SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szirtes Dávidba körülbelül annyi nőiesség szorult, mint egy kapuzárási pánikban szenvedő hímgorillába

Yulasyi Miranda megállíthatatlan, zsinórban másodszor nyerte meg az Sztárban sztár leszek adását, Molnár Sanyi ismét veszélyzónába került, Köllő Babett pedig polcnak öltözött.

Link másolása

A tévé elé ülve azt hittem, egy T-Com reklámra sikerült rákattintanom, de kiderült, ez a magenta színben fürdő tömör gyönyör a Sztárban sztár leszek döntőseinek közös produkciója. (Persze a T-Com a műsor egyik támogatója, szóval talán mégsem véletlen az egybeesés.)

Köllő Babett polcnak öltözött, Tóth Gabi pedig október 23-ra való tekintettel feketét vett, bár ő efféle külsőségek nélkül is képes gyászos hangulatot kelteni.

Oláh Szandra kezdte az estet Camila Cabellóként.

Elvileg, mert gyakorlatilag semmit nem hallottam a latin énekesnőből.

Camilának van a hangjában valami jellegzetes rekedtség, ami Szandránál teljesen hiányozott, és én hamisnak is hallottam.

A mesterek ehhez képest feldicsérték, inkább csak a táncot és a dögöt hiányolták a produkcióból. Ehhez képest a mindig szuper szigorú Majka 9 pontot adott, így Szandra 25 ponttal ülhetett le.

Tóth Napsugár Chester Benningtont kapta feladatul, a Linkin Park énekesét. Napsugár vitathatatlanul az egyik legjobb énekes a mezőnyben, minden adásban más arcát mutatja.

Viszont most talán egy kicsit túl jól akarta csinálni, mert sokkal férfiasabb hangon énekelte végig a dalt, mint Chester.

Szerintem ezzel együtt is jobb volt Szandránál, de a zsűri nem így látta, mindössze 21 pontra értékelte.

Cher következett, vagyis Szirtes Dávid. Chernek nagyon sok jó slágere volt pályafutása során.

A tehetségkutatókban mégis valamiért állandóan a gagyi Shoop Shoop Songot veszik elő, ami azért lássuk be, nem nagy durranás.

Cher az az énekesnő, akinek a hangja férfiként is egészen jól utánozható, és ez sikerült is Dávidnak, viszont körülbelül annyi nőiesség szorult belé, mint egy kapuzárási pánikban szenvedő hímgorillába. 29 pontot kapott

Molnár Sanyi a múlt héten veszélyzónába került, de reménykedtem, hogy Justin Timberlake-ként meggyőzi a nézőket. Az ’N SYNC Bye, bye, bye című slágerét énekelte kicsit hamiskásan, és ahogy Majka találóan mondta:

nyomokban sem tartalmazott Justin Timberlake-et.

Gabi és Pápai Joci is 8-8 pontra értékelte, Majka viszont nem tudta palástolni megrökönyödését, és 6 ponttal próbálta helyre billenteni a világ rendjét.

A múltheti feladathoz képest Pély Barna talán kicsit könnyebb feladatot jelentett Bari Lacinak. Zseniálisan leszedte Barna mozgását és hangját. Pedig Pély dalai hiába popszámok, egyáltalán nem könnyűek. Járt a 30 pont.

Miley Cyrus első ránézésre testhez álló feladat Piltman Annának, bár azért bevallotta, hogy a magassággal nem jó barátok. Az éneklés rendben volt, és minden elismerést megérdemel, hogy egy pillanatra sem zökkent ki, miközben fel kellett ülnie egy hintázó golyóra.

Ugyanakkor azért látszott, hogy Piltman Anna korántsem olyan exhibicionista, mint amerikai kolléganője.

Miley a klipben sokkal dögösebben, erotikusabban enyeleg a bontókalapáccsal, Annánál mindez csak jelzés szinten volt meg.

Az is igaz, hogy egy videoklipben sokkal könnyebb jól megcsinálni mindent, mint egy élő előadásban. Minden esetre Majka is hiányolta belőle a polgárpukkasztást, és a refrént hamisnak hallotta.

A 23 pont a zsűri lista negyedik helyére volt elég.

Kisfiamnak nagyon tetszett Kökény Dani Gangmanstyle előadása, és kétségtelenül nagyon szórakoztató volt. Dani vidáman, felszabadultan énekelt, jó bulit csinált. Voltak benne azért hangi problémák, és Psy őrületfokát nem érte el. De az tény, hogy egész más arcát mutatta, mint eddig. 25 pontra volt jó.

Úgy tűnik, Yulaysi Mirandától nem lehet elvenni a műsor elsőségét, legfeljebb ő tudja elveszíteni. Mesterével ezúttal emelték a tétet, hiszen magyarul kellett énekelnie: Mohamed Fatimát idézte meg.

Azoknak üzenném, akik nevetgélnek Yulaysi kiejtésén:

ne gondolják, hogy az átlag magyar énekesnek jobb az angol kiejtése.

Nyilván arra nem áll rá úgy a fülünk. Minden esetre sokkal érthetőbben énekelte a szöveget, mint sok magyar kollégája. 30 ponttal Bari Laci mellé került holtversenyben.

Talán Kaly Rolandról változott meg a leginkább a véleményem a műsor kezdete óta. Eleinte nekem annyira nem tűnt ki a mezőnyből, de az élő adásokban hétről hétre olyan produkciókat mutat, amivel bizonyítja, hogy az egyik legsokoldalúbb előadó a csapatban. Érdemes egymás után megnézni Roland eddigi produkcióit: a Måneskint épp olyan tökéletesen oldotta meg, mint Stromaet vagy Jason Derulót. 27 ponttal jutalmazta a zsűri.

Jósa Tamás produkciója zárta a műsort. Érdekes kérdés, hogy mit kell ilyenkor nézni. Ha úgy közelítem meg a kérdést, hogy Tamásnak egy tőle teljesen idegen, és egészen más hangképzési technikákat igénylő műfajban kellett helytállnia nagyon rövid felkészülési idő mellett, akkor le a kalappal előtte.

Ha Placido Domingo utánzásként nézem a produkcióját, akkor viszont szerintem nem sikerült. Én nem hallottam Domingo hangját.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak Domingót nem találtam az előadásban, de Figarót sem.

Mintha teljesen zárójelbe került volna, hogy itt egy színpadi mű egyik szereplőjéről van szó, de erről a szereplőről egy fél gondolat sem köszönt vissza a produkcióból. Ráadásul az, hogy a díszlet egy huszadik századi fodrászszalont idézett meg, azt sugallja, hogy a műsorkészítők sem szenteltek túl sok időt a dologra, kb. addig jutottak gondolatban, hogy Figaro borbély, „oszt jól van”.

Csak hogy lássuk, a Sztárban sztár leszekhez hasonló műsorok mennyi időnket ellopják:

az utolsó énekléstől a műsor végéig körülbelül 50 perc telt el – és ebben nincsenek benne a reklámok.

50 percen át húzták, hogy kiderüljön, ki lett a napi győztes (ismét Yulaysi Miranda), ki esett ki (Oláh Szandra, így Molnár Sanyi másodszor is megmenekült), és milyen feladatot kaptak jövő hétre a versenyzők.

Persze én nem panaszkodhatok, engem fizetnek azért, hogy végignézzem, de a többieknek nem tudom, mi a mentsége.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Geszti Péter Balogh Leventéről: 30 éve találkoztam vele először, akkor recepciós volt egy vidéki hotelben
A műsorvezető szerint a milliárdos befektető ma már meg sem szállna egy olyan hotelban, ahol régebben dolgozott.

Link másolása

Balogh Levente volt Geszti Péter Adom a napom című műsorának vendége. Kiderült, hogy a zenész-kreatív producer már régről ismeri a Cápák között milliárdos befektetőjét. Geszti elmondta:

„Úgy harminc évvel ezelőtt találkoztam vele először. Én már akkor is azzal foglalkoztam, hogy előadjam és eladjam magamat, ő pedig… nos, ő egy udvarias, fiatal recepciós volt egy vidéki hotelben. Azóta persze sokat fordult a világ. Főleg vele. Talán meg sem szállna vendégként abban a szállodában.”

„Szorgalmával és tehetségével Magyarország egyik legkomolyabb vállalkozójává nőtte ki magát, sőt igazi cápa lett belőle. No nem a Tropicariumban, de ott a szomszédban”.

Geszti egyébként azt is megkérdezte Baloghtól, hogyan tudja kezelni az élete nagy változásait, mi motiválja, ha már most biztonságban tudhatja a születendő dédunokáit is, mitől fél és kit figyel ő, miközben azt akarja, hogy mindenki rá figyeljen?”

via NLC.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Házasság első látásra: A lányom a szemem láttára megy tönkre – állítja az egyik szereplő édesanyja
Peti féltékeny volt amiatt, hogy felesége egy másik férfi játékossal váltott üzeneteket, de Enikő anyukája szerint lánya 100 százalékban ártatlan.

Link másolása

A Házasság első látásra párjai közül egyértelműen Enikő és Peti voltak azok, akiknek a legkiegyensúlyozottabban indult a kapcsolatuk. Nagyon hamar megtalálták a közös hangot, ez azonban a bizalom elvesztésével mostanra megszűnt. Petinek nagyon nem tetszett, mikor megtudta, hogy felesége egy másik pár férfitagjával, Andrással vált üzeneteket, ráadásul Enikő Andráséknál is akart aludni egy vitájuk után.

A Meglepetés magazinnak Enikő arról vallott, hogy lelkileg magányosnak érezte magát a férje mellett, mert nem érezte a nyitottságot Peti részéről, amikor összeköltöztek. A lapnak megszólalt a lány édesanyja is: „Amikor először leültünk beszélgetni, megnyerő volt Peti stílusa. Sármos és határozott férfinak tartottam. Úgy éreztem, összeillenek a lányommal, mert tudja kezelni őt. Enikő egy nagyon erős személyiség, így egy nálánál erősebb férfi kell mellé” – fogalmazott Enikő anyukája. Hozzátette: „Enikő nem csalta meg Petit, így nem is értem, mi ez az egész cirkusz a vejem részéről. Nagyot csalódtam benne, mert látom a lányomon, mennyire szenved ettől a helyzettől. Most ismertünk meg Peti valódi arcát... már nem az a kedves fiatalember, akivel először találkoztam.”

„A lányom a szemem láttára megy tönkre, miközben nem követett el bűnt. Tűzbe teszem érte a kezemet.”

A párnak ugyanakkor a legutóbbi adásban sikerült megbeszélnie a dolgokat.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Tankcsapda dobosa: Én egy 10 éves zenekarba szálltam be, valaki szerint ott lett elbaszva az egész
Fejes Tamás mesélt üzletei érdekeltségeiről és arról is, hogy mit szólt Lukács Laci ahhoz, hogy kereskedelmi csatorna műsorában szerepelt.

Link másolása

Fejes Tamás volt a Palikék Világa vendége. A Tankcsapda dobosa mesélt vállalkozásairól, kereskedelmi tévés szerepléséről és a zenekari viszonyokról is.

A zenész elárulta, jelenleg legalább hatféle üzletben van érdekeltsége. „Az első számú projektem – és ezt nem szeretem vállalkozás szinten emlegetni – mindenféleképpen a Tankcsapda. Mindig megkülönböztetett figyelmet szenteltem a Tankcsapdának, ez alá rendeletem mindent, sokszor még a családomat is. Ezt nem szeretik az emberek üzleti vállalkozásként aposztrofálni, pedig ugyanolyan, sőt, sokszor bonyolultabb” – fogalmazott Fejes.

Ezen kívül azonban számos üzleti vállalkozásban is részt vesz: „Hangszerboltot nyitottam Debrecenben. Először alkalmazott voltam, végigjártam a ranglétrát. Mindenes voltam, hoztam-vittem a cuccokat. Egy héten kétszer jártam Németországba, volt, hogy Barkasszal, meg azzal a csőrös Mercivel padlógázon, kilencvennel”. Jelenleg piacvezető a vállalkozása, három bolttal rendelkezik országszerte. Ezeken kívül csárda, roncsbár, pálinkafőzde és spanyol apartmanok is az érdekeltségébe tartoztak.

A zenekarról szólva elmondta:

„Mindig próbálok úgy felnőni, azért nem szoktam celebeskedni, vagy ilyen jellegű dolgokat elvállalni, mert nem akarom túlnőni a Lacit. Olyan szempontból, hogy a Lukács a Tankcsapda arca”.

Fejes Tamás beszélt arról is, az együttes frontembere nem volt boldog attól, hogy elvállta a szereplést a TV2 Kincsvadászok című műsorában. „Az elején mondta, hogy neki nem tetszik ez, de nem azért, mert féltékeny erre a sztorira. Mi nem vállalunk semmilyen fajta kereskedelmi tévés megjelenést”.

„Volt olyan, hogy túltoltam, nekem is volt olyan, hogy rám lett szólva, hogy kicsit ez túl van tolva, ami igaz volt, de ezt nehéz volt elfogadni.”

„A Lukács alapította a zenekart, én egy 10 éves zenekarba szálltam be, valaki szerint ott lett elb*va az egész.”

„Én ennek megfelelően próbálom a zenekar háttérdolgait intézni, elsősorban ez az én feladatom. Zeneileg meg mindig is nagyon erős volt az összhang Laci meg köztem, alkotói folyamatban is erősek vagyunk. De Lacitól jön a gyújtás, az őrá van írva.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Még nincs vége: Havas Henrik és Hajdú Péter megint durván beszólt egymásnak
A hetek óta tartó konfliktus egy újabb állomásához ért azzal, hogy Havas és Hajdú ismét üzenetet váltott. Most sem kímélték a másikat.
FM. Kép: Tiktok - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

Hetek óta megy az adok-kapok Havas Henrik és Hajdú Péter között, az üzengetés pedig most a Story közreműködésével folytatódhatott. A lap ugyanis mindkettőjüket megkereste, hogy megtudja, mit gondolnak a másikról.

„Emberileg mindig kedveltem Pétert. Kedves, esendő fiú. Szakmai kérdésekben feltétlenül mérvadó a véleménye. Eljött az idő, hogy meg kell szívlelnem, amit mond, és nincs mese, visszavonulok! Ha elküldené a címet, holnap postáznám is neki a József Attila-díjamat, a Kritikusok díját, néhány rádiós Nívódíjamat, a 2007-es Év riportere címem, valamint mind a 31 könyvemet”

– mondta a lapnak Havas, majd nevetve hozzátette, mindezt szigorúan utánvéttel gondolná. Az üzenettel aztán Hajdút is megkeresték, aki így válaszolt arra:

„Elhiszem, hogy sok díja van, én is nívódíjas vagyok, de azt gondolom, egy díj nem feltétlenül csak a tehetségről szól. Sokkal inkább a beletett munkáról, kapcsolatrendszerről. Az ő korosztályában valóban sok tehetség van/volt. Baló György, Kepes András, Friderikusz Sándor. De Havas nem tartozik közéjük. Ő sohasem a riporteri kvalitásaival tűnt ki, hanem azzal, hogy ő a Tanár úr, aki mindent tud, és akinek mindenről van véleménye. És ezzel nem az újságírói képességeit vonom kétségbe, de azért ne keverjük az almát a körtével. Azt gondolom, ő egy roppant tehetségtelen, de rendkívül szórakoztató médiaszemélyiség. És még egy jó pontja van nálam amellett, hogy viccesnek tartom. Mégpedig az, hogy a Frisshírek Podcastot Dömsödi Gáborral együtt készítik, amivel segíti Gábort. Aki ellentétben vele tényleg tehetséges, és szeretném, ha ezt végre el is hinné magáról.”

Az üzengetés Hajdú Péter Varga Judittal készült interjúja után kezdődött. „Hajdú egy teljességgel tehetségtelen műsorvezető” – mondta ezután a Frisshírek Podcast egyik adásában Havas. A Beköltözve Hajdú Péterhez G.w.M-mel készült beszélgetésében válaszolt Hajdú, aki az ország legtehetségtelenebb tévésének nevezte Havast.


Link másolása
KÖVESS MINKET: