News here

Egy áruházban aludhatnak a finnek a hőség miatt

Akár még vacsorát és reggelit kérhetnek.

Link másolása

Egész Európa szenved a meleg miatt, de legjobban talán az északi országokat viseli meg, hiszen ők egyáltalán nincsenek rá felkészülve. Házaik az extrém hideg és a pára ellen védenek, nagyon kevesüknek van légkondicionálója.

Az egyik finn áruházlánc, a K-Supermarket megnyitja kapuit, és a helsinki légkondicionált üzletben aludhatnak a vásárlók szombat este, igény szerint vacsorát és reggelit is kapnak.

A Helsingin Sanomat finn napilapnak elárulta az igazgató, Marika Lindfors, hogy az ötletet a vásárlók vetették fel, viccesen megjegyezték neki, hogy milyen jó lenne itt aludni. Úgy néz ki az áruházlánc belement a dologba, egy későbbi Facebook posztból az derül ki, hogy igen nagy az érdeklődés, úgyhogy lekorlátozták a létszámot 100 főre.

Magyarországon most vörös riasztás van. Ebben az esetben kötelező feltüntetni a mindenki által igénybe vehető légkondicionált helységeket. A lista a katasztrófavédelem honlapján található.

Címlapkép: Unsplash


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Céline Dion sírva jelentette be, hogy gyógyíthatatlan beteg és lemondta budapesti koncertjét is
Merev ember szindrómában szenved a kanadai énekesnő. Egymillióból csak egy embert érint ez a ritka idegrendszeri betegség.

Link másolása

Gyógyíthatatlan neurológiai betegséget diagnosztizáltak Céline Dionnál, írja a Mirror. A kanadai énekesnő az Instagramon megosztott videókban könnyek között számolt be állapotáról a rajongóknak.

Az 54 éves sztár elmondása szerint „merev ember szindrómában” (SPS) szenved, ami minden egymillióból csak egy embert érint. A rendkívül ritka idegrendszeri rendellenesség során mások számára természetes fény- és zajhatások, a stressz vagy az érintés fájdalmas izomgörcsöket válthat ki a betegekből, a végtagjaik mozdulatlanná merevednek, és élő „emberszoborrá” változnak. A legrosszabb az egészben, hogy a betegek végig tudatában vannak a velük történő dolgoknak, de mégsem tudnak semmit tenni ellene.

Az énekesnő posztjából kiderül, hogy a betegségre nincs gyógymód. A fokozatosan romló állapotú páciensek végül már mozogni és beszélni is képtelenek. Céline Dion éppen ezért a következő időszakban az egészségi állapotára szeretne koncentrálni, és lemondta világ körüli turnéja tavaszi állomásait, köztük a jövő évre tervezett budapesti koncertjét is.

Az énekesnő videójából kiderül, hogy régóta kínozzák megmagyarázhatatlan görcsök, amik a legváratlanabb pillanatokban törtek rá. Most már tudják, hogy ezeket is a betegsége okozta. A sztárnak időnként a gyaloglás is nehézségekbe ütközik, de a hangszálai használatára is hatással van az SPS.

Az énekesnő a felvételen elmondja, hogy „nagyszerű orvoscsapat” dolgozik vele, és a nehéz helyzetben élvezi a gyerekei támogatását is. Egyúttal beszél arról is, hogy mennyire hiányoznak neki a rajongók.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:

Céline Dion januárban az amerikai turnéját mondta le „súlyos és tartós izomgörcsökre” hivatkozva. A mostani bejelentés előtt három hónappal lemondta Las Vegas-i visszatérését is.

Az énekesnő 2023. március 16-án lépett volna fel először Magyarországon. A tavasszal elmaradó koncerteket hivatalosan egy évvel későbbre halasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Leüvöltötte egy turista fejét a Buckingham-palota őre, mert pofozgatni kezdte a lovát
Előbb egy kardos őr, majd két állig felfegyverzett rendőr siet a lovas őr segítségére.

Link másolása

Nem pont úgy sült el egy baráti társaság látogatása a Buckingham-palotánál, ahogy tervezték. A csoport egyik tagját ugyanis alaposan leüvöltötte az egyik lovas őr, írja a LADBible. A fiatal nő a turisták többségéhez hasonlóan szorosan a ló mellé állt egy fotó kedvéért, majd miután az állat többször hozzáért, pofozni kezdte a fejét.

Az addig egy helyben ácsorgó ló egyre idegesebb lett, és a sokadik pofon után a hátán ülő őr hirtelen rákiabált a kirándulóra.

„Lépjen hátra!” - hangzik az üvöltés, majd a nő morgolódva arrébb húzódik.

Ezután a semmiből egy újabb őr érkezik kivont karddal, ha lehet, még hangosabban kiabálva. A csoport azonnal távolodni kezd a két tanácskozó őrtől, de itt még nincs vége a jelenetnek. A kardos őr távozás után röviddel két állig felfegyverzett rendőr érkezik a lovas őrhöz, és rövid eszmecsere után olyan pozíciót vesznek fel, hogy megakadályozzák a turisták közelebb kerülését a lóhoz.

A csoport tagjai ezután kelletlenül lőnek még néhány fotót, majd távoznak a helyszínről.

A kiabálásába fulladó lópofozást itt lehet megnézni:

@busk1976 #horseguardsparade #householdcavalry #thekingsguard #royal #england #british #history #london #londontiktok #tourist #horsesontiktok #horsesoftiktok #fyp #soldier #horse ♬ original sound - Buska in the park


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Árpa Attila elárulta, együtt van-e még a Nagy Ő nyertesével
A színész-producer már nem is biztos benne, hogy ő egy nárcisztikus szociopata.

Link másolása

Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy hétfőn Timi nyerte meg a Nagy Ő legutóbbi szériáját, és ezzel – úgy tűnt – Árpa Attila szívét is. Most azonban egy interjúban kiderült: nem teljesen happy enddel végződött a love story.

A TV2 Tények Plusz műsorának Árpa és Timi közösen nyilatkoztak. Arról beszéltek, hogyan alakult a kapcsolatuk A Nagy Ő felvételei után – írja a Blikk.

„Ez a műsor egy kaland volt nekünk, egy romantikus mese és igenis voltak valódi érzelmek ebben a folyamatban. A végén, amikor Toscanaban ott álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nemcsak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is. Mint egy happy end” – nyilatkozta a színész-producer. Hozzátette:

Az, hogy most a való életben ennek nem lett folytatása, annak vannak különböző okai, de nem biztos, hogy azokat meg akarjuk osztani.

Kiderült az is, hogy közösen döntöttek arról, nem folytatják a kapcsolatot, és rossz érzés egyikükben sincs a dologgal kapcsolatban.

„Nem váltunk el haraggal, jó a kapcsolatunk. Néha beszélünk, sőt, azóta a színházban is megnéztem Attilát” – árulta el Timi. Bár Árpa humorosan megjegyezte, hogy a darab végén azért nem várta meg őt.

Szóba került az is, hogy két éve egy interjúban maga Árpa Attila nevezte magát nárcisztikus szociopatának. „Azt szeretném kérni a nárcisztikus szakértőktől és pszichiáterektől, pszichológusoktól, hogy nézzék vissza online A Nagy Ő-t és mondják már el ők, hogy tényleg nárcisztikus szociopata vagyok, vagy sem” – mondta a „Nagy Ő”. Hozzátette:

„Amióta ezt nyilatkoztam, több nárcisztikus szociopata is jelentkezett nálam, és összehasonlítottam magam, a viselkedésemet és a viselkedési mintáimat azokkal az igaziakkal. Esküszöm, most már kételkedem benne, hogy én is az lennék. Szerintem nem vagyok az. A Nagy Ő meggyógyított!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
„A mi csodánk” – Rúzsa Magdi friss képet osztott meg hármasikreiről
A gyerekek februárban születtek, az idei lesz az első karácsonyuk.

Link másolása

Új képet osztott meg gyermekeiről Rúzsa Magdi az Instagramon. A hármasikrek, Lujza, Keve és Zalán idén februárban születtek, az idei lesz az első karácsonyuk.

"Soha életemben még nem láttam ilyen szépet. A valóságos csoda volt minden színével. A mi csodánk"

- írta az énekesnő a fotóhoz, amin a három baba egy kandalló előtt ülve várja a Télapót.


Link másolása
KÖVESS MINKET: