Társadalmunk 15-20 százaléka szuperérzékeny, lehet, hogy te is, aki ezeket a sorokat olvasod. Amikor megtudtam, hogy szuperérzékeny vagyok, olyan volt, mintha egy ablak tárult volna ki előttem, amin keresztül tisztábban láttam a dolgokat.

Átveszem mások hangulatát, engem is meglepő intuícióim vannak, és úgy túl tudok pörögni, ha valamit fontosnak tartok, hogy utána kidőlök, mint egy zsák. Hogy mi a szuperérzékenység, és mit tehet az, aki ezzel a különleges adottsággal - és egyben nehézséggel is - van ellátva, arról beszélgettünk a téma hazai szakértőjével, Kövesdi Eszter pszichológussal.

– Mi a szuperérzékenység?

– Hivatalos néven szenzoros feldolgozási érzékenység, így nevezik tudományos körökben. Ez nem azt jelenti, hogy a te ingerküszöböd alacsony, hanem a mi, szuperérzékeny idegrendszerünk sokkal részletesebben fogadja be a külvilágból származó ingereket, mint egy másik emberé.

Ez vezet ahhoz, hogy sok szuperérzékeny kimeríti magát. Sokan jönnek anélkül hozzám, hogy tudnák, ők szuperérzékenyek. Általában a testük jelez előbb, és mindig egy testi dolog kényszeríti rá őket a lassításra. De maguktól nagyon nehezen fogadják el, hogy le kéne lassítani.

– Ez nagyon ismerős. Én érzem, melyek a jó oldalai a szuperérzékenységnek: például az, hogy intuitív és empata vagyok, és az érzékenységemet jó dologra tudom használni. A flow állapotban azonban túl tudok pörögni, és nem tudom elkapni ezt a pontot, hol kéne leállni. Hogy lehet elcsípni ezt?

– Csak tudatosan lehet csinálni. A mértékletességet és az egyensúlyt kell beállítani, ami nehéz. Hogy ne legyen túl sok, de túl kevés sem. Különben amikor kimerül az ember, jönnek a betegségek.

– Elaine N. Aron, a szuperérzékenység nemzetközi szakértője szerint, úgy emlékszem, ennek az állapotnak van valamilyen fiziológiai eredője is. Van valami agyi különbség a nem szuperérzékenyekhez képest, ugye?

– Igen, több agyi különbség is van. Négy különböző helyen más az agyban a szuperérzékenyek idegrendszeri behuzalozottsága. A neten fellelhető teszt alapján megállapíthatja bárki, hogy szuperérzékeny-e. Minden szuperérzékeny egy kicsit más: például 30 százalékuk extrovertált, 70 introvertált.

Emellett az agyban van egy gátló-serkentő aktivációs rendszer, amely a szuperérzékenyeknél szintén érzékenyebb, ezért van, akinél a gátló, van, akinél a serkentő aktivációs rendszer az erősebb és van, akinél mindkettő. Ezért van, hogy létezik ingerkereső és ingerkerülő szuperérzékeny is. Az ingerkereső szuperérzékenyek esetében is meg kell találni az egyensúlyt: menj ki egy napra pörögni, de utána két napig visszafogottabban létezz.

Több kutatás foglalkozik azzal, hogy az agy mely részei aktívabbak a szuperérzékenyek esetében, például a jutalmazásért, motivációért felelős dopaminrendszerünk. Bár a kutatások eredményei nem egyértelműek, előfordulhat, hogy a szuperérzékeny emberek számára kevésbé ösztönzők a külső jutalmak. Ezért képesek visszahúzódni a világ zajától, és mélyebben feldolgozni a rendszerükbe jutó kevesebb információt, illetve megelőzni, hogy az ingerek elárasszák őket.

– Jelentek meg könyvek is a témában, a legelismertebb szakértő az említett Elaine N. Aron, akinek a nevéhez a téma felfedezése is köthető.

– Igen. Nagyon jó, hogy ezek a könyvek léteznek, mert nem a szuperérzékenynek kell kitalálnia, hogy miként működik, hanem kap egy segítséget önmagához, egy önismereti utazáson vehet részt.

– Mi történik nálad a szuperérzékeny pácienssel?

– Eleve ezekkel az ismeretekkel kezdjük, majd - mivel én is szuperérzékeny vagyok - , azokat a módszereket használom, melyek nekem is használnak. Például egy szuperérzékeny agyonstresszeli magát, mindenen szorong, így a különféle stresszkezelési módszerek tudnak például hasznosak lenni. Megtanuljuk, hogyan ne lépjük mindig át a határainkat, hogyan ne rendelődjünk alá másoknak, képviseljük jól az érdekeinket (asszertivitás). Egy szuperérzékeny ritkán van a jelenben: vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőn agyalunk - a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét alapú meditáció is segít.

– Én azt érzem néha, hogy ez energetikailag is más működés. Bejön valaki a szobába, akit szeretek, feszült, és én is feszült leszek, sőt, mivel ezt nem tudom leválasztani magamról, és ez rengeteg energiát elemészt.

– Ez abszolút így működik. Ha nekem fáj a fejem, a szintén szuperérzékeny kislányomnak is fáj a feje. Ezért fontos, hogy én is rendben legyek. Egyébként a szuperérzékenység genetikailag öröklődik.

– Milyen egy átlagos szuperérzékeny, ha jellemezned kéne?

– Aron egy DOES mozaikszóval írta le a 4 fő alapjellemzőiket: az ingerek mélyebb, alaposabb feldolgozása, a túlingereltségre való hajlam, a fokozott empátia, - a negyedik pedig az érzékenység a finomságokra. Ezen kívül sok más tulajdonság is létezik, de ez a négy legfontosabb.

– Milyen általános gyakorlati tanácsaid vannak a szuperérzékenyek számára?

– Amivel a legnagyobb problémájuk van, az az önszeretet. Mindenféle önbizalomerősítés, önszeretet gyakorlása jót tesz. Sokan hajlamosak allergiára, autoimmun betegségre, ami a pszichoszomatikában az önszeretet hiányát jelenti. Egy idő után felvesznek egy álarcot a szuperérzékenyek, mert a társadalom nem fogadja el őket, pedig jó felvállalni az érzéseket. Szerintem a szuperérzékenység manifesztálódása egy emberben ott dől el, hogy gyermekkorban mennyire kezelik jól. Ha a szülők már eleve arra nevelnék a gyermeket, hogy ez nem egy rossz dolog, amit szégyellni kell, már nagy lépés lenne.

– Annyi inger van, minden felgyorsult... a világ pont ellentétes irányba megy, mint ami a szuperérzékenyeknek jót tenne.

– Azt lenne jó átállítani társadalmilag a fejekben, hogy a szuperérzékenység nem káros dolog, amit el kell titkolni. Ugyanis a szuperérzékenyek jelenléte hasznos a társadalomnak. Aron például végzett kutatásokat az állatvilágban is: és ugyanilyen arányban vannak jelen a szuperérzékeny egyedek. Ha a szuperérzékeny egyedek nem lettek volna evolúciósan hasznosak, kihaltak volna.

A szuperérzékenyekből remek vezetők lehetnek emiatt. Ezért van sok szuperérzékenyben egy belső késztetés, hogy "hasznos akarok lenni". Genetikailag belénk van kódolva, hogy hasznosnak kell lennünk.

– Én is azt érzem, hogy le van maradva ennek az elfogadásában a társadalom. Nekem is nehéz megértetnem néha, hogy nem akarok most sétálni, hanem csak olvasni, vagy egyedül lenni.

– Pedig már Ranschburg Jenő is megírta, hogy a félénknek címkézett gyerekekkel nincs semmi baj, egyszerűen csak ilyenek. Ő félénknek hívta őket, ma már tudjuk, hogy szuperérzékenyek. Fontos a túlingerlődés ellen megtanulni védekezni. Az érzelmeiket hogyan tudjuk elkülöníteni: az én érzésem vagy csak átvettem? A reziliencia, a lelki ellenállóképesség is fejleszthető.

– Hogyan?

Egy szuperérzékeny nehezen kezeli a változást, fontos, hogy meglegyen a biztonságérzete, vagy az illúziója. Minden eshetőségre A, B, C, D, terveket gyártunk és általában egy hatodik szokott bejönni. Azt kell tudni elfogadni, hogy nincs mindenre ráhatásunk, de bízunk magunkban, hogy meg tudjuk oldani, mert eddig is meg tudtuk oldani. Így tréningezzük a lelki ellenállóképességet.

– Most kérdezte meg tőlem a férjem, hogy "Még meddig tart ez? Mer' már fáradsz." Fizikailag is érzékenyebbek a szuperérzékenyek, ugye? Ennek megvan a pozitív oldala is, hogy tudom, mire jelez a testem, hogy álljak már le.

– Igen, a fájdalomreceptorok is érzékenyebbek. Nem arról van szó, hogy rosszabbul tűri a fájdalmat a szuperérzékeny, hanem arról, hogy sokkal jobban átérzi, megéli a fájdalmat, mint más.

– Miért ajánlod a most megjelent szuperérzékeny-könyvet (Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve) az olvasóknak és a téma iránt érdeklődőknek?

A könyv célja, hogy tisztába kerülj az érzékenységed velejáróival, fogadd el saját magad és hagyd abba saját magad hibáztatását. A könyv megmutatja a hogyanra is a választ, és mire elolvasod, máshogy fogsz tekinteni az érzékenységedre.

Továbbá a könyvben sok gyakorlati tanácsot olvashatunk arról, hogy találjuk meg az optimális izgalmi szintünket, mivel

A könyvben ezen kívül sok megoldási javaslatot kapunk arra vonatkozóan, hogyan viselkedjünk társaságban, hogyan kommunikáljuk az érzékenységünket a munkahelyünkön, és egyáltalán: hogyan válasszunk hivatást és hogyan alakítsuk a párkapcsolatunkat. Ami az egyik legfontosabb tanács ezzel kapcsolatban: hogy ne ajándékozzuk oda magunkat! A könyv fő üzenete és az az enyém is, hogy semmi baj a szuperérzékenységgel, nem kell túlóvni sem minket, csupán kedvességre, elfogadásra és tiszteletre van szükségünk.