News here

Pénz helyett "egész napos móka és jégkrém" volt a fizetsége a bébiszitternek

Előre megegyezett az óradíjban, végül mégsem akarták kifizetni, sőt, még a gyerek anyja volt felháborodva. Te erről mit gondolsz?

Link másolása

Elég kellemetlen helyzetbe került egy fiatal lány, aki vállalta, hogy vigyáz egy anya két gyerekére, ám végül mégsem azt kapta cserébe, amit várt.

A bébiszitter előzetesen Messenger-üzenetben megállapodott az anyukával az óránkénti 16 dolláros (4500 forintos) munkadíjban, és mivel 8 órán keresztül volt a gyerekekkel, összesen 128 dollár (35 ezer forint) járt volna neki. Ám a szülőnek eszébe sem volt fizetni.

Amikor a lány ráírt Messengeren, hogy másnap délután elugrana hozzájuk a pénzéért, ezt az üzenetet kapta vissza a nőtől:

"Nem gondoltam, hogy pénzért csinálod. Kaptál ingyen jégkrémet és egész nap szórakoztál. Sajnálom a félreértést."

A lány emlékeztette az anyát, hogy előre megegyeztek az árban, ám ő nem emlékezett erre, ezért elküldte neki a beszélgetésükről készült képernyőfotókat. A nő azzal védekezett, hogy gyakran kitörli az üzeneteit, majd beképzeltnek nevezte a bébiszittert, amiért pénzt kér tőle. Végül felajánlotta, hogy fizet neki 20 dollárt, ami alig több, mint az előre megbeszélt órabér. A fiatal lány azonban erősködött, hogy ennyi nem elég, hiszen 8 órán keresztül vigyázott a két gyerekre, neki pedig szüksége van a pénzre, mert tankönyveket kell vennie. Ám az anya felháborodottan közölte, hogy ő márpedig nem fog fizetni 128 dollárt a "könnyen kezelhető" gyerekei felügyeletéért. A bébiszitter ekkor már hajlandó volt engedni a fizetségéből és csak 100 dollárt kért, de a nő továbbra is ellenséges maradt.

"Szó sem lehet róla! Bárcsak ne egy ilyen beképzelt bunkó vigyázott volna a gyerekeimre. Most azonnal letiltalak, ne is próbálj meg keresni többet."

A szőrszálhasogató üzengetést a diáklány testvére posztolta ki a Reddit közösségi oldalra, ahol a netezők is teljesen ledöbbentek az anya viselkedésén. Arra biztatták a bébiszittert, hogy ne hagyja annyiban ezt, tegyen valamit, hogy megkapja, amit megérdemel. A lány nővére azt írta a kommentelőknek, hogy a húga most megpróbál beszélni a nő férjével, hátha vele egyezségre jut.

Forrás: The Sun


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Kulcsár Edina először posztolt olyan képet, amin már jól látszik a gömbölyödő pocakja
Eddig még nem nagyon mutatta meg magát így.

Link másolása

Augusztusban tudhattuk meg, hogy Kulcsár Edina harmadik gyermekét várja, aki egyben az első közös gyereke is lesz jelenlegi párjával, G.w.M-mel. Az influenszer akkor még a terhessége nagyon korai szakaszában járt, csak azért volt kénytelen elárulni ezt a nyilvánosság előtt, mert emiatt kellett visszalépnie az idei Dancing with the Starstól.

Az egykori szépségkirálynő - aki nemrég vált el férjétől, Szabó András "Csutitól", akitől két gyereke is van - elmondta, hogy váratlanul jött a baba, mert fogamzásgátlót szedett. Ennek ellenére nagyon boldogok voltak párjával, amikor megtudták, hogy bővül a családjuk.

Edinát rendszeresen faggatják a követői a várandósságáról az Instagramon, de ő egyelőre nem sokat árult el. Részben azért, mert G.w.M családjában nem szokás a terhességről nyilvánosan beszélni, másrészt pedig azért, mert az első hónapokban még ő is elzárkózott ettől. A babaváró bulin az már kiderült, hogy kislányt vár.

Egy napokban tartott kérdezz-felelek során az influenszer elmondta, hogy a mostani, harmadik terhessége teljesen más, mint a korábbiak, sokkal fáradékonyabb és érzékenyebb, de a szüléstől nem fél. Elárulta, hogy már megvan a kislányuk neve, de egyelőre még nem szeretnék megosztani mindenkivel. Annyit mondott csak, hogy különleges nevet választottak, amiből rögtön tudni lehet, hogy az ő közös gyerekükről van szó.

Edina eddig nem mutatott magáról olyan fotót, amin nagyon látszana a hasa. Most viszont egy olyan képet posztolt, amin egy szűkebb fazonú, kötött ruhát viselt, így látható, hogy már szépen gömbölyödik a pocakja.

A fotót ide kattintva nézheted meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Újabb kamujelenet lepleződött le a Harry-Meghan-dokumentumsorozatból
Nem „úgy” és nem „azért” készült az eredeti fénykép, mint a képkockák sugallják.

Link másolása

Tegnap mi is írtunk róla, hogy megérkezett a Harry herceg és Meghan Markle házasságáról és a királyi család többi tagjához fűződő viharos kapcsolatukról szóló dokumentumsorozat második előzetese, ami erős állításokat tesz és nagyobb botrányokat vetít előre. Ahogy arról is beszámoltunk, hogy máris hazugságon kapták a produkciót.

Kiderült, hogy nem egy olyan rész van a sorozatban (pontosabban már annak előzetesében), ami nem teljesen fedi a valóságot. Láthatunk egy olyan jelenetet, amelyben a sussexi hercegi pár kisfiukkal sétál, egy fotós pedig egy erkélyről fényképezi őket még 2019-ben.

A 24.hu kiszúrta, hogy Robert Jobson, a királyi családra specializálódott újságíró a Twitteren leleplezte ezeket a képkockákat.

„Ez a Netflix, illetve Harry herceg és Meghan hercegné által használt fotó, ami a sajtó tolakodását sugallja, teljesen hamis. Desmond Tutu érsek fokvárosi rezidenciájának akkreditált fotósa készítette. Mindössze három embernek volt akkreditációja akkor. Harry és Meghan beleegyeztek a felvétel elkészítésébe. Én is ott voltam”

– írja a publicista. Ennek bizonyítására egy másik fotót is közölt, amit a hivatalos látogatás során készített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
John Travolta szívfacsaró posztban búcsúzik Kirstie Alleytől: Veled volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom egész életemben
A 68 éves színésznek rengeteg gyásszal kellett megküzdenie az utóbbi években.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy 71 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt Kirstie Alley, akit legtöbben a Nicsak, ki beszél?-filmekből ismerhettek.

Filmbéli partnere, John Travolta egy rendkívül szívhez szóló Instagram-posztban búcsúzott a sztártól.

„Kirstie-vel volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom egész életemben. Szeretlek, Kirstie! Tudom, hogy találkozunk még”

– írja.

Alley és Travolta 1989 és 1993 között három Nicsak-filmben játszottak házaspárt.

Travolta életét a közelmúltban egyébként végigkíséri a gyász. 2009-ben elvesztette 16 éves fiát, Jettet. Születésnapjáról azóta is minden évben megemlékezik, így tett idén áprilisban is.

2020 nyarán hosszú betegség után elhunyt felesége, Kelly Preston. Idén augusztusban pedig másik szeretett kollégájától, Olivia Newton-Johntól kellett búcsúznia, akivel a Grease-ben játszott együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Súlyos baleset: félrenyelt a kardnyelő az élő show közben
Tüdejének egy részét eltávolították, de már jól van. A kardnyeléssel viszont fel kell hagynia.

Link másolása

Kórházba került Scott Nelson világhírű kardnyelő, miután egy előadásán félrenyelte a kardot – írja a 444.

Az eszköz megvágta a hasüregét és átszúrta a májlebenyét.

A baleset még október 31-én este történt egy washingtoni előadáson, de Nelson csak most osztott meg róla posztot a Facebookon. A férfit súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították egy helyi kórházba. Tüdejének egy részét eltávolították, és a hírek szerint az orvosok nem bíztak a felépülésében. A CBS tudósítása szerint azonban már jól van.

Azt egyelőre nem tudni, Scott Nelson mit fog dolgozni a jövőben, mert az egyértelműnek tűnik, hogy a kardnyeléssel fel kell hagynia.


Link másolása
KÖVESS MINKET: