KÉK HÍREK
A Rovatból

A kislányuk előtt szurkálta halálra a terhes a feleségét, 20 év börtönre ítélték a férfit

A paranoid személyiségzavarban szenvedő férfi nem tudott magyarázatot adni a tettére.

Link másolása

Húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon hétfőn azt a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki 2020 őszén brutálisan meggyilkolta várandós feleségét.

A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában késsel rátámadt, alvó, hét hónapos várandós feleségére. A támadásra felébredő, védekezni próbáló asszonyt két késsel több mint harmincszor szúrta meg. Elsősorban az asszony fejét és felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette és magzat is elhalt.

A gyilkosság alatt a hálószobában volt közös, három és fél éves kislányuk is.

A férfi ezután lemosta kezéről a vért, felkapta a kislányt, gépkocsiba ültette és az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget.

A vádlott paranoid személyiségzavarban szenved, ami a bűncselekmény idején közepes fokban korlátozta beszámítási képességét. A bíróság által meghallgatott szakértők véleménye szerint a férfi gátlásainak feloldásában közrejátszhatott, hogy előző éjjel közepes mennyiségű alkoholt fogyasztott.

A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért, azt mondta, a mai napig nem tudja feldolgozni a történteket, nem talál magyarázatot rá. Úgy fogalmazott, tudja, hogy bűnhődnie kell.

Kóbor Jenő bíró az indoklásban kifejtette, hogy a vádlott korlátozott beszámítási képességére tekintettel nem szabott ki a férfira - az ügyészség által indítványozott - életfogytig tartó szabadságvesztést.

Az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felakasztva találták meg egy erdélyi település polgármesterét
A férfi ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt bűnvádi eljárás volt folyamatban, ám az ügyben összeállított vádiratot a bíróság elutasította. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Link másolása

Kedd délután az otthonában holtan, felakasztva találtak rá egy erdélyi polgármesterre, írta meg a Maszol.

Valószínűleg Alvinc (Vințu de Jos) község polgármestere, Petre Ion Barbu az áldozat, akire az

otthonának egyik melléképületében felakasztva találtak rá kedd délután.

A hatóságok csak annyit közöltek, hogy egy 57 éves férfire holttestére találtak rá. A Fehér megyei rendőrség nyomoz az ügyben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk