SZTÁRVILÁG

Drámai fordulat Matthew Perry életében – Mi történt a legígéretesebb komikussal?

Oda az eljegyzés, a rajongók aggódnak - utánajártunk, honnan hová jutott korosztálya legtehetségesebb, és legönbizalomhiányosabb vígjátékszínésze.

Link másolása

Aki ismeri a Jóbarátokat, sőt, akár kicsit képben van a színfalak mögötti eseményekkel, az tudhatja, hogy a hat színész közül a legfiatalabb Matthew Perry volt az, aki a leginkább hozzátett a sitcomhoz alkotóként is. Rengeteg improvizációját hagyták a képernyőkre került anyagokban, és rendszeresen belefolyt az írók munkájába is zseniális ötleteivel.

Azt is tudni lehet róla, hogy Perry egy baleset következtében a kilencvenes években gyógyszerfüggővé vált, de már korábban is voltak alkoholproblémái, melyekről nyíltan beszélt. Egy interjúban azt nyilatkozta,

a harmadik évadtól a hatodikig alig emlékszik valamire, ami nagyon szomorúan hangzik, különösen egy ilyen zseniális színész esetében.

A Jóbarátok: újra együtt HBO specialban elárulta a többi öt színésznek kamera előtt, hogy minden egyes poénnál, amikor a nézők nem nevettek, azt érezte, meghal, és leverte a víz - és ez így volt minden egyes este.

Chandler karakterében persze, akárcsak Perryében, ott volt ez a fajta önbizalomhiány, hiszen ezt kompenzálta az öniróniájával. Jennifer Aniston és a többiek mégis döbbenten hallgatták, és beismerték, ezt nem tudták róla.

És noha Chandler karaktere és önironikus poénjai örökre beírták magukat a televíziózás történetébe, Perry úgy tűnik, máig a démonaival küzd.

A reuniont és a hozzá kapcsolódó interjúkat követően hatalmas rajongói aggódáshullám indult el a közösségi médiában, Perry ugyanis láthatóan lassabb és elmosódott beszédű volt, nem ezt szoktuk meg tőle. A sajtósai szerint fogászati kezelés alatt állt, amit simán el lehet hinni, és ennek a cikknek nem is a bulvármélységben való elmerülés a célja.

Akármi is van vele, a friss hír is szomorú. Perry pár hónapja úgy tűnt, végre megtalálta az érzelmi biztonságot magánéletében, ugyanis eljegyzett egy szimpatikus hölgyet, bizonyos Molly Hurwitzt. Most azonban szakítottak, amit Perry meg is erősített a People magazinnak, ezzel a kommentárral: "Néha a dolgok egyszerűen csak nem működnek, és ez is ilyen. A legjobbakat kívánom Mollynak."

A fenti videóban a három férfiszínésszel készült interjúból egyértelmű, hogy Perry nehezen formálja a szavakat, David Schwimmer és Matt LeBlanc arckifejezése és testbeszéde is jelzi, hogy feszültek, izgulnak barátjuk beszéde alatt. Perry egyelőre jól teszi, hogy nem reagál a vádakra, hogy valami szer hatása alatt volt, mert becsülettel részt vett a produkcióban, és amúgy meg az ő dolga, nekünk semmi közünk hozzá.

Személyes benyomásom a specialban látottak alapján az volt, hogy a színész - akár bevett előtte valami nyugtatót vagy sem (és miért ne vehetett volna, ha izgult), de az is lehet, hogy tényleg az Amerikában fogászati kezeléskor adott bódító hatása alatt volt - rettenetesen meg volt rendülve, hogy 17 év után beült a kultikus helyszínre, élete legfontosabb szereplőivel találkozhatott és visszarepült az időben. Minden pillanatán érződött, milyen mélyen megérintette a múlt és a jelen összekapcsolódása.

Én el tudom képzelni, hogy egyszerűen csak lesokkolta, amit átélt. Sőt, a fogászati változat is hihető, mert többször fogta az arcát.

A négyszeres Emmy-jelölt színész egyébként annyira nyíltan beszélt a közelmúltban is függőségi problémáiról, hogy azt is elárulta, azért kellett abbahagynia az alkoholt, mert nem tud leállni. "Ha egyszer inni kezdek, nincs megállás" - mondta.

Azt is állította, hogy őszinteségével az a célja, segítsen a hozzá hasonló sorsúakon. Saját tengerparti villáját is fenntartotta egy ideig, kifejezetten függőségi rekreációs, segítő célból. Ugyanakkor tény, hogy nem egyszer volt rehabilitáción, s mára több mint élete felét a függőséggel való harc jegyében töltötte. Az addikciója is belekerült vicces formában a Jóbarátokba, ugyanis Chandler időről időre visszaszokik a cigire.

Miközben egy pillanatra sem hagyta abba a munkát. Számos tévés produkció mellett a Furcsa pár című sorozatban is főszerepelt, producerként is dolgozott, illetve nemrég egy önéletrajzi ihletettségű színdarabot is írt, melyet nagy sikerrel adtak elő Londonban, majd áthozták a Boradwayre is.

Zseniális szarkazmusa és a szenvedésével járó bölcsessége minden munkáján átüt, és a Jóbarátok-reunionban is ott éreztük Chandlert, aki valójában maga volt Perry.

Az alkotók azt is elárulták, hogy sokszor a színész csajozós baleseteit is beleírták a részekbe, annyira vicces dolgot estek meg vele, s annyira humorosan állt a sztorijaihoz ő maga is. Közben odavoltak érte a színésznők: az évek során járt Neve Campbellel, Julia Robertsszel és a Szívek szállodája főszereplőjével, Lauren Grahammel is.

A siker és a magánéleti ígéretes pillanatok azonban nem gyógyították meg, mint ahogy ő is mondta: még legközelebbi barátai, a Jóbarátok főszereplői sem tudtak érte tenni semmit. Nem fogta meg a felé nyújtott kezeket, mert magától kellett átélnie, hogy vagy meghal, vagy feláll és életben marad.

Fotó: Northfoto/TheImageDirect.com

Mi történhetett vele? Annyit tudni, hogy sok saját története bekerült a show-ba: például akárcsak Chandlernek, az ő szülei is elváltak, ráadásul még egy éves kora előtt, az édesanyja pedig azonnal párt váltott, ami egy pici gyermek esetében hatalmas trauma lehet.

A hatalmas tehetséget a Friends közben Hollywood is felfedezte, A bérgyilkos a szomszédommal berobbant a vígjátékok világába, 2003-ban pedig először került be a Forbes Top 30 leggazdagabb celebjeinek listájára.

Csakhogy ekkorra már rég a hullámvasúton ült. 1997-ben Vicodin-függőséggel töltött 28 napot rehabon, majd opiát- és alkohol addikciója miatt újabb rehabilitációs programon vett részt 2001-ben. 2002-ben kórházba került, és olyan is volt, hogy otthagyott egy forgatást, mert úgy érezte, az élete függ attól, hogy rehabra megy-e. A filmes szerepek el is koptak mellőle.

Mindezt az a színész élte át, aki a Jóbarátok castingján nem használt forgatókönyvet, mert fejből tudta az egész részt. Legendásan pörgő agya és humora közismert a szakmában, talán ezért is aggódik most mindenki érte. Mi is drukkolunk, hogy túljusson, akármin is kell neki, mert ikonikus, szeretetreméltó komikus. Bárcsak ő is elhinné, hogy az. Twitter-oldalán egyébként bevallotta, hogy a kedvenc száma a "Dont Give Up", Kate Bushtól és Peter Gabrieltől. Magyarul: "Ne add fel".

Következő munkája végre ismét mozis: a jelenleg utómunka-fázisban lévő Don't Look Up lesz, amit a filmrajongók őrülten várnak, hiszen a rendezője Adam McKay (A nagy dobás, Alelnök), és olyan színészek a partnerei, mint Meryl Streep, Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence, ő pedig az IMDb-n első helyre sorolták a szereplőgárdában.  Reméljük, ez valami újabb jó kezdete lesz az életében és a karrierjében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bombanőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége egy fesztiválon
A hölgy egy falatka ruhában lépett elé, és megkérdezte, hogy megismeri-e. A feleségének „jött az orrából a füst, lángolt a feje” úgy nézett rá.

Link másolása

Egy bomba nőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége az egyik fesztiválon. Mónika haragja azonban gyorsan elillant, amikor kiderült, hogy kicsoda a hölgy, aki leszólította a férjét.

A toxikológus a Blikk Címlapsztori vendége volt, itt osztotta meg a különös történetet. Mint kiderült: Zacher minden évben meghívják a szervezők a Strand fesztiválra egy másfél órás beszélgetésre. Ezt általában olyan napra szokta kérni, amikor valami olyan van a produkciók között, amit amúgy is meghallgatnának a feleségével.

„Na az egyik ilyen alkalommal battyogunk a feleségemmel, és jön velem szembe egy tíz per tízes versenyző kis falatka ruhában, kendőcskével a nyakában és oda perdül elém mosolyogva, majd kérdezi: doktor úr, megismer? Feleségemnek jött az orrából a füst, lángolt a feje és úgy nézett rám.

Én meg állok ott, mint lónak a nemi szerve a lakodalomban és mondtam a hölgynek: nem ismerem. Erre elhúzza a kendőt és kérdezi: most? Mondom: na, most már megismerem” - mondta Zacher.

Mint kiderült, a hölgyet még gyerekként ismerte meg, amikor a budai mentőállomáson dolgozott a rohamkocsin.

„Behoztak egy kisgyereket, valamelyik Pest környéki településről, akinek volt egy ilyen gégefedő-gyulladása, ami a krupp. A gyereknek a BAH- csomópontnál a leállt a légzése és meghalt” - emlékezett vissza Zacher Gábor. Mivel más esélyt nem látott, torokvágást végzett el a kicsin, így dugta be a tubust.

„Lélegeztettük, újraélesztettük és a gyerek visszajött, majd bevittük a kórházba és utána nem is foglalkoztam ezzel a történettel, mert tényleg nagyon rövid volt az oxigénhiányos állapot. Na és ez volt az a kislány”

- mondta a toxikológus. Azt is hozzátette, hogy a tényeket megismerve a felesége féltékenységből fakadó bosszúsága is azonnal elszállt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk