News here

SZÍNES

Kiakadtak a szülők a lányukra, aki teljesen szétvágatta az anyja nagy becsben tartott menyasszonyi ruháját

A dühös apa szerint a menyasszony ezzel tönkretette a családi örökséget, így nem is hajlandó finanszírozni az esküvőjét.

Link másolása

"Seggfej vagyok, amiért nem vagyok hajlandó több pénzt adni a lányom esküvőjére, miután ő darabokat vágatott le az édesanyja esküvői ruhájából a sajátjához?" - tette fel a kérdést egy apa a Redditen.

Elmagyarázta, hogy a felesége az édesanyja segítségével, saját kezűleg készítette el anno az esküvői ruháját, ezért nagy fontos számára, és büszke is rá.

Egy egyszerű, de nagyszerű ruháról van szó, amit azért tartott meg, mert szerette volna, ha a gyerekei is ezt viselik majd, amikor eljön az ideje. Azt viszont kikötötte, hogy csak bevehetnek, illetve kiengedhetnek belőle, hogy passzoljon rájuk, teljesen átalakítani nem engedi.

Három lányuk és egy fiuk van, közülük hárman már megházasodtak. A legkisebb lányuk nem akarta viselni az anyja ruháját, idősebb nővére viszont ezt vette fel, sőt a fiútestvérük felesége is ebben volt a polgári szertartáson. A fiú pedig úgy oldotta meg a dolgot, hogy a fotózáson maga elé tette a ruhát.

Most a középső lány van soron, aki azt kérte a szüleitől, hogy segítsenek neki az esküvő költségeit fedezni. A szülők ugyanis felajánlották mindegyik gyereküknek, hogy támogatják őket anyagilag a tanulmányaikban, a házvásárlásban vagy az esküvő finanszírozásában, Olivia pedig utóbbit választotta. Augusztusban lesz az esküvője, pár hónappal ezelőtt pedig elkérte az édesanyjától a nagy becsben tartott ruhát, hogy elvihesse varrónőhöz.

Csakhogy, mint kiderült, nem egyszerűen magára alakíttatta a ruhát, hanem teljesen átszabatta. Ezt pedig akkor tudta meg az apa, amikor elment a lányával, hogy kifizessék a varrónőnek az előleget.

"Egy teljesen másik ruha volt, egyes részeket csatoltak csak hozzá az anyja ruhájából. Levágatta a pántokat, a selyemövet, az uszályt és a hímzett felsőszoknyát is, amit hozzávarrtak az új ruhához. Egy kicsit összezavarodtam, megkérdeztem, hogy mi a fene ez. (...) A feleségem megsemmisült, amikor megtudta. Visszavontam az aznap kifizetett összegeket és megmondtam a lányomnak, hogy egy centet sem költök többet az esküvőjére. Majd megoldják valahogy a vőlegényével"

- írta a dühös édesapa.

Elmondása szerint a lánya azzal védekezett, hogy mivel ő a gyerekük közül az utolsó a sorban, aki viselhetné a ruhát, átalakíthatná olyanra, amilyenre szeretné, ügyelve arra, hogy az eredeti ruha darabjai megmaradjanak, és azokat visszaadhassa az anyjának. Az apa viszont ezt nem fogadta el, mivel szerinte a ruha teljesen más lett, ráadásul Oliviának nem volt joga ahhoz, hogy így szétszabassa anyja menyasszonyi öltözékét. A családfő ezért utasította a lányát, hogy ő mondja el az édesanyjának, mit tett a ruhájával.

Olivia szerint az apja túlreagálta ezt a helyzetet, és a lány kiakadt, amiért apja most kihátrál a költségekből. Főleg, hogy mindent a szülői segítségre alapozva szervezett meg, anélkül nem is tudnák kifizetni az esküvőt. Az apa viszont úgy gondolja, hogy indokolt az anyagi támogatás megvonása azok után, amit a lánya tett.

Megkérdezte a redditezőktől, hogy mit gondolnak erről, posztjára pedig több mint 2000 komment érkezett már. Többen azt írták, nagyon nagy tiszteletlenség volt a menyasszonytól, hogy megnyirbálta az anyja ruháját a megkérdezése nélkül, és teljesen jogos, ha a szülők ezután nem adnának pénzt a menyegzőre. Sokan nagyon megsajnálták az összetört anyát, amiért a lánya olyat tett, amit már nem lehet visszacsinálni. Azt javasolták a szülőknek, mondják meg a párnak, hogy ha nincs elég pénzük az általuk megálmodott lakodalomra, akkor engedjenek lejjebb az igényeikből. Valaki azt írta. "Mondd meg a lányodnak, hogy az esküvőhöz már hozzájárultatok a ruhájával".

Az apa később frissítette a posztját, amelyben az anya is megszólalt. Szavaiból kiderült, szerette volna eltenni a ruhát emlékül - ezért is fáj neki, hogy a lánya szétvágatta, mivel már úgysem fogja felvenni egyik testvére sem.

"Édesanyám tanított meg mindenre, amit a varrásról tudok. Hónapokat töltöttünk azzal, hogy kiválogattuk az anyagokat és kísérletezgettünk a próbaruhákkal, miközben az enyémet készítettük. Az én ruhám volt. Ez volt az egyetlen értékes dolog, amelyhez elképesztő emlékek fűznek. Arra is gondoltam, hogy magam mellé tetetném a koporsóba is. Viszont addig még újra hordtam volna. Pár év múlva lesz a 40. évfordulónk, nagyon vártam, hogy újra felvehessem, amikor újraalkotjuk az esküvői fotóinkat.

Úgy tűnhet, hogy a ruhámat választom a lányom helyett, de nem erről van szó. Az bánt a legjobban, hogy ezt megcsinálta a hátunk mögött, illetve a közömbössége és a lelkiismeret-furdalás nyilvánvaló hiánya. Hogy nem fog bocsánatot kérni és nem fog velem beszélni erről, és csak amiatt aggódik, hogy miből fogja fizetni az esküvőjét. Én nem ilyennek neveltem őt. Szívesen segítettem volna neki megtervezni az általa megálmodott ruhát, ha kérte volna, és ő ezt pontosan tudja."

A bejegyzés végén azt is írták a szülők, hogy megpróbálják valahogy megmenteni a ruhát. De ha sikerülne is helyreállítani, Olivia ragaszkodik a saját ruhájához, amit az esküvő után is meg akar tartani.

"Nem szeretnénk, ha megszakadna a kapcsolatot a lányunkkal, de egyetértünk abban, hogy ez nem maradhat következmények nélkül. Addig pedig nem lehet előrelépni, amíg Olivia nem hajlandó tenni semmit" - zárta sorait az apa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Lakatos Márk a kirúgásáról: „A műsor végén azt mondták az öltözőben, hogy akkor köszönjük szépen, ennyi volt”
A stylist elárulta, nem számított rá, hogy neki kell távoznia a Reggeli műsorvezetői közül.

Link másolása

November végén derült ki, hogy Lakatos Márk nem lesz többé műsorvezető az RTL Reggeli című műsorában. A csatorna azzal indokolta ezt, hogy a műsor folyamatosan frissül és változik, és arra törekszenek, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjanak teret és lehetőséget.

A stylist most a Blikknek mesélt arról, hogy érintette az, hogy elküldték. Elmondta, hogy fel volt készülve arra, hogy valakinek mennie kell a csapatból, mivel érkezett két új műsorvezető. Arra azonban nem számított, hogy ő lesz az, akitől elköszönnek, mert úgy gondolta, hogy ő az egyik legjobb.

Az egyik újonccal, az Éjjel-nappal Budapest című sorozatból ismert Tihanyi Péterrel még vezetett közösen adást, éppen az után mondták meg neki, hogy a továbbiakban nem számítanak rá műsorvezetőként.

„Derült égből villámcsapás volt az, amikor a műsor végén azt mondták az öltözőben, hogy »akkor köszönjük szépen, ennyi volt«.”

Azt is elmondta, hogy a döntéssel kapcsolatban nincs benne tüske, az azonban nem igazán tetszett neki, ahogy a hírt közölték vele.

„Négy és fél év után ezt lehetett volna másképp is csinálni. Az volt a jó, hogy mivel nem kerültem saját magam alá, tudtam valami olyan erőt képviselni, amire reagált a ház is, és ebből sikerült olyan kompromisszumos, szép búcsút csinálni, amit szerintem alanyi jogon, amúgy is megérdemeltem volna”

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Bödőcs Tibor erős Gyurcsány-paródiával jött ki: „Megjöttek a pokolian felkészült DK-sok. Kezükben méregdrága dekások...”
Ezúttal nem a kormányon lévők és a NER világát figurázta ki, hanem Gyurcsány került a célkeresztbe.

Link másolása

Legutóbb akkor láthattuk kisebb új anyaggal Bödőcs Tibort, amikor az orfűi Kispál-reunion koncert előtt könnyűzenei főispánként mondott olyanokat, hogy „Demeter Szilárd lehet, hogy nem egy Jimi Hendrix, de legalább fehér”, vagy „A basszusgitáros férfi, a rajongó nő”.

Hétfőn újabb kemény paródiával rukkolt elő a humorista-író. Ezúttal azonban nem a kormányon lévők és a NER világát figurázta ki, hanem a szintén gyakori céltáblaként szereplő Gyurcsány Ferencet.

Bödőcs a nyitójelenetben sem finomkodik: Gyurcsány vélt alkoholproblémájára utalva dülöngélve, egy piásüveget eldobva jelenik meg, majd közli:

„Hékások! Megjöttek a pokolian felkészült DK-sok. Kezükben méregdrága dekások...”

Ezután kissé dadista szavalásba kezd, ami reflektál a volt miniszterelnök közelmúltbeli tevékenységére. Gyurcsány ugyanis mostanában gyakran jelentkezik érdekes szabadversekkel.

Ezt követően eldob egy öngyújtót, ezzel pedig magára gyújt egy függönyt. Az ezután következő rapbetét egészen biztosan nem minden ellenzéki szavazó fogja a szívébe zárni. Ebben olyanokat hallhatunk, mint:

„Mert a közjó, ez a politikus dolga, majd twörkölve odabasz a Kálmán Olga. Itt jön velünk a Vadai, a náci killer, az Ágnes. Itt csapatja Vágó Pista, a puncimágnes.”

A teljes videót a lapozás után tudod megnézni.



Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
ValóVilág: úgy szexelt egy pár a nappaliban, hogy az egyik villatársuk ott ült a kanapén
Ráadásul pont a szerelmi háromszög harmadik szereplőjének kellett végignézni a jelenetet.

Link másolása

Az már a ValóVilág új évadának indulásakor kiderült, hogy az idei széria szereplői egyáltalán nem szégyenlősek és visszafogottak, hiszen már a beköltözés estéjén volt két pár, akik akcióztak az ágyban. Azóta számos hasonló intim pillanatot láthattak a nézők. A legnagyobb csajozógép, VV Barna és egyik kiszemeltje, VV Reni most bizonyították, hogy egyáltalán nem szemérmesek.

A páros a villa nappalijában szexelt a takaró alatt úgy, hogy közben odaült a kanapéra VV Piros is, akivel Barna szintén kavart már, és aki Renivel is jóban van.

„Renivel a reggel folyamán volt közöttünk egy kis szexuális közösülés. Ennek a jelenetnek volt egy kicsit szürreális része is, mert Piros leült ez idő alatt a kanapéra. Szerintem nem hülye, és természetesen érzékelhette, hogy mi akciózunk a takaró alatt. Én esküszöm, sajnáltam szegényt...” - mondta a történtek után VV Barna.

Úgy tűnik, a szerelmi háromszög tovább bonyolódik...


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Meghan Markle: „Rájöttem, hogy sosem fognak megvédeni” – Itt a dokusorozat legújabb előzetese
Már premieridőpontja is van a nagyon várt botránysorozatnak.

Link másolása

Múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy megérkezett a Harry hercegről és feleségéről, Meghan Markle-ről szóló dokumentumfilm, ami erős képekkel és állításokkal dolgozik, és annak rendje s módja szerint elég nagy felháborodást is keltett azok körében, akiket érdekel a brit királyi család sorsa.

Most, három nappal a premier előtt megérkezett a kétrészes film második előzetese is, ami kellőképpen felkavaró, és meglehetősen "netflixes" (értsd: kissé feleslegesen túldramatizált) is lett.

A filmben bemutatják, hogy milyen szeretettel és örömmel fogadta a közvélemény Meghan Markle érkezését a királyi családba, de azt is, hogy mennyire hamar megváltozott ez. Arra is utalást tesznek, hogy nem az első eset ez, hogy a brit bulvármédia teljesen rászáll a királyi család nőtagjára.

Harry beszél „az intézménybe beházasodó nők fájdalmairól és szenvedéseiről”, amivel félreérthetetlenül párhuzamot von felesége és édesanyja, Diana hercegnő között.

„Rájöttem, hogy sosem fognak megvédeni” – mondja könnyeivel küszködve Meghan hercegné, míg a herceg egyenesen azt állítja: „Ez egy piszkos játék”. Az alkotásban utalást tesznek a zárt királyi család gyűlöletére, sőt rasszizmusára is.

Egyszersmind végre azt is megtudjuk, hogy a kétrészes sorozat első epizódját december 8-án, a másodikat december 15-én nézheti meg a közönség.

Harry és Meghan – második hivatalos előzetes

Link másolása
KÖVESS MINKET: