News here

SZÍNES

Kiakadt a „gyerekeivel nem törődő” exére a brit nő, akinek a párját elszerette egy ukrán menekült nő

A 28 éves anyát az háborította fel, hogy – állítása szerint – volt párja hónapok óta nem látta a közös gyerekeiket, miközben új szerelmével ukrán árváknak gyűjtenek pénzt.

Link másolása

Ismét megszólalt az a brit nő, akitől egy ukrán menekült lány szerette el a párját. Mi is beszámoltunk róla, hogy Tony és Lorna Garnett tavasszal befogadtak egy, az orosz-ukrán háború elől Nagy-Britanniába menekült fiatal nőt, aki azonban felkeltette a férfi érdeklődését. Végül tíz nappal később a 22 éves Szofija és a 29 éves Tony együtt költöztek el a család bradfordi házából.

A hoppon maradt kétgyermekes anya 10 éve élt együtt párjával, mielőtt az kilépett a kapcsolatukból az ukrán lány kedvéért. Korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte Szofija már az első pillanattól el akarta csábítani a férfit.

"Nem érdekelte, milyen rombolást hagy maga után. Mindössze néhány nap alatt minden a feje tetejére állt körülöttem"

– mondta akkor Lorna.

Most ismét megszólalt, a Sun brit bulvárlapnak nyilatkozva szállt bele exébe. Szerinte amióta Tony összejött Szofijával, azóta nem foglalkozik eleget a gyerekeivel, azt állítja, már három hónapja nem is látta őket. Éppen ezért álszentnek és nevetségesnek tartja, hogy volt párja és új szerelme pénzt gyűjtenek ukrán árvák megsegítésére. A pár célja ugyanis 10 ezer font összegyűjtése, amit majd maguk osztanának szét Ukrajnában a rászorulóknak.

"Ez egy kicsit kiakaszt. Három hónapja nem látta a gyerekeit, miért nem velük törődik? A saját gyerekeivel kell foglalkoznia, mielőtt bárkinek segítene Ukrajnában. Még csak nem is kereste őket. Ez röhejes, egyszerűen nevetséges"

- fakadt ki a gyerekek édesanyja.

A Sun megkérdezte az apát is erről, aki tagadta, hogy nem érdekelné, mi van a gyerekeivel. Azt állítja, azért nem látogatja őket, mert ha csak egykori otthona közelébe menne, már letartóztatnák.

"A gyerekeim mindennél előbbre valók. Lorna hazudik, amikor azt mondja, hogy láthatnám a gyerekeket, mivel nem. Bármit megtennék értük, de nem láthatom őket az anyjuk hazugságai miatt"

- jelentette ki.

Lorna elmondása szerint távolságtartást kért exétől, miután Tony sértő üzeneteket küldött neki a szakításuk után. A férfinek azt tanácsolták, hogy kérvényezze a láthatást, ha találkozni akar a gyerekeivel, ezt azonban még nem tette meg. Tony most azt nyilatkozta, hogy bírósághoz fordul, hogy láthassa a gyerekeket. Az apa az anya azon vádját is tagadja, hogy nem küld gyerektartást.

A férfinek egyébként jelenleg nincs munkája, mivel a korábban jól jövedelmező biztonsági cége a botránya miatt nem kapott megbízásokat, így tönkrement. Barátnője nem tud munkát vállalni Nagy-Britanniában, így most meglehetősen szűkösen élnek, Tony a családjától kért kölcsön. Azt nem tudni, hogy miből akarják finanszírozni az ukrajnai utat, de elszántak abban, hogy segítség a háború sújtotta gyerekeket. A pár egyébként a nehézségek ellenére kitart egymás mellett, sőt idővel szeretnének összeházasodni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Szerepálom: a gitáros Mikulást sokáig nem felejtik el a gyerekek!
A különleges ötlet egy webáruházi vásárlás után fogalmazódott meg Bence fejében. A videóból az is kiderül, hogyan rendelhetsz gyorsan és egyszerűen a neten.

Link másolása

Töretlenül nő a kártyás fizetés népszerűsége hazánkban - derül ki egy friss reprezentatív kutatásból*.

Ráadásul számos webáruházban egyetlen kattintással fizethetünk – most megmutatjuk, miért érdemes élni ezzel a lehetőséggel.

Tízből hét magyar használta már kártyáját online vásárláskor, és a lakosság több mint fele mentette már el kártyaadatait valamelyik webáruházban.

A mentett kártyás fizetés népszerűségének titka, hogy olyan esetekben is tudunk a netről rendelni, amikor bankkártyánk nincs nálunk.

Ezt jól mutatja Bence esete is, az ő történetéből megtudhatjuk, miért érdemes elmenteni a kártyaadatainkat kedvenc webáruházunkban.

Gyors és kényelmes

Miután napjainkban az online vásárlás legfontosabb eszköze az okostelefon, ezért minden eddiginél fontosabb, hogy a fizetési folyamat egyszerű legyen a weben is. A mentett kártyás fizetés kényelmes és gyors, hiszen elég egyszer elmenteni az adatokat a webáruházában, ezt követően egyetlen kattintással tudunk fizetni.

Biztonságos

Teljesen jogos, hogy fokozott elővigyázatossággal járunk el, ha az adatainkat kell megadnunk egy online felületen. A mentett kártyás fizetési mód biztonságos, mivel a kártya adatait nem látja a kereskedő, azokat ugyanis szinte kivétel nélkül a bank vagy a fizetési szolgáltató tárolja.

A mentett kártyás fizetésről itt olvashatsz bővebben.

*Fizetési Élmény Riport: 1000 résztvevővel végzett reprezentatív kérdőíves kutatás.

A cikk a Mastercard támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Izgalmas dologba vág Lakatos Márk – elárulta, mit fog csinálni a Reggeli műsorvezetése után
Korábbi sikereinek köszönhetően kapott felkérést az új projektjéhez.

Link másolása

Csütörtökön jelentette be az RTL, hogy Lakatos Márk távozik a Reggeli csapatából.

A korábbi műsorvezető pénteken már vendégként szerepelt az adásban, ahol munaktársaival együtt felelevenítették az elmúlt öt év legemlékezetesebb pillanatait.

A stylist azt is elárulta, most hogy lesz több szabadideje, mivel fog foglalkozni.

„Az egyik legnagyobb dolog, amire készülök, az az, hogy felkértek egy könyv megírására. Sok könyvet írtam már, de azok szakács- és szakmai könyvek voltak, stílussal foglalkozó dolgok, és most felkértek egy regény írására. Igazából nagyon érdekes ponton jött a távozásom, mert egy olyan projektbe kezdek, ahol nagyon sokat kell majd magammal, egyedül lenni, befelé fordulni és utazni. Az ember mindig magáról ír, akkor is, ha nem magáról ír, tehát egy önéletrajzi ihletettségű, de azért fiktív regényre készülök, amit jövőre kell leadnom, akkor fog megjelenni. Úgyhogy ez egy nagyon izgalmas új utazás, amit nagyon várok, és izgalommal tölt el”

– árulta el Lakatos Márk.

Ezt követően meggyújtotta az első gyertyát a stúdióban található adventi koszorún.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
„Most haltam meg, de fitt és egészséges vagyok” – Csodával határos módon maradt életben egy angol nő
Csupán hat százalék esélye volt a felépülésre a 49 éves Kirsty Bortoftnak a hirtelen szívmegállás után.

Link másolása

Mindössze hat százalék esélye volt az életben maradásra egy angol nőnek, akire holtan talált rá a párja a kanapén, írja a Yorkshire Live. Kirsty Bortofthoz hat perc alatt kiértek a menttősök, majd negyven percig zajlott a 49 éves nő újraélesztése.

A háromgyerekes nőt ezután kórházba szállították, ahol két napig kómában feküdt a hirtelen szívmegállást követően. Ezalatt élettársa, a 47 éves Stu Clark többször is elmondta neki, hogy nem halhat meg, ébredjen fel, hogy feleségül vehesse.

Egyéb előjele is volt a csodával határos gyógyulásnak. Kirsty mit sem sejtő barátnője felhívta a kómában fekvő nő húgát, és elmondta neki, hogy barátnje szelleme meglátogatta spanyolországi nappalijában és azt mondta, szeretne visszatérni a testébe. Csak ezután tudta meg, hogy Kirsty éppen élet és halál között lebeg a kórházban.

Az ébredés után végül hétszer kérte meg szerelme kezét a férfi, mivel Kirsty folyton elfelejtette, hogy már igent mondott korábban.

Kirsty Bortoft azt mondja, hogy az életét „egy angyalnak” köszönheti. Az ismeretlen ugyanis segítségégre sietett az autókereskedésben dolgozó Stu egyik ügyfelének, aki lerobbant valahol. Ennek köszönhetően ért haza időben a férfi, és találta meg a kanapén a nő másodpercek óta élettelen testét. Kirsty még arra is emlékszik, hogy azon a pénteken 16:49-kor beszéltek utoljára a WhatsAppon, a férfi pedig 17:29-kor ért haza.

„Nem sok mindenre emlékszem az egészből, de arra igen, hogy Stunak azt mondták, készüljön fel a legrosszabbra” – idézte fel kórházi élményeit Kirsty. A nő emlékei szerint halálakor nyitva voltak a szemei, hirtelen minden sötétvörös lett és hatszögek lepték el a bőrét.

Az újraélesztés után két nappal az orvosok úgy döntöttek, hogy felébresztik a kómából a bridlingtoni nőt. Amikor magához tért, elkezdte kihúzni magából a csöveket, mert fogalma sem volt, hogy mi történt. Három napig nem volt teljesen magánál a rengeteg gyógyszernek köszönhetőn, de fokozatosan visszaszoktatták a gépek nélküli élethez.

„Tudom, hogy most haltam meg, de igazán fitt és egészséges vagyok” – mondogatta viccesen a különböző vizsgálatokat végző orvosoknak.

A halálközeli élmény óta alaposan megváltozott az élete. Igyekszik minél több időt tölteni szeretteivel, és próbál egészségesebb életet élni, miközben jobban elfogadja magát, mint korábban. A fiainak pedig amilyen gyakran csak teheti, elmondja, hogy mennyire szereti őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Minden szaúdi válogatott focista egy Rolls-Royce Phantom luxusautót kap a trónörököstől
A majdnem kétszázmillió forintot érő kocsik az Argentína elleni győzelem után járnak.

Link másolása

November 22-én Szaúd-Arábia arab futballtörténelmet írt 2-1-es győzelmével, amit Argentína ellen játszott a katari világbajnokságon.

A győzelem után a szaúdi kormány másnap munkaszüneti napot hirdetett. Az ország sportminisztere pedig néhány nappal később is azt mondta, hogy valaki ébressze fel, mert szerinte még álmodta a focicsapat győzelmét.

Most pedig Mohamed bin Szalmán asz-Szaúd, Szaúd-Arábia koronahercege, vagyis a trónörökös minden szaúdi válogatott játékosnak egy Rolls-Royce Phantom gépkocsit ad jutalmul, hogy így fejezze ki tiszteletét a csapat a sikere előtt

– számolt be róla a Hypebeast.

A Car and Driver autós szaklap szerint egy ilyen gépjármű alapfelszereltséggel 460 ezer dollárnál, azaz nagyjából 180 millió forintnál kezdődik.

Fotó: Rolls Royce / SWNS – Northfoto


Link másolása
KÖVESS MINKET: