hirdetés
IMG_8997k_cim.jpg

Kulka János avatta fel a Szomszédok-emléktáblát az Országos Mentőszolgálatnál

Dr. Mágenheim szerepében 12 éven keresztül öregbítette a mentők hírnevét. Az ünnepélyes avatáson a sorozat rendezője és több másik színésze is ott volt.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. február 26.


hirdetés

Magyarország valaha volt egyik legnépszerűbb sorozata, a Szomszédok ugyan már lassan 20 éve befejeződött, de kultusza a mai napig tart. Amellett, hogy a hétköznapi kisemberek gondjaira fókuszált, az egyik legfontosabb szál a mentők munkáját mutatta be: a Kulka János által alakított dr. Mágenheim Ádám karakterén keresztül az egész szervezet működését megismerhették a tévénézők.

A jelenetek nagy részét a Markó utcai Központi Mentőállomáson forgatták, ahol 12 évig szinte szimbiózisban éltek egymással a stábtagok és a valódi mentődolgozók.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint sokszor még azt is kétszer meg kellett nézniük, egy adott kocsit kiküldhetnek-e egy esethez, vagy csak a színészek használják.

A történet a mentők társadalmi megbecsültségén is nagyon sokat lendített, valamint az életmentést, mint hivatást is sokkal népszerűbbé tette, mint addig volt.

Fotók: Mervai Márk

hirdetés

Ennek fényében szinte már furcsa, hogy eddig nem állítottak emléktáblát a sorozatnak az egykori forgatások helyszínén. Most azonban pótolták a mulasztást, az ünnepélyes avatásra hatalmas tömeg volt kíváncsi – az újságírók és a mentődolgozók mellett nagyon sok "civil" érdeklődő is eljött.

Kulka János mellett ott volt a rendező, Horváth Ádám, a dr. Szalóki Esztert alakító Malek Andrea, a dr. Nagy Évát játszó Simorjay Emese, valamint az OMSZ két dolgozója, Kápolnai József és Lakatos Péter, akik a sorozatban is rendszeresen feltűntek.

Kiállítottak több régi mentőkocsit is, például a rendszerváltás előtti évtizedekben legelterjedtebb Nysa egyik példányát, a '90-es évektől egészen a közelmúltig szolgáló Toyota Hiace-t, valamint az ezt váltó Mercedes-Benz típusút. Mindegyikbe be is lehetett ülni, a jelenlévő gyerekek nagy örömére.

További képek a helyszínről:



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bkk-Copy.jpg

„Az utasok igényeinek is megfelelve” több lesz az ellenőr a BKK járatain

A cég szerint több panaszt kaptak, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem tartják be a járvány miatti egészségügyi előírásokat, ezért szigorítanak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Jövő keddtől teljes létszámmal végzik a fővárosi tömegközlekedési járatokon a jegyellenőrzést - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések között a jegyellenőrök beosztását is módosították, de május eleje óta csaknem teljes létszámmal dolgoznak.

"Az utasok döntő többsége becsületesen betartja az utazási szabályokat. Emellett azonban sajnos vannak, akik megpróbálnak visszaélni a járvány miatt megváltozott körülményekkel"

- írta a BKK.

A közlekedési társaság szerint az elmúlt hetekben többször fordultak az utasok panasszal a BKK-hoz, mert még mindig vannak olyanok, akik az utazásuk során nem tartják be a járvány miatt bevezetett alapvető egészségügyi előírásokat, például a maszkviselést, és az ideiglenes szabályokat.

hirdetés

Ezért a BKK elrendelte, hogy a jegyellenőrök munkájuk során kiemelten figyeljenek a másfél méteres védőtávolságra az utasok és saját egészségük megőrzése érdekében - áll a közleményben.

A BKK a honlapján azt írta, hogy:

Április elején a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal együttműködve a BKK erősítette a felügyeletet azokon a járatokon, ahol a visszajelzések alapján rendszeresen felbukkantak a szabályokat be nem tartó utasok.

A május elején kezdődő érettségi időszakkal visszaállt a tanítási időszakban érvényes menetrend, ezzel az ellenőrzések is gyakoribbá váltak,

június 2-ától pedig már teljes kapacitással jelen lesznek az ellenőrök a járműveken.

Felhívásuk végén pedig arra kérték az utasokat, "hogy támogassák a jegyellenőrök tevékenységét, hiszen közös érdekünk, hogy a járatok rendezettek legyenek. A járvány idején a megszokottakhoz képest is legyenek türelmesebbek kollégáinkkal, akiknek gyakran kell konfliktusoksat vállalniuk és intézkedniük az utazási szabályok betartatása, illetve az önök biztonsága, nyugodt utazása érdekében".


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
lakas.jpg

Ismét bevezetik a lakásrezsi-támogatást a fővárosban

Karácsony Gergely döntött arról is, hogy közös megegyezéssel megszünteti a Pesti úti idősotthon vezetőjének közalkalmazotti jogviszonyát. Az intézményvezető megrázó levélben kérte felmentését.
MTI - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

A budapesti lakásrezsi-támogatás újbóli bevezetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva Karácsony Gergely főpolgármester. A rendelet megalkotásáról szóló döntést csütörtökön tették közzé a Budapest.hu oldalon.

A Fővárosi Közgyűlés az idei költségvetésében a leginkább rászoruló budapesti háztartások közüzemi kiadásainak támogatására 200 millió forintot különített el.

A lakásrezsi-támogatás folyósítása a közüzemi havi számlákban történő jóváírással történik, várhatóan szeptembertől. A jogosultak köre a védendő fogyasztói státuszra jogosultak körével egyezik meg. A jogosultság feltétele a védendő gáz- vagy áramfogyasztói nyilvántartásba vétel vagy annak kezdeményezése.

A támogatás a távfűtési fogyasztók esetében a távfűtési, egyéb esetben a víz-, csatorna- és szemétszállítási díjat csökkenti havi 2000 forinttal. A nem távhőfogyasztók esetében a díjkompenzáció 2000 forintos összege a következőképpen áll össze: a vízdíj és a csatornadíj 750-750 forinttal, a szemétdíj 500 forinttal csökken. A támogatásra egy lakásban egy ember jogosult.

A jogosult háztartások hozzáférését a lakásrezsi- támogatáshoz a HÁLÓZAT - A Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány végzi együttműködve a Díjbeszedő Holding Zrt.-vel.

hirdetés

A javaslat szerint a támogatás becsült igénybevétele a támogatás első hónapjaiban valószínűleg alatta marad majd a 20 ezer háztartásnak.

Karácsony Gergely a közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva döntött arról is, hogy a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek munkavállalói közül négyszázan átlagosan 100 ezer forintos egyszeri jutalomban részesülnek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben végzett munkájuk elismeréséért. A célra 47 millió forintot biztosítanak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
palatinus-strand-nyitas-cimkep.jpg

A rossz idő ellenére is voltak strandolók a Palatinus fürdőben a nyitás első napján

Fotósunk a népszerű budapesti strandon járt, ahol a sötét viharfelhők sem tántorították el a bátrakat a csobbanástól.
Fotók: Lampert Benedek - szmo.hu
2020. május 30.


hirdetés

Jövő héttől a naptár szerint már nyár van, ám az időjárás egyelőre még egyáltalán nem hasonlít az évszakra jellemző napsütésre és melegre.

A strandok és fürdők viszont így is megnyitottak országszerte, miután a kormány engedélyezte ezt egy rendeletben - ez is része volt a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások lazításának.

Budapesten a Palatinus, a Paskál, a Pesterzsébeti, a Csillaghegyi és a Római strand is megnyitott szombaton. Fotósunk a Palatinus fürdőben járt, ahol a hűvösebb időjárás ellenére is akadtak strandolók.

A képek alapján a sötét viharfelhők sem tántorították el a bátrakat a csobbanástól.

hirdetés

Még több képért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
100066607_2846700925455574_8391559527295614976_o.jpg

Óriási kerthelyiséggé alakul a Budapest Park

Csütörtökön nyit a ParkKert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Bár koncerteket még nem tarthatnak, mégsem maradunk augusztusig Budapest Park nélkül. Május 28-án, 16 órától ugyanis megnyílik a ParkKert, azaz a hatalmas kerthelyiséggé változtatott Park. A tánctereket így most asztalok és székek töltik meg az egyelőre június 6-ig csak tesztüzemként működő ParkKertben. A hatalmas tér miatt a távolságtartás adott, emellett rendszeres fertőtlenítést ígérnek.

Ezzel a Budapest Park ad majd otthont a város egyik legnagyobb kerthelyiségének.

A nyitást hirdető Facebook-eseményben a szervezők kitérnek a leggyakrabban feltett kérdésekre is, ezekből összeszedtük mi is a legfontosabb infókat:

- a belépés ingyenes lesz,

- egyelőre nem lehet asztalt foglalni, de dolgoznak rajta, hogy hamarosan ez változzon,

- enni is tudtok majd a ParkKertben: kinyit a PizzaMe, a Burger Bár és a hotdog árus is,

hirdetés

- lesz ruhatár és biciklitároló is,

- és viheted magaddal a kutyádat is, de kérik, hogy legyen pórázon és a biztonság kedvéért készülj szájkosárral is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!