MÚLT
A Rovatból

"Nem tudom, mi történt, csak azt, hogy élek" – egy városlakó naplója Budapest ostromáról

Hogyan festett az 1944-45-ös ostrom alulnézetből? A kérdésre számos forrás ad választ, ugyanis a budapestiek közül sokan írtak naplót ebben az időben.
Csernyánszky Pál írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: Fortepan - szmo.hu
2019. január 27.


Link másolása

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Anyai nagyapám, Szécsi László (1926-2013) emlékének

Csonka Pálné Warga Margit az ostrom idején a harmincas évei közepén járt. Férjével (a Műegyetem híres statikaprofesszorával) és három gyermekével a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úton laktak. A naplóban nem szereplő időpontban a biztonság kedvéért átköltöztek a Somlói útra (a Gellérthegy környékére) a naplóíró sógorához, a háború ugyanis napról napra közeledett Budapesthez és november elején úgy tűnt, el is éri.

A 2. Ukrán Front október 29-én indította meg a Budapest elleni támadást (nagyjából a Baja-Szolnok vonalról). Sztálin az előző napon adta ki a parancsot Malinovszkijnak telefonon, hogy “politikai megfontolásokból” napokon belül foglalja el Budapestet. Malinovszkij hiába kért ötnapos türelmi időt az előkészületekre. A határidő november 3. volt, ami csak akkor teljesülhetett volna (vagy még akkor sem), ha a Vörös Hadsereg egyáltalán nem ütközik ellenállásba. A 3. magyar hadsereget szét is verték, de a vártnál gyorsabban beérkező német erősítések és a város körül kiépített védelmi vonal (Attila-vonal) miatt az offenzíva nagyjából egy hét után elakadt. Az újabb kísérletek sem jártak sikerrel és december 6-án Csonka Pálné azzal kezdte a naplóját, hogy

„… november 2-a óta halljuk az orosz ágyúkat. […] Budapest az oroszok ostroma előtt áll. Az éjszakában nincsenek kivilágított ablakok, csak messze-messze – amint letekintek a Somlói úti villából – a Duna másik partján az ágyúk torkolattüzeinek villanását látom olykor-olykor.”

Kilátás a Citadelláról a déli összekötő vasúti híd felé. Carl Lutz felvétele, 1944. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (Fortepan)

A „biztonságot” nem is annyira az új lakcím jelentette, hanem a ház kertjében álló bunker, amit Csonka Pál tervezett. Erre szükségük is volt, a hegy ugyanis kiemelten fontos célpontnak számított, nagyjából ugyanazért, amiért az osztrákok felépítették a Citadellát – be lehetett látni (és lőni) róla a várost.

„A háború borzalmai előre vetítik árnyékukat. A gondok napról-napra nyomasztóbbak lesznek […] Ideges nyugtalanság vesz erőt a lelkeken, s emberek, kik egész élet verejtékes munkájával teremtették meg kis otthonaikat, öregekkel, gyerekekkel együtt indulnak nyugat felé. Kétségbeesett tömegek ostromolják a pályaudvarokat, melyekről félnapos késéssel indulnak el a zsúfolásig megtelt szerelvények, biztos célpontul szolgálva a repülőknek.”

A főváros körül 24-én zárult be az ostromgyűrű.

„Nagykarácsony napja. […] Ma azonban nagy tömegek ünneplő ruhában nem sietnek a templomokba. Erős az ágyúzás odakint. Egyre gyakrabban halljuk a lövedékek süvítését és becsapódását […] és egyre közelebbről hallatszanak. Tíz óra felé járhatott az idő, amikor egy közvetlen közelünkben becsapódó gránát robbanására nagy csörömpöléssel törnek be az ablakok. Gyermekek, felnőttek szaladnak az óvóhelyekre. Az aknák a mi vidékünkre vannak beállítva. Magam is lebotorkálok. […] a fenntartózkodás egyelőre lehetetlen. A gyerekeket levisszük a bunkerba. Egy tűzhelyet állítanak fel az alagsorban s a legszükségesebb holmikat is lehordjuk.”

Aki tehette, az óvóhelyekre, pincékbe húzódott.

„A város kihalt, az utcák néptelenek. Csatatérré változott egész Budapest. Állandó most már az ágyúzás. Gépfegyverek, puskagolyók zaja és már közeledik a front. Az emberek óvatosan s nagy sietséggel közlekednek, olykor-olykor hasra vágódva vagy kapualjakba húzódva”

Óvóhely bejárata, 1944. Fortepan

Fokozatosan megszűntek a városlakók számára magától értetődő szolgáltatások.

"Villanyvilágítás már napok óta nincs […] A vezetékes vízszolgáltatás is már több ízben szünetelt, de a bomba által felszaggatott részeket sikerült újra és újra rendbe hozni. Ilyenkor megtöltjük a rendelkezésre álló üres edényeket és tartályokat […] A telefonvezetéket már több ízben megjavították a férfiak, de […] most már végleg leszakadtak a drótok. A szomszédban működő készüléken keresztül kapunk még olykor-olykor híreket.”

A naplóíró fiának visszaemlékezése szerint azonban a villany hiányát ki tudták küszöbölni valahogyan.

„minden gyertyából új gyertyát öntöttünk és aztán megint újat, de hát aztán mégis elfogyott egy idő után a viasz, ezért ők [az apja és a két nagybátyja] vettek egy [lábbal hajtható] varrógépet, annak kerekére egy bicikli-generátort szereltek, és ha valaki ott ült és a lábával varrógépezett, az hajtotta a generátort.”

Milyen volt az élet odalent?

„… míg kint az élet tengere viharzik, mi beszállunk egy négy méter hosszú, két méter széles mentőhajóba […] Elől az imbolygó gyertyafény a viharlámpa, hátul a szellőzőnyílás a szivattyú. A fejünk felett körbefutó polcokon s a pad alatt elhelyezett csomag, […] amit magunkkal vihetünk. A hajóban kilenc apró gyermek és kilenc felnőtt szorong…”

Budapest I. Budai Vár. Kilátás az Erdődy-Hatvany palotától a Halászbástya felé, jobbra a korábbi brit követség. 1945. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (Fortepan)

Hamar kialakult az új napirend.

"Amíg a gyerekek fenn [a konyhában] reggeliznek […] eltüntetjük a fekvőhelyeket. A kis helységet kisöpörjük, kiszellőztetünk […] Játékokat hozunk le […] Az, aki a gyerekeknek felolvas, az egyetlen gyertya mellé húzódik, tartván a többieknek is a világosságot, akik varrni vagy rajzolni odatelepszenek. A legkisebbeket babákkal, színes kockákkal foglaljuk le, kibírhatóvá téve így [a felnőttek számára] a helyzetet […] Közben tízórai, majd 12-kor ebéd következik. A pad egyik végét letakarjuk, ott tálalunk. Mindenki saját családját gyűjti maga köré, hogy őket ellássa. […] Ebéd után az idősebbek és a gyengélkedők lepihennek, […] a gyerekeket levegőre visszük [ha nem lőnek]. Majd újra olvasás, játék következik, s már itt a vacsora. Míg a gyerekek a konyhában kezet mosnak, hozzuk az ágydeszkákat, rudakat.”

Január közepén annyival rosszabbodott a helyzet, hogy Pest elesett, úgyhogy a szovjetek csak Budára koncentrálhattak.

„A Parlamentre kitűzték a vörös lobogót: Pest elesett […] A csapatok visszavonultak Budára. A parancsnokság elhelyezkedett az Alagút bombabiztos térségében, s a katonák egy része pedig a Vár kilenc méteres sziklapincéjében. A gyenge kis óvóhelyre szorult lakosság végletekig feszült idegrendszerrel lélegzet visszafojtva [!] vár.”

Az idegeket a légitámadások is tépázták.

„Ma [20-a] ismét a Horthy Miklós úti házban jártam […] hogy elhozzam a gyertyakészletemet, mert már nagyon fogytán vagyunk. […] szörnyű látvány tárul a szemem elé. A ház hátulsó része a délelőtt folyamán súlyos bombatalálatot kapott, s három emelete a földszintre zuhant. A házban rettentő a zűrzavar. […] a beomlott rész négy felnőttet és négy gyereket temetett maga alá. A férfiak csákányt, lapátot ragadva dobálják szét a törmelékeket, s a romok alól hallható hangokat követve megkísérlik a mentést”

Budapest, 1944. Fortepan/Dobóczi Zsolt

Néhány nap múlva a naplóíró közelről is láthatta, milyen egy légitámadás.

„A bombázások ereje napról napra fokozódik. Már [22-én] délben 11 órakor megjelennek a gépek Buda felett és este 4-ig tart a környék bombázása. […] Egyre sűrűbben halljuk a gépeket, s a lányokat le kell hívni a konyhából… Hirtelen szörnyű robaj rázza meg a levegőt, az óvóhely meginog. A házat találat érte […] a gyertya elalszik, a szellőztető ajtaja leszakad, az ott lévő üvegek csörömpölve hullanak a földre […] újabb és újabb dörrenések jelzik, hogy további találatokat kaptunk. A sötétben nem tudom megállapítani, hogy mi történt, csak azt, hogy élek. A körülöttem meginduló beszélgetések jelzik, hogy az óvóhelyen nagyobb baj nem történhetett. […] A szellőztetőket működésbe hozzuk, a vészkijárókat kinyitjuk. Kint -18 fokos hideg van. […] gépek zúgása [hallatszik], a robbanások tompa dübörgése, a közelünkben felállított légelhárító ágyúk ugatása. […] környékünket bombákkal árasztják el, s az alacsonyan szálló gépek géppuska tüzet [!] bocsátanak a környékre.”

Szerencséje volt.

„Aggodalom fogott el, vajon az óvóhely megmenthető-e, vagy kilenc apró gyermekkel, golyózáporban kell majd új hajlékot keresni. […] az alagsornak azt a részét, amelyben lakunk pillanatnyilag sikerült megmenteni, de a ház többi része mind a tűz martaléka lett.”

Budapest II., Margit körút a Keleti Károly utcából nézve. Balra a Regent-ház maradványa, szemben a Szász Károly utca torkolata. 1945. Fortepan

Az óvóhely sem mindig jelentett teljes biztonságot.

„Ismerőseimmel találkozva a Somlói úti elhagyott lakás lakói felől érdeklődtem. Megtudtam, hogy […] a Horthy Miklós úti laktanya óvóhelyére menekültek. Alig értek oda, midőn az óvóhely telitalálatot kapott. Családjuk tizenegy tagja közül [meghalt] tíz […] egy kétéves kisfiú maradt meg.”

És milyen volt a helyzet odafönt?

„Az üzlethelységek kifosztott kirakatának helyén német tankok, gépkocsik sorakoznak. Az úttesten egy halott fekszik, odább elhullott lovak hevernek. […] A legtöbb állatnak már csak a feje s a belső részei maradtak ott a szemét és a kocsironcsok közt elszórva.”

Budapest I. Budai Vár. Szalag utca - Szőnyeg utca sarok a Hunyadi János útról nézve. 1945. Fortepan/Ungváry Krisztián

Február 11-én a német és magyar alakulatok megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből. Ez a dátum a Somló utcaiak számára is emlékezetes maradt, a szovjet ellencsapás ugyanis őket (is) érte.

„Az éjszaka igen nyugtalan volt. Szakadatlan aknazápor zúdult vidékünkre […] de reggel 4 órakor az aknázás megszűnt s azóta csend van. A puskalövések egészen közelről hallatszanak […] mintha a két front között a senki földjén lennénk. Kínos bizonytalanságban telik a délelőtt, amíg végre egyik, rendszerint jól értesült szomszédunktól betekintést nyerhetünk a helyzetbe. […] Megtudjuk azt is, hogy a német csapatok már éjszaka megkapták a visszavonulási parancsot […] Ekkor hullott aknazápor a mi vidékünkre, s a Szikla templom [!] alatt, ahol az út összeszűkül, sűrűn aratott a halál. A Várban összegyűlt alakulatok megkísérelték magukat kivágni, de hullák ezrei jelezték útjukat.”

Senki sem tudta, mi jöhet ezek után, de a naplóíróhoz hasonlóan sokan reménykedhettek abban, hogy csak jobb lehet.

„Dél felé a szomszéd házmester szól be, hogy nem messze oroszokat látott. Új életerő ébred a hírre bennem, hogy a rettegés s aggodalom megszűnnek, s az üszkös romokon ismét új élet keletkezhet.”

Címkép

Budapest I., Budai Vár. kilátás a Halászbástyáról az Iskola lépcső felé. Szemben a korábbi brit követség, jobbra az Erdődy-Hatvany palota. 1945. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (

Forrás

Ostrom. CSONKA Pálné emlékei. Az utószót írta KAISER Anna. Budapest, 2005.

Felhasznált irodalom

UNGVÁRY Krisztián: Budapest ostroma. Corvina (Faktum sorozat), Budapest, 1998.

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás. Munkájukat ITT támogathatod.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: