HÍREK

Döbbenetes vélemény: „Ukrajnát lehetetlen legyőzni” – és ez az orosz tévében hangzott el

Az állami csatornán megszólaló volt politikus szerint az emberek, akik gyors győzelmet ígértek Putyinnak, nem mondtak igazat.

Link másolása

Korábban sokszor írtunk mi is az orosz-ukrán háború megjelenítéséről az oroszországi állami médiumokban. Az alapvető, hogy az országban soha nem hangozhat el a "háború" kifejezés, a február 24. óta tartó eseményekre következetesen a "különleges katonai hadművelet" kifejezést használják. De általában is arról szoktak szólni a politikai kibeszélő műsorok, hogy a megszólaltatott szakértők válogatott sértésekkel és szedett-vedett vádakkal illetik az ukránokat, miközben az orosz seregek által elért eredményekkel kapcsolatban minimum optimisták.

Éppen ezért okozott meglepetést, amikor a Gazprom Media NTV csatornáján merőben más vélemény hangzott el egy megkérdezett volt politikustól:

„Azok az emberek, akik meggyőzték arról Putyint, hogy a különleges művelet gyors és hatásos lesz, hogy bemegyünk a nemzeti gárdával meg a kadirovitákkal, és ők majd rendet teremtenek, nos, ezek az emberek mindannyiunkat átvertek”

– mondta Borisz Nagyezsdin, a Duma korábbi tagja.

Arról is beszélt, hogy erős és jól szervezett hadsereg áll szemben az oroszokkal, akiket a nyugat is támogat. A műsorvezető visszakérdezett, hogy tényleg úgy gondolja-e, hogy léteznek olyan tanácsadók, akik fals információval szolgáltak Vlagyimir Putyinnak, amire Nagyezsdin egyértelműen azt feleli, hogy léteznek ilyen emberek.

Véleményében még tovább ment:

„Ott tartunk, hogy meg kell értenünk: teljességgel lehetetlen legyőzni Ukrajnát ezekkel az eszközökkel és az általunk használt koloniális háborús módszereket alkalmazva. Oroszország szerződésesekkel és zsoldosokkal próbálja megnyerni a háborút általános sorozás nélkül”

– fogalmazza meg. A kérdésre, miszerint a teljes mobilizációt támogatná-e, az ex-képviselő a legmeglepőbb választ adta:

„Azonnali béketárgyalásokat és a háború befejezését támogatnám, és azt, hogy a politikai kérdések legyenek rendezve”.

Véleménye kifejtése közben a többi résztvevő igyekezett többször beléfojtani a szót, és sokszor hangoztatták, mennyire nem értenek egyet a megszólalóval. Egyikük elővette a szokásos "náci ukránok" kártyát is, de az már önmagában meglepő volt, hogy az állami tévében nem egyoldalú propaganda, hanem – hacsak néhány percig is – parázs vita folyt.

A hosszabb felvételt itt lehet megnézni, angol felirattal:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: