hirdetés
gyori-keselo-diak-szorongas.jpg

Szorongva járt iskolába a tanárát megkéselő győri diák

Ügyvédje szerint a fiú jelezte a szüleinek, hogy baj van, akik kértek is időpontot egy szakemberhez, de oda már nem jutottak el időben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Mi is beszámoltunk róla, hogy egy 17 éves diák rátámadt óra közben a tanárára, és késsel többször megszúrta a győri Jedlik Ányos Szakközépiskolában még múlt hét csütörtökön. Az 51 éves fizikatanárnő a hátán és a karján sérült meg. A fiú társai szerint azért támadta meg az osztályfőnökét, mert hármast adott neki, de a pedagógus tanítási módszereivel is elégedetlen volt.

A diák ügyvédje most az RTL Híradónak azt mondta, a történtek előtt nem sokkal már lehettek előjelei a tragédiának. A fiú ugyanis szorongva járt iskolába.

"Jelezte a szülei felé, hogy baj van, rosszul érzi magát, hasgörcsei vannak, hasmenése, migrénje. Bizony a szülők kértek időpontot szakemberhez, de sajnos ez már a cselekmény utánra szólt volna"

hirdetés

- mondta a diák ügyvédje az RTL Híradónak.

A fiú így már nem jutott el időben a pszichológushoz. Ügyvédjének azt mondta, megbánta, amit tett és ha készen áll, bocsánatot kér majd az osztályfőnökétől, akivel a diákok szerint nem csak neki volt konfliktusa.

A diákokkal az eset óta szakemberek foglalkoznak, az 51 éves tanárnőt pedig a tanítványai is meglátogatták a kórházban, ő maga pedig az interneten üzent.

A pedagógus közösségi oldalán azt írta: reméli, minden rendbe jön, még ha nem is olyan lesz, mint régen!

A fiú letartóztatásáról szombaton döntött a Győri Járásbíróság, jelenleg egyszemélyes cellában van, mivel még nem nagykorú, ezért nem lehet összezárva a felnőtt elítéltekkel. A börtönben pszichológus is foglalkozik vele, és kamerák figyelik a nap 24 órájában.

Az RTL Híradó megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a történtek után terveznek-e valamilyen intézkedést, azt írták, elítélnek minden iskolai és pedagógusok elleni erőszakot, a tanárok pedig fokozott törvényi védelmet élveznek, de nyitottak minden további javaslatra. Arra a kérdésre, hogy szerintük elegendő iskolapszichológus van-e azt válaszolták, hogy az elmúlt 4 évben 20 százalékkal nőtt a számuk.

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rendor.jpg

Két fiatal halt meg szilveszterkor autóbalesetben - egy nappal később találtak csak rájuk

Egy autós vette észre az árokba borult autót Püspökladány és Nádudvar között.
MTI - szmo.hu
2020. január 01.


hirdetés

Egy 21 és egy 24 éves férfi vesztette életét a 3405-os úton Püspökladány és Nádudvar között egy balesetben, amelyről csak egy, szerda dél körül arra közlekedő autós tett bejelentést - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Domokos Jenő elmondta, az autó eddig ismeretlen ok miatt, valamikor kedd este 6 óra és szerda 12 óra között letért az úttestről és árokba borult.

A közlekedési balesetben a sofőr és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

hirdetés

Szerda hajnalban két gyalogost ütöttek el egy úttestről lesodródó autóval Kiskunmajsán.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
szerelmespart-gazolt-el-az-ittas-sofor.jpg

Szilveszteri buliból hazasétáló szerelmespárt ütött el az ittas sofőr Kiskunmajsán

„Gábor egy nagyon kedves, szorgalmas, vallásos ember volt, akire mindig lehetett számítani. Imádta Dórit. Felfoghatatlan, ami történt” - mondta a Blikknek a balesetben elhunyt férfi egyik ismerőse.
Blikk, MTI - szmo.hu
2020. január 02.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, hogy cserbenhagyásos gázolás történt Kiskunmajsán január elsején hajnalban.

Két gyalogost ütött el egy úttestről lesodródó kocsi.

A balesetben az egyik gyalogos, egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 26 éves nő pedig megsérült.

hirdetés

A baleset körülményeiről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a fiatal pár Kiskunmajsa központjában egy kereszteződésben át akart menni az egyik oldalról a másikra. Már éppen átértek volna az úttesten, amikor nagy sebességgel érkezett az autó.

A kocsi egy enyhe bal kanyarban megcsúszott és átsodródott a szemközti sávba, ahol elütötte a két gyalogost, majd az út melletti füves területen állt meg. Kidöntötte a közlekedési táblát a baleset helyszínén, és még egy facsemetét is elsodort.

A cikk a lapozás után folytatódik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
mf-megolte-anyjat.jpg

Saját anyja megölésével vádolják az Amerika kapitány színésznőjét

Mollie Fitzgerald a gyanú szerint halálra szúrta édesanyját.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 02.


hirdetés

December 20-án kihívták a rendőrséget a kanadai Oltahe városában Mollie Fitzgerald anyjának, Patricia E. Fitzgeraldnak a házához.

A rendőrök a 68 éves nő testén szúrt sebeket láttak. Már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen meghalt.

"Ekkor még csak annyit közöltek, hogy kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak egy másik, 38 éves fehér nőt a helyszínről. Később jelentették be a színésznő letartóztatását" - írja az Index.

hirdetés

Patricia Fitzgerald testvére az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy nem tudja, mi vezethetett a késeléshez, nem ismeri az eset körülményeit.

Mollie Fitzgerald színésznő a 2011-es Amerika kapitány: Az első bosszúállóban játszott egy kisebb szerepet. Emellett producerként dolgozott, rövidfilmeket és dokumentumfilmeket rendezett.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
bika2-Copy.jpg

Szökött bikákat üldöztek az M5-ösön, az egyiküknek nyoma veszett

A szilveszteri tűzijátékok hangjától vadultak meg, az egyik olyan súlyosan megsérült, hogy el kellett altatni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 01.


hirdetés

A petárdák zajától megrémült három marha tévedt szilveszter este az M5-ös autópályára, Gyál közelében, ezért mindkét irányban órákra le kellett zárni a forgalmat. Legalább ötvenen – köztük állatmentők, rendőrök próbálták befogni a két megvadult bikát. Az egyik állat olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen el kellett altatni. A másiknak nyoma veszett, még keresik, ahogy egy harmadik, szökött bika is szabadon kóborol.

Az állatok mentésébe a Segítő Angyalok állatmentő csoportot a rendőrök riasztották. Csikós Róbert elmondta, hogy

az állatok annyira meg voltak zavarodva a tűzijátékok durrogásától, hogy összevissza mentek a pálya mindkét oldalán, nagyon sokszor nekiütköztek a beton elválasztó terelő elemeknek, és felakadtak a szalagkorlátba is.

A mentéshez az ebrendészeket is kihívták, mert ők nem csak kutyákat, hanem vadakat is segíteni befogni. Herczig József ebrendész elmondta, hogy sikertelen volt a próbálkozásuk. Az állatok annyira megvadultak, hogy az egyik olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy el kellett altatni, mert nekiszaladt a szalagkorlátnak és eltört mindkét mellső lába.

hirdetés

Mint kiderült, az állatok már két hónapja kóboroltak a pusztában, mert szállítás közben három szarvasmarha szökött meg egy közeli telepről. Az RTL Híradó úgy értesült, hogy a tulajdonos erről nem tett bejelentést.

A három állat közül kettő még valahol kóborol, és elképzelhető, hogy megint feltévednek az autópályára.

Az ügyben az illetékes önkormányzat és a hatósági állatorvos vizsgálódik, a marhákat egyelőre keresik.

Állatvédők mindenkit arra kérnek, hogy aki szembetalálkozik valamelyik kóborló bikával, ne próbálja megfogni, hanem hívja a 112-őt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!