hirdetés
greta_garbo.jpg

Szomorú magányban élt élete végén a világ egykor leghíresebb színésznője

Elárverezik Greta Garbo magánleveleit, melyekből kiderül, hogy a filmikon mennyire magányosan élt. Az írások címzettje egy osztrák színésznő és író, Salka Viertel, aki több Garbo-film forgatókönyvírója is volt.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. október 10.


hirdetés

Greta Garbo a 20-as, 30-as évek filmiparának egyik legnagyobb sztárjaként él a köztudatban, frissen nyilvánosságra került leveleiből azonban az derül ki, hogy sokszor magányosnak érezte magát.

A stockholmi születésű színésznő 1990-ben hunyt meg, utolsó évtizedeit New Yorkban töltötte, teljes névtelenségben - derül ki az IndieWire cikkéből.

A filmtörténet egyik legérdekesebb alakjaként emlegetett Greta stílusikonnak is számított, ehhez pedig hozzá tett a méltóságteljes, melankolikus magatartás is, amit nem csak a vásznon tudhatott magáénak, hiszen irtózott a filmcsillagokra vetülő reflektorfénytől.

Ezt a hatást erősítik a színésznő közeli barátjának, Salka Viertelnek címzett levelek is.

"Nehéz és szomorú egyedül lenni, de néha még bonyolultabb valaki mással… Mikor itt vagyunk a Földön, mennyivel jobb lenne, ha eddig a rövid ideig végig erősek és fiatalok maradhatnánk. Azon gondolkodom, vajon Isten miért akarta mégis így"

- áll az egyikben, egy 1937-es példányban.

Címzettje, az osztrák hölgy szintén színészkedett, illetve írt is, többek között olyan Garbo-alkotások forgatókönyveit, mint az Anna Karenina és a Conquest.

Az akár 60 ezer dollárt, azaz több mint 18 millió forintot érő levélcsokor először 1993-ban került elő, akkor egy floridai rajongó csapott le rájuk.

Most egy ismeretlen tulajdonos bocsátotta őket aukcióra.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
joci.jpg

„Rohadj meg…” – reagált Pápai Joci Horváth Tamás képére

Régi emlékek kerültek elő a Sztárban sztár korábbi előadóinak múltjából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 12.



Vasárnap este debütál a Sztárban sztár leszek!, aminek két mentora Horváth Tamás és Pápai Joci. A két énekes a Sztárban sztár ötödik évadában még vetélytársak voltak. Két dolog megmarad azokból az időkből: egymás heccelése, és a képpé rögzített pillanatok.

Horváth Tomi sok sikert kívánt barátjának a vasárnap esti műsorhoz az Instagramon, kívánságát egy régi szép emlékkel is megtoldotta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Drága Testvérem! Ezúton kívánok neked nagyon sok szerencsét a vasárnapi adáshoz! Bíztasd a csapatot, hogy nincs lehetetlen!❤️? #jocicsapata #soksikert #more #szeretlektestvérem #alegjobbnő

Horváth Tamás (@horvathtomi) által megosztott bejegyzés,

„Na, hogy rohadjál meg… Ez öv alá ment” – írta Pápai Joci megjegyzésként a bejegyzés alá.

A Zoltán Erika bőrébe bújt Pápai Joci képe nem csak magát az énekest indította meg, Majka viccelődve annyit írt:

„Büdös ribanc” - megjegyzése mellé rengeteg nevetős emojit párosított.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
nacsa.png

Másfél évig bírták: válik Nacsa Olivér és 13 évvel fiatalabb felesége

Nacsa Olivér és egykori szerelme, Barbi válnak, de emberileg továbbra is közel maradnak egymáshoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 12.



Mindössze másfél év házasság után Barbi, Nacsa Olivér felesége Facebook-oldalán jelentette be, hogy válnak, ezzel elébe menve minden találgatásnak, és pletykának.

"Kedves barátaink, ismerőseink!

Szeretnénk elejét venni mindenféle pletykának és találgatásnak, ezért Olivérrel arra gondoltunk, hogy mindezeket megelőzvén itt és most tájékoztatunk benneteket és a közvéleményt egy döntésről, amelyet közösen hoztunk meg, a szívünkben békével, hálával és egymás iránt érzett szeretettel.

Vannak olyan értékes kapcsolatok az ember életében, melyek nem ugyanabban a formában folytatódnak 40 évig, de egy életre meghatározóak.

Mindketten hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymást és megadta a jó Isten ezt a másfél évet, amelyet közösen tölthettünk együtt boldogságban, szeretetben. Emberként továbbra sem fogjuk soha egymás kezét elengedni. Aki már élt párkapcsolatban, az tudja, hogy a miértek mindig a két ember legbensőbb magánügyei. Köszönjük a szeretetet és az érdeklődést, jól vagyunk és örömmel tekintünk az új munkáink elé. Kérjük a fentiek tudomásul vételét, tiszteletben tartását és annak megértését, hogy a továbbiakban erről egyikünk sem kíván beszélni

Barbi és Olivér".

A pár találkozása, ahogy válása is bombaként robbant a köztudatba. Annak idején Nacsa Olivér boldogan mesélte, hogy másfél év egyedüllét után a nála 13 évvel fiatalabb Somossy Barbi oldalán találta meg a boldogságát, aki az M5 csatorna riportereként dolgozik. Egy ideig együtt is vezették a kulturális híradót az említett csatornán. Esküvőjükről is áradozva meséltek tavaly.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
csuja.jpg

Két nappal fia halála után színpadra áll Csuja Imre

Így dolgozza fel a gyászt, amit második fia elvesztése után érez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 12.



Az 59 éves, Jászai Mari-díjas színművész életében másodjára éli meg egy gyermek elvesztésének tragédiáját. Fiát, Bencét csütörtökön találták holtan egy budapesti erdőben. Csuja Imre ennek ellenére nem mondta le az Örkény Színházban meghirdetett darabjait, két nappal fia halála után színpadra áll.

Csuja egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nem szívesen hagyja cserben a közönségét. Szerinte egy színész ki tudja játszani magából a bánatot és az örömöt is, mert a színpad segít feldolgozni a fájdalmat. Ezért talán nem meglepő, hogy nem mondta le előadásait.

Ez nem az első ilyen tragikus eset a Csuja család életében, 16 évvel ezelőtt idősebbik fiúkat, Gergőt is elvesztették.

„Tizennégy éve mindennap ordítok magamban. Nincs borzalmasabb, mint amikor egy szülő eltemeti a gyerekét”

– mondta egy két éve készült interjúban.

Emiatt Bencére –, aki tehetségesnek bizonyult a zene és a kerámia terén is - megpróbált még inkább odafigyelni. Sok helyen kapott apja környezetében munkát - írja a Blikk.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
majka.jpg

Kijött Majka saját rendezésű videoklipje, a rajongóknak tetszik

Péntek este vált elérhetővé a közönség számára a Hidegvérrel című dal és a videoklip - a vélemények megoszlanak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 12.



Majka és Essemm Hidegvérrel című közös száma péntek este vált megtekinthetővé. A videoklipet Majka álmodta meg, és amellett, hogy szereplője a videónak, ő maga rendezte.

A rajongóknak nagyon tetszett a rövidfilm, sok dicséretet bezsebelhettek Majkáék a képi világért, bár sokan úgy vélik, ennek áldozatául esett a zene. A vélemények szerint a zenész talán túlzottan is újdonsült szerepébe élte bele magát, és nem fektetett elég nagy hangsúlyt magára a dalra, így például a szöveg hagy némi kívánnivalót maga után. Sokak szerint nem lett olyan ütős, mint amilyet vártak volna.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!