hirdetés
terhes-nok-pxhere-1000x657.jpg

Szinte egyszerre lett kismama öt barátnő, akik évekig küzdöttek a teherbe eséssel

Egy termékenységi klinikán ismerkedtek meg, ahol mind támogatást kerestek. Előbb nagyon jó barátnők, majd szép sorban mind édesanyák lettek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 30.


hirdetés

Ugyanazon a nyáron lett várandós öt jó barátnő, akik korábban évekig nem tudtak teherbe esni. Micki Berg, Amie Thomas, Kristin Matty, Kristen Heller és Celeste Zazzali is hiába akart gyereket, egyiküknek sem jött össze. Ez hozta őket össze egy klinikán, ahol megismerkedtek egymással.

A 36 éves Amie-nek azért kellett a mesterséges megtermékenyítés, mert kiderült, hogy férjének nem normális alakú a spermája, ezért nem tudja megtermékenyíteni. Ez a hír nagyon lesújtotta, még a barátaival is nehéz volt beszélni erről, hiszen ők nem tudták, min megy keresztül. Amikor viszont találkozott a sorstársaival a klinikán, rögtön tudta, hogy ők meg fogják érteni, és ez nagy megkönnyebbüléssel töltötte el.

A 37 éves Celeste három évig próbálkozott a férjével sikertelenül. Egyszer elvetélt, amikor ikreket várt, ezért nagy támogatást jelentett neki az, hogy hasonló sorsú nőkkel találkozhatott a klinikán.

"Már az segített, hogy a csoportban voltam. Ők megértették és tudták, min megyek keresztül. A barátaim is támogattak, de sokszor nem is tudták, mit mondhatnának. Jó volt elmenni oda, ahol megértik, miért szomorít el az anyák napja"

- mesélte a nő.

hirdetés

A 34 éves Micki azért küzdött a teherbe eséssel, mert a Basedow-Graves-kór nevű autoimmun betegségben szenved, amitől a menzesze rendszertelen, ráadásul csökkent petefészek-tartalékkapacitást is megállapítottak nála. Számára is sokat segített a csoport abban, hogy ne veszítse el a reményt, hogy ő és férje egyszer szülők lehetnek.

"Celeste, Kristen, Kristin és Amie voltak a legpozitívabb, legjobban támogató nők a csoportban. Próbáltunk segíteni egymásnak mindenben, és támogattuk egymást, amikor a dolgok nem a terv szerint mentek"

- mondta.

Kristin azért nem tudott teherbe esni, mert a férjét korábban sugárterápiával kezelték, amikor hererákja volt, ezért lecsökkent a spermiumszáma. Mivel a férfi sokat dolgozott, a nőnek nem volt kivel megosztania a fájdalmát, ezért is kereste fel a csoportot.

"Rögtön kialakult a kapocs köztünk. Amikor a csoportbeszélgetés véget ért, mi utána is ott maradtunk és tovább beszélgettünk. Annyi mindenről tudtunk csevegni. Nem kellett sok idő, hogy a csoporton kívül is találkozzunk. Minél többet szerettünk volna együtt lenni. (...) Mind ugyanazon mentünk keresztül, ez kötött össze minket"

- mondta.

A 45 éves Kristen egyedül vágott bele a mesterséges megtermékenyítésbe, így szüksége is volt barátnői támogatására. Szingliként ugyanis még nehezebb volt számára ez az időszak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
par-szakitas-valas-pixabay.jpg

Megengedte feleségének, hogy lefeküdjön egy közös barátjukkal, aztán jött a váratlan fordulat

A férfi végső elkeseredésében hunyt szemet felesége félrelépése felett, annyira szerette volna megmenteni a házasságukat. Ő sem számított arra, mi lesz az engedélyezett félrelépésből.
Illusztráció: AlemCoksa/Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 14.


hirdetés

Házassága megmentése érdekében egy férfi elnézte a feleségének, hogy megcsalja őt, de végül nem úgy sült el a dolog, ahogy gondolta.

Az elkeseredett családfő a Reddit közösségi oldalon írta meg történetét. Azzal kezdte, hogy 17 éve él házasságban a párjával, két gyerekük született, de egy ideje már nem olyan jó a kapcsolatuk. A nőt nagyon zavarja, hogy férje nem kedveskedik neki apró ajándékokkal, romantikus randikkal és külföldi utazásokkal. Ráadásul egy harmadik fél is megjelent, aki a közös barátjuk. Miután a férfi szakított a párjával, a házaspár egy időre befogadta őt.

A barát azonban ezt úgy hálálta meg, hogy elkezdett flörtölni a feleséggel,

aki először még ellenkezett, de a férfi végül megnyerte őt magának. Egy idő után a férj is észrevette, mi megy köztük, és számon is kérte a nejét, aki azt mondta, ez csak egy kis flört, semmi más. De a férfi tudta, hogy feleségének valós érzelmei vannak a barátjuk iránt.

"Azt mondtam neki, hogy bármit megtennék, hogy boldog legyen. Kapott egy 24 órás kimenőt, ő pedig rögtön a férfi házába ment"

hirdetés

- írta a férj.

A hűtlen feleség és szeretője viszonya azonban váratlan fordulatot hozott: a férfi megunta, hogy a házas nő után fusson, és inkább keresett és talált is magának valaki mást. Ezen aztán a feleség nagyon kiakadt.

"Nagyon dühös lett, és csak arról akart beszélni velem, hogy mekkora s.ggfej a férfi, amiért nem őt választotta. Az egyáltalán nem érdekelte, hogy mit tett velem vagy a családunkkal. Csak az ügyvédekről volt hajlandó beszélni, és nem fogadott el semmilyen békülési ajánlatot tőlem. Párterápiára sem akar menni, mert szerinte már túl késő ehhez, mivel ő már évekkel ezelőtt kiszállt a házasságunkból"

- részletezte a férfi.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
szerelmes-par.jpg

Ezek a szexhiány leggyakoribb okai a hosszútávú kapcsolatokban egy tanulmány szerint

Vannak köztük meglepőbb magyarázatok is.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 13.


hirdetés

Egy 1099 emberen végzett közvéleménykutatás kivizsgálta, hogy mi a hosszútávú kapcsolatokban jelentkező szexhiány 12 leggyakoribb oka - számol be a Mirror című brit lap.

A kutatásban a megkérdezettek nagy része komolyan részletezte párkapcsolatát, a pszichológusok ezért meglehetősen pontos adatokkal tudtak dolgozni. A felmérés nem kevesebb mint 78 különböző indokot találtak, amik a leggyakrabban ölik ki a szikrát a párkapcsolatokból. Ezek közül az ötödik leggyakoribb a megcsalás, míg a nyolcadik helyre a gyerek születése került.

A szexualitás visszaszorulásában a leggyakoribb ok, amit 32 százalék jelölt meg, egyszerűen a lelkesedés hiánya.

A második a „személyes idő és a tér hiánya” volt. Sokan azt mondták, hogy nyomást éreznek arra nézvést, hogy folyamatosan beszámoljanak arról, hol vannak vagy mit csinálnak, és ezt felelősnek érzik nemi vágyaik lankadásáért. A „hosszú munkaidő” volt a harmadik legnépszerűbb válasz, a „rossz szex” pedig a negyedik.

A rossz szexet a tanulmányban részt vevők 29 százaléka említette, több nő, mint férfi használta ezt indokként.

hirdetés

A teljes listáért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
office-space-desk-business-room-chaos.jpg

Egy ágyban találta az anyját és a legjobb barátját – lezúzta a lakást a walesi férfi

Nem tudott uralkodni az érzelmein – igaz, jó oka volt rá...
Illusztráció: Pxfuel - szmo.hu
2020. szeptember 16.


hirdetés

Szomorú dolog, amikor az ember csalódik legjobb barátjában, de azért nem mindenkiből vált ki a dolog olyan indulatokat, mint egy 32 éves wales-i férfiból.

Igaz, Luke Morgan-nek volt némi oka arra, hogy ilyen végletesen elszakadjon benne a cérna. Tetten érte ugyanis régi cimboráját, Richard Williams-et, amint éppen 54 esztendős anyjával szexelt.

Mint az a cardiff-i bíróságon elhangzott tanúvallomásokból kiderült, Morgan először egy seprűvel fejbe vágta Williams-t, beleharapott, megfenyegette, hogy hamarosan megérkező fivérével megölik. Majd átment a csábító házába, és ott esztelen pusztítást végzett.

Ripityára törte immár csak volt barátja tv-jét, a házimozi hangfalát, a fridzsiderét, konyhaasztalát, a lakás szinte valamennyi bútorát, a székektől az ágyakig, áldozatául estek a kerti ajtók és a hálószoba egyik ablaka is. A kár összértékét 2600 fontban (több mint egymillió forint) állapították meg.

A bíróság előtt Morgan beismerte, hogy „nem tudott uralkodni érzelmein”. Ügyvédje szerint ez a viselkedés egyáltalán nem jellemző védencére, anyjának Williams-szel való viszonya hozta ki ennyire a sodrából. Erre utal az is, hogy az eset előtt nemcsak jó viszonyban voltak, hanem együtt is dolgoztak az áldozattal.

hirdetés

Morgan-nek mindenesetre betörés, testi sértés és súlyos károkozás bűntettéért kell felelnie a bíróság előtt – írja a Mirror.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szingli-ferfi.jpg

Elkészült a szinglitérkép: itt él Magyarországon a legtöbb egyedülálló ember

Az is kiderült, hogy a magyar szinglik többsége nő vagy férfi.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 22.


hirdetés

A magyar szinglik többsége férfi, a 20-39 éves szinglik zöme Budapesten él,

de magas az arányuk Debrecenben, Szegeden és Pécsett is - írta keddi számában a Népszava Rövid Irén szociológus, az első magyar településszintű szinglitérkép készítőjének kutatására hivatkozva.

Rövid Irén a lapnak elmondta, hogy élete egy hosszabb-rövidebb szakaszában mindenki megtapasztalja, milyen szinglinek lenni, ahogy talán azt is, mintha ez mást jelentene, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Bár a szinglilét többnyire nem egy állandó élethelyzet, a statisztikai adatokból jól látható, hogy a társadalom elég népes táborát alkotják az akarva-akaratlanul egyedül élők, éppen ezért

fontosnak tartja, hogy a szinglilétet is jobban megismerjük, mivel szerinte az összkép korántsem olyan, mint amit a média sugall.

hirdetés

Kutatásában kezdetben csak a 20-39 év közötti egyedül élőket sorolta ide, akiknek nincs gyerekük és soha nem éltek házasságban. Ezt később kiterjesztette a negyvenes éveikben élő egyedülállókra is.

A 2001-es és 2011-es népszámlás, valamint a háztartások 10 százalékos mintáját felölelő 2016-os mikrocenzus

nem tartalmaz adatokat arra vonatkozóan, hogy a szinglilét kényszer vagy választott életmód, így erre ő sem tud választ adni.

De a szociológus úgy véli, hogy a többség inkább csak belesodródik ebbe a többnyire nem állandó élethelyzetbe - olvasható a cikkben.

A lap kiemelte, hogy a 2016. évi mikrocenzus adatai szerint a párkapcsolaton alapuló háztartások aránya 2011 után emelkedett, míg az egyszemélyeseké csökkent, de még így is tízből három háztartás egyszemélyes volt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!