babáról. A felvételt itt lehet megnézni:

@mirrdzsem 34 hete várok hogy megcsináljam ezt a videót? #34weekspregnant #pregnant ♬ original sound - Bronte Czauderna


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dobó Ági elárulta! Ezért költözött Costa Ricába
Az egykori szépségkirálynő kifejtette, hogy egy olyan döntést hoztak, ami radikális változást jelent az életükben. Szerettek volna minden külső hatástól mentesen, családként működni.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 03.



Az egykori szépségkirálynő nemrég egy vlogban árulta el, hogy régóta tervezik a külföldre költözést a férjével, Kis-Dobó Csabával, és most végre sikerült: tízezer kilométerre hagyták maguk mögött a szeretett maglódi otthonukat és családjukat. A Blikk szerint a pár kapcsolata korábban sem volt zökkenőmentes, ők maguk is nyíltan beszéltek a hullámvölgyeikről és a párterápiáról. Most egy újabb nagy lépésre szánták el magukat, hogy két fiukkal új életet kezdhessenek.

Ági a vlogjában kifejtette, hogy egy olyan döntést hoztak, ami radikális változást jelent az életükben. Szerettek volna minden külső hatástól mentesen, családként működni, és a távolság talán segít abban, hogy jobban összekovácsolódjanak.

„Szerettünk volna négyen megpróbálni családként funkcionálni, minden külső behatás nélkül” – mondta. Bár nem tagadják, hogy egy ekkora kaland jelentős kihívásokat tartogat, bíznak benne, hogy ez inkább megerősíti őket, mintsem szétválasztaná.

Ági egyedül maradt Costa Ricában, míg férje tízezer kilométer távolságból jelentkezett be egy videóhívás során, ami a Blikk szerint még jobban aláhúzza a család hatalmas döntését. Az is kiderült, hogy Maglód helyett mostantól Costa Rica lesz az új otthonuk.

"Nyelvet tanulunk, próbálkozunk. Minden létező porcikámat próbára tette ez az új helyzet. Nyilván ezt fokozta, hogy a nagy részét egyedül csináltam végig, mert Csaba kiutazott velünk, berendezkedtünk, kiválasztottuk a fiúknak az iskolát, de utána neki haza kellett utaznia. Úgyhogy az eddigi 50 százalékos szülői felelősségemből száz százalék lett"

- mondta Dobó Ági a Blikknek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hogy Sallai Nórát milyen súlyos betegség miatt kellett műteni gyerekkorában
A gyerekkori műtét helyét 20 centis heg őrzi a színésznő mellkasán.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 03.



Súlyos autóbalesete után továbbra is intenzíven fekszik Sallai Nóra. A Jóban Rosszban színésznőjének azonban nem idegen terep a kórház és a műtőasztalok. Már gyerekkorában is komoly műtéten esett át, ugyanis fejlődési rendellenességgel, pitvari sövényhiánnyal született.

„A legfontosabb tanács, amit a szüleim akkor kaptak, hogy rendszeres ellenőrzés mellett ugyanúgy neveljenek, mint más gyermeket. Jártam játszótérre, óvodába, nem is igen vettem észre, hogy baj van, bár talán mintha egy kicsit jobban óvtak volna anyuék. Aztán egyszer csak elmondták, hogy megoperálnak, és sokáig kell majd kórházban maradnom. Óvodás voltam, úgyhogy volt már valami fogalmam arról, mit jelent az, hogy műtét” – idézte fel a Story.hu a Bestnek adott interjút.

Sallai Nóra mellkasát felnyitották, amit azőta sem felejtett el: 20 centis heg maradt a beavatkozás helyén.

„Fél évig kellett bent maradnom a kórházban. Hogy minden esetben így szokott-e lenni a fertőzésveszély miatt, vagy nálam jelentkezett valami olyan, ami miatt bent tartottak, ma már nem is tudom. De fél éven át ott éltem, és nem engedték, hogy a szüleimmel, a barátaimmal találkozzam.

Persze, jöttek látogatni, de nem tudtam őket megölelni sem, mert nem jöhettem ki a szobából, ahogy őket sem engedték be, úgyhogy az üvegfalon keresztül adtunk egymásnak puszit” – mesélte a lapnak a színésznő.

„Egyszer megkérdeztem anyut, ha baj van a szívemmel, akkor én már nem leszek szerelmes? A mesékből, a filmekből kisgyermekként összeraktam, hogy a szívnek és a szerelemnek van valami köze egymáshoz...” – mondta az interjúban a színésznő, aki ezután már szerencsére úgy élhetett, mint egy átlagos gyerek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk