hirdetés
szlavik-janos-a-svedasztalt-elfelejthetjuk.jpg

Szlávik János: „elfelejthetjük a svédasztalt, és a medencékben is jóval kevesebben lesznek”

Az infektológus nemcsak a kezelésekről, hanem a közelgő nyaralásról is beszélt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 23.


hirdetés

Az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján Dr. Szlávik János infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa számolt be néhány fontos, a gyógyítással kapcsolatban szerzett tapasztalatról.

Elmondta: a járványban kiemelten fontos, hogy a koronavírusos betegeket mivel tudják kezelni. Alkalmaznak korábban, más betegségekre használt gyógyszereket, vírusellenes gyógyszereket, biológiai terápiákat - és a plazmaterápiát is, ami rendkívül hasznosnak bizonyult.

Használnak egy 2014-ben törzskönyvezett, influenza ellen kifejlesztett gyógyszer is, a favipiravirt. Ezt a kínaiak használták a járványban, és Magyarországon is elérhető már.

Ez a gyógyszer a közepesen súlyos betegeknél hatékony: úgy tűnik, jelentősen csökkenti a betegség lefolyását, a gyógyszer hatására hamarabb tűnik el a vírus a szervezetből, nincsenek súlyos mellékhatásai, és megakadályozza a betegség súlyos lefolyását.

hirdetés

Szlávik János beszélt az oltóanyagok kísérleteiről is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
noveny-mag.jpg

Elültette a rejtélyes kínai magokat egy férfi, és döbbenten tapasztalta, mi nőtt ki belőlük

Több ezren kapnak postai csomagban világszerte ilyen magokat, és miután az amerikai férfi két hónapja elvetette őket, most kiderült, hogy mi is az a növény.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Sok ezer ember kapott az utóbbi hetekben világszerte rejtélyes csomagokat Kínából. Senki sem rendelte meg őket, a feladójuk ismeretlen, az van rájuk írva, hogy fülbevalókat tartalmaznak, valójában vetőmagok vannak bennük - írta meg a 24.hu.

A legvalószínűbb a hamis pozitív értékelésekre hajtó webshop-tulajdonosok internetes csalási kísérlete, de a hatóságok azért azt ajánlják, hogy senki ne ültesse el a magokat.

Könnyen lehet ugyanis, hogy a természetes élővilágra, a mezőgazdaságra, vagy akár az emberre is veszélyes, invazív növényfajokhoz is tartozhatnak.

Az Egyesült Államok mezőgazdasági hivatalának (USDA) figyelmeztetése szerint aki ilyesmit kap, értesítse a hivatalt, melynek munkatársai kimennek, és begyűjtik a magokat.

Az arkansasi Booneville-ben élő Doyle Crenshaw azonban két hónapja kapott magokat Kínából, és kíváncsiságból azonnal elültette őket - nem értesülve a veszélyekről.

hirdetés

Döbbenten tapasztalta, hogy egy villámgyorsan növekvő, sárga virágú, hosszúkás, zöld gyümölcsöt termő növény nőtt ki belőlük.

Azt sejtik, hogy egy tökféle lehet, az USDA munkatársai mindenesetre kiásták és elszállították megvizsgálni Crenshaw növényeit.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mti-fullajtar.jpg

„Erőszakos hatalomátvétel történik” a Színművészetin Fullajtár Andrea szerint

A színésznő azt mondta, hogy csak azért tanít még az egyetemen, hogy a diákok ne maradjanak egyik napról a másikra tanár nélkül.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Egy éven belül a káosz fogja szétszedni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – mondta Fullajtár Andrea a Pesti Hírlapnak adott interjúban. (A címképen Fullajtár Andrea Anna Politkovszkaja szerepében Stefano Massini Az átnevelhetetlen című monodrámájában.)

A Katona József Színház színésze elmondta, hogy az újságokból tudta meg az egyetem, hogy van új kuratórium. Vidnyánszky Attila érkezésére válaszul távozott Zsámbéki Gábor, aki 40 éve tanított az intézményben. Fullajtár szerint lesznek még további távozók, ő csak azért marad, hogy

„azok a diákok, akiket mi vettünk fel, ne maradjanak egyik napról a másikra tanár nélkül. Nekem személy szerint ez az egyetlen indokom, hogy én még bemegyek az egyetem épületébe”.

Fullajtár szerint Vidnyánszky nem egyeztetett senkivel az egyetemről, ez pedig „a vitakultúra teljes hiányát mutatja, vagyis a kuratórium elnökét egyáltalán nem érdekli, hogy tárgyalni kellene ilyen helyzetben. Erőpolitika van. Idáig a modellváltást emlegették, és hogy reformról van szó, de most már egészen világos: ez nem reform, ennek semmi köze nincs a jobbító szándékhoz.”

hirdetés

"Arcpirítónak és szégyenteljesnek” nevezte, hogy a kuratórium tagjai közé senki nem került be, akit az egyetem szenátusa javasolt.

Fullajtár szerint szó sincs semmiféle reformról, ha lenne, akkor felállítanának egy szakmai bizottságot, amely együtt dolgozna a szenátussal.

„De erőszakos hatalomátvétel történik, semmi más” – mondja.

Kijelentette, hogy azóta sem kaptak semmilyen jelzést a kuratóriumtól.

„Hogy tekintsem legitimnek azt a kuratóriumot, amely minden egyeztetés nélkül, valahol, zárt ajtók mögött megszületik, tagjai nem mutatkoznak be, nem ülnek le az egyetem polgárságával, csak véletlenül kiderül, hogy vannak?! - kérdi a színésznő. - Még egy kisbolt átalakításánál is tudják az ott dolgozók, hogy tulajdonoscsere történik, leülnek velük előtte egyeztetni.”

Azt mondta, csak akkor jöhet érdemi változás, ha "komolyan veszik a reform szót, ha leülnek az egyetemi polgársággal, ha garantálják az egyetemi autonómiát és a szenátus jogköreit".

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-szlavik.jpg

Szlávik: csak ősszel várhatók további szigorítások, sok függ az iskolakezdéstől

Ha több góc alakul ki, akkor kell elgondolkodni más eszközökön is – mondta az infektológus.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

"Iskolakezdésig már nem várhatók további szigorítások a koronavírus elleni intézkedésekben, csak akkor, ha jelentős gócok alakulnak ki" – mondta az ATV Startban Szlávik János.

A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint van jó, bevethető vakcina is azok között, amiket most a világban tesztelnek.

Arra a felvetésre, hogy május óta nem volt Magyarországon annyi koronavírusos megbetegedés, mint most, elmondta, hogy ez messze nem aggasztó. Ugyanis az aktív fertőzöttek és a halottak számát is figyelembe kell venni - Csehországban 2-300 között van a napi fertőzöttek száma, és az ország még mindig a zöld országok közé tartozik- emlékeztet az infektológus.

Szlávik szerint most elég ez az intézkedés-sorozat,

hirdetés

ha több góc alakul ki, akkor kell elgondolkodni más eszközökön is. Az iskolakezdés sok mindenre választ ad majd.

A járvány dinamikáját kell figyelembe venni, a járványügyi szakemberek majd eldöntik - mondja az infektológus.

Nem tudják, hogy melyik lesz a legjobb, de a most teszteltek közt van a leghatékonyabb vakcina. Szlávik János elmondta, hogy ő be fogja oltatni magát. Nem lesz kötelező, de az egészségügyben dolgozóknak meg kell tenniük.

Szlávik elmondta azt is, hogy nagyon sok kár érte a társadalmakat a koronavírus miatt, sok ember pszichés problémákkal küzd, nagyon nagy tanulság ez az emberiségnek.

Az infektológus főorvos szerint alapvetően a maszkot zárt térben kell használni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
india-repulo.png

Lecsúszott a futópályáról és kettétört egy repülőgép közel 200 utassal a fedélzetén Indiában

191-en utaztak a gépen, köztük 10 gyerek. A mentést nehezíti az esős évszak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 07.


hirdetés

Lezuhant az Air India Express gépe, amely Dubajból a dél-indiai Keralába repült. Helyi idő szerint este kilenckor történt a baleset, a Boeing 737-800-as gép a Calicut repülőtérre szállt volna le, de túlfutott a kifutópályán, egy völgybe zuhant, azután pedig kettétört – írja a BBC.

A Times of India szerint 191-en utaztak a gépen, köztük 10 gyerek. 18 ember, köztük az egyik pilóta halálát erősítették meg eddig. A mentést nehezíti a monszun miatti heves esőzés a térségben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!