RÓKALAND

6 álomszerű burgerlelőhely Budapesten

A jó burger még mindig kincs, ami nem terem minden bokorban. Kedvenceink között akad vegán és rántott sajtos verzió is. A közös bennük annyi, hogy mindegyiktől elolvadsz.

Link másolása

A hamburger már soha nem megy ki a divatból. Úgy hozzánk nőtt, mint a vasárnapi húsleves vagy a hajnali pizzaszelet. És minden, ami ennyire népszerű, elég széles minőségi skálán is mozog. Vannak a városban rettentő gyenge szárazzsemlés, mócsingóshúsos próbálkozások, és hibátlan, kreatív darabok is szép számmal.

Nem mondom, hogy lehet teljesen objektíven toplistát írni, ne is úgy tekintsetek a következő sorokra, azt azonban ígérem, hogy a most felsorolt helyeken minőségi munka folyik. Három nagyágyú következik, ahol a hambi a főszereplő, majd három olyan hely, ahol az étlapon sok egyebet is találni, de figyelemre méltó a burgerfelhozatal.

Attaboy Streat Food Bistro

Ha kedvenc burgerezőt kell választani, nálam az Attaboy az abszolút befutó. Többször bizonyítottak ugyanis több fronton. Mert az egy dolog, hogy a Síp utcai központban frissen és fitten teszik eléd a hatalmas zsemléket, de van az úgy, hogy az ember odáig sem hajlandó elmenni. Ilyenkor rendelni kell. És hiába tudjuk, hogy egy óra alatt sokat veszít ez az étel a fényéből, csak megtesszük, és imádkozunk.

Attáék burgere még hosszú városi út után, ágyból falatozva is jó, de szerencsére van olyan trükkjük, amivel az ilyen lusta perszónákat is kirándulásra tudják kényszeríteni. Nem minden hambi rendelhető ugyanis, van amiért a bisztróba kell fáradni. Mert egy parmezánropogós csak pár percig ropog, és egy lazacburger sem bír ki negyven perc dobozban punnyadást. Ezeket meg kell tisztelni, és nyakunkba kell venni a várost értük.

Ha nekem megy, nektek is menni fog. Higgyétek el, megéri!

Ár:1590

Kedvenc burgerünk: Surf and Turf (Ez a garnélás csoda, egy nyári limitált darabnak készült, de nagy kedvenc lett és maradt étlapon. Hurrá!)

Plusz infó: Van vega verzió is.DSC_0603DSC_0654

Bamba Marha Burger Bár

Ha burgerimádó vagy, a Burgerpápát és a Bamba Marhát biztosan ismered. Jancsa Janinál én még nem ettem rosszat, és szerencsére mindig van valami újdonság, ami miatt érdemes menni. Ráadásul, ami az egyik üzletben van, az lehet, hogy a másikban nincs. Ügyes, ügyes...

Beszélhetnék arról, hogy milyen király a húspogácsa, vagy hogy pöpec a buci, de nem fogok. Egyrészt azért nem, mert szerintem elég szubjektív dolog, hogy kinek melyik a kedvenc formátuma, másrészt azért, mert ez a rész baromira unalmas, harmadrészt meg mert nem kérdés, hogy ódákat zengenék róla.

Inkább mondom azt, hogy itt olyan szószokat kóstolhatsz, amiket sehol máshol, és amik óriásit dobnak a végterméken. Kókusz-chili majonéz, házi kukoricalisztes krumpliba mártogatva! Így kell csodásan támogatni, majd egekbe emelni egy burgert.

Bővebben ITT olvashatsz nálunk róla.

Ár: 1290-1990

Kedvenc burgerünk: Bamba Marha burger (A parmezán chips, a shiitake gomba és az umami ketchup miatt.)

Plusz infó: Az Oktogon és a Bazilika után már a Deákon is van Bamba. Elkerülhetetlen.bamba2DSC_7455resize

Vegan Love - Vegan Street Food

Már ezen a ponton elértünk volna a kakukktojásokhoz? NEM! A Vegan Love burgerei nem tartalmaznak se húst, se sajtot, mégsem vagyok hajlandó „kevesebbnek” értékelni őket. Annyira jól össze vannak rakva, hogy ha nem gátol a húsevő agyad, egyáltalán nem lesz hiányérzeted náluk. Csak egy példa: édesburgonya pogácsa, cheddar „sajt”, sült cukkini, céklás torma, retekcsíra, friss paradicsom, madársaláta, bazsalikomos házi ketchup. Ahhhh...

A Magic Burger tulajdonosai állnak e mögött a cég mögött is, és a húsos hamburgergyártásban szerzett tapasztalatot itt is kamatoztatták. Nem azt mondom, hogy ez a termék ugyanaz, mint egy marhás szenya, de új kategóriát képviselve hibátlanul működik.

Egy különbséget azért biztosan észlelsz majd, ha ezt a fajta gyorskaját választod: Egy óriási burger, egy adag krumpli és némi zöldség után jóllakottan, de nem agyonverten távozol majd. Nem érzed azt az utánozhatatlan „kő van a gyomromban” és „az agyam is olajban úszik” rosszullétet, ami talán a megszokás miatt baromira jó fless tud lenni, de baromira egészségtelen és baromira fáj.

Ár: 1490-1590

Kedvenc burgerünk: Édesburgonyás burger

Plusz infó: Már a Magic Burgerben is lehet kapni pár Vegan Love-os finomságot.DSC_8822DSC_8788

Paneer

Sajtleves, sajtburger és sajttorta. Így, egymás után, szépen sorban.

A Paneer az első kakukktojás, mert itt bizony nemhogy nem húsból van a pogácsa, hanem egyenesen ki van hagyva. Persze a helyére jó adag rántott sajt kerül, és itt sincs hiányérzeted a végeredmény láttán. Sőt! Egy jókora sajtszeletes burger legalább úgy arconcsap, mint egy klasszikus húsos verzió.

És bár itt sincs a baconszeletet leszámítva semmi húsféle, azért nem mondanám, hogy ez a hely a vegetáriánusoknak szól. Inkább a sajtimádás a lényeges pont.

Amúgy tök felesleges róluk sokat szövegelni. A frissen nyúló sajt látványát és ízét úgysem lehet, és nem is kell elmagyarázni.

Bővebben ITT olvashatsz nálunk róla.

Ár: 1250-1650

Kedvenc burgerünk: Super cheddarburger

Plusz infó: Van most egy olyan szendvicsféléjük is, hogy toastkenyérbe sütnek mac and cheese-t. Beteg állatok!DSC_9991

Központ Bisztró

A Központ nem burgerező és nem is gyorsétterem. Egy kedves kis bisztró Újpesten, ahol többek között ez az étek is nagyon rendben van. Elég sok a variáció és a köretnek kínált burgonyachips kihagyhatatlan. Ez nem krumplikarika, ez tényleg házi chips! Ha a hamburgerrel teletömöd magad, akkor is addig ropogtatod, amíg van belőle a tányéron.

Ékes példa ez a hely arra, hogy egy olyan étteremben is oda lehet figyelni a hamburger minőségi kivitelezésére, ahol amúgy reggelizni és ebédmenüzni tér be az emberek többsége.

Ár: 1490-1890

Kedvenc burgerünk: Mexikói

Plusz infó: A szomszédos Calavera nevű mexikói étterem is hozzájuk tartozik, és ott sem kell csalódni az ár-érték arányban.DSC_9869

À la Maison Grand

Ha húspogácsa helyett lazacot ennék, akkor az nézzen ki úgy, mint az Á la Maison matcha teás lazacos burgere!

Szemet és szívet gyönyörködtető a látvány. Meg az is, hogy egy hely, ami abszolút nem a burgertémára specializálódott, ilyet tud. Ilyen bucit, ilyen mártással. És óriási taps azért is, hogy ilyen tökéletes, óriási halat ad bele.

Nem véletlenül lett ez a kedvenc csajos helyem az ősszel. Ha nem pink a buci, akkor zöld. Náluk ez így járja.

Bővebben ITT olvashatsz nálunk róla.

Ár: 2990

Kedvenc burgerünk: hát ez a szép zöld példány!

Plusz infó: A villásreggelimennyország nemrég fine dining vacsoráztatásba is kezdett. Hamarosan erről is beszámolunk bővebben!DSC_2881

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


RÓKALAND
4 fantasztikus hely, ahol egyszerűen imádunk reggelizni
A kiadós reggelire könnyű rászokni. Főleg ha az ember olyan helyet talál, ahol közben nyugodtan intézheti a dolgát, és hangolhatja rá magát a napra.

Link másolása

Volt egy projektem. Le akartam tesztelni a város legmenőbb reggeliző helyeit, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a lehetetlenre vállalkozom: Ebben a városban ugyanis annyi, de annyi klassz reggelizőhely van, hogy szinte lehetetlen korrekt és szuperfriss listát készíteni róluk (kivéve ha az ember napi háromszor reggelizik egy hónapon át)... Így inkább csak hátradőltem és élveztem azokat, amik szembejöttek velem.

Ez a lista most egyszerűen csak négy szuper helyet tartalmaz, ami egy rohangálós, folyton laptopon dolgozó, későn reggeliző nő rutinjához igazodik.

Írjátok meg, hogy ti hova jártok! Hátha még egyszer nekiveselkedem majd...

 

Pesten:

Spíler

Király utca 13

Reggeli: 8:30-11:30

A bulinegyed napközben sem halott, de azért szerencsére jóval kevesebben randalíroznak ilyenkor, mint éjjel.  A Spíler hangulatát nagyon szeretem, és így világosban jobban ki is lehet élvezni, például egy jó reggeli mellett.

Van itt minden, ami csak felmerülhet az emberben ha a reggelire gondol: Angol serpenyős 1980-ért vagy waffel 1320-ért, és nem egy szimpla, rohanós kávézóélményt kapunk mellé, hanem egy bohó és trendi étterem kiszolgálását, ami mellet szépen neki is lehet látni az e-mailekre válaszolgatásnak.

De randiszituációnak is tudom ajánlani. Reggelizni hívni valakit szerintem kifejezetten rendhagyó ötlet.

Budán:

Cafe Five Szépvölgyi

Szépvölgyi út 7.

Reggeli: 7:30-11:30

Ha Budán járok, a Cafe Five-ra esik a választásom. Kiadós, friss, finom minden, és meglepően olcsó. Szeretem, hogy igazi "gyorsan bekapok valamit és már rohanok is" hangulata van, de a hátsó falnál található kanapén sikerült már kicsit hosszabban is ejtőzni.

Itt az angol reggeli csak 990, de én a bundáskenyér rabja vagyok, amit kézműves sajttal és tejföllel szervíroznak. Van frissen facsart narancs és bitangjó kávé is. (Olyan espresso gépük van, amelyen az eltérő kávékhoz személyes beállításokat rendeltek, és olyan őrlőik, amelyek figyelik a hőmérsékletet, a páratartalmat, ezzel is segítve a tökéletes beállítást, és a tökéletes kávé elkészültét.)

A személyzet kedves és gyors. Mi kellhet még?

Egész nap:

BITE bakery café

Király utca 59. és Oktogon

Nyitvatartás: 7:00-20:00 (vasárnap 8:00-20:00)

A BITE az egyik kedvenc helyem, ha ennék egy kis glutént a nap bármely szakában. Nem kifejezetten reggeliző, mégis tökéletesen megfelel arra a célra is... meg ebédre, vacsorára, tízóraira, uzsonnára...

Nem magyaros és nem is hasonlít a többi pékséghez a kínálata, éppen ezért izgalmas, és baromi gyorsan függőséget okoz!

A kakaós csiga helyett itt olyan tekercs vagy roll van, amitől egy igazi édesszájúaknak könny szökik a szemébe. Nekem mégis inkább a hot dog feljavított verziója a kedvencem. Tökéletes tésztába van burkolva a minőségi kolbi, és ha olivás-sajtos mártogatót is kér hozzá az ember, az egekbe emel.

Vannak limitált finomságok is. Biztos, hogy erre a téli szezonra is kitalálnak majd valamit! (Tavaly egy pisztáciás panettone rabolta el a szívemet!)

Kedvenckém:

Solinfo Café & Tom Dixon Showroom

Wesselényi u. 6.

Nyitvatartás: 8:00-20:00

Érdekes, hogy bár ez a legszebb hely mind közül, a fotóimon ez baromira nem köszön vissza. Az a baj, hogy itt mindig elfelejtek fotózni, és csak vagyok, mint a befőtt. Túl jól érzem magam!

A Solinfo Café egy Tom Dixon Showroom is, ezét olyan pöpec a design. Szóval ami itt megtetszik neked, az később akár a nappalid vagy a szobád dísze és központi bútora is lehet.

Persze szerintem a legtöbben nem széket venni térnek be, sokkal inkább ez a "kényelmes és kellemes iroda" hangulat vonzza be az arra járókat. Itt lehet a legkomfortosabban laptopozgatni, és ezt nem csak én mondom, elég csak a nap bármely szakában körbenézni.

Eredeti olasz kávét lehet kapni (Caffé Vergnano) és egész nap elérhetőek a különböző reggelifélék (meg saláták meg sütik).

Itt ettem életem legfinomabb bundáskenyerét (gondolom lassan sejtitek, hogy ez a legkedvesebb reggelifélém), és hogy mindössze 690 forintba fájt sajttal és kis zöldségel együtt, az csak hab a tortán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

RÓKALAND
Velő, kijevi és tökéletes rizses hús - Csopakig mentük a Szomszéd főztjéért
A Szomszéd kertje Csopakon a legzöldebb! Zseniális éttermet találtunk a Balaton partján.

Link másolása

Biztos mondtam már, de nekem az őszi Balaton az igazi. Kellemes idő, színek és nyugalom a köbön, miközben körbevesz a természet. Annyi mindent lehet ilyenkor csinálni, amihez a nyári kánikulában nem mindig van kedve az embernek. És miközben bebarangoljuk a hegyeket, völgyeket, bitang jókat lehet enni és inni. Egyre jobbakat!

Lassan, de biztosan haladnak a partmenti helyek az egész éves nyitvatartás irányába, és olyan új szereplők tűnnek fel, akik miatt valóban érdemes egy utazást szervezni a környékre ősszel, vagy akár télen is.

Az egyik ilyen friss gyöngyszem a Szomszéd Kertje, ami már első ránézésre izgalmas hely. Benne van a falusi kocsma életérzés, de annál sokkal több, annál sokkal varázslatosabb.

A tulajdonos, Tóth Attila Wes Andersont szerette volna megidézni. Szerintünk sikerült.  

De mit ér a trendi külső, ha nem ad annyit az étel, hogy még másnap is beszéljünk róla... Hát a Szomszéd kertjének séfje, Bajkai Gábor úgy főz, hogy mi hirtelen annyi mindent mondtunk volna, hogy nem találtuk a szavakat.

Nézzétek csak:

A hely nagy erőssége, hogy nem izzadtságszagú. A legegyszerűbb ételt is eléd rakják anélkül, hogy erőlködés és millió újragondolt elem lenne a tálon. A velős pirítós például szimplán egy karéj vastag kenyérszelet, irdatlanul megpakolva belsőséggel. Ha eddig nem mertél ilyet kóstolni, itt ugorj először fejest az élvezetbe!

És ha az előétel után még fér bármi az emberbe, akkor szerencséje van, mert a folytatás is figyelemreméltó.

Ezen a ponton meg kell említenem, hogy tényleg derék adagok vannak, és az árakra se lehet panasz. A "baconbe göngyölt szerelem" például 2800 forintba fáj, és egy olyan burgert takar, ami szinte lemászik a tányérról. A sajttal töltött és baconbe tekert hús mellett a zöldségeket sem spórolták ki belőle, és az uncsi jégsaláta helyett például fodros kel emeli a tétet.

De az egyszerű rizses hús vagy a kijevi is izgalmas tálalást kap, miközben az ízek hozzák azt az egyszerű nagyszerűséget, amire ilyen ételeknél vágyunk.

És van sok mentes finomság, így a vegán sem marad éhen. Jah, és a csokitorta! Na azt szintén nem szabad kihagyni!

A Szomszéd kertje sok fővárosi éttermet kenterbe ver, és a környezete is jobb hatással van a lelkünkre, mint a nyüzsgő belvárosé. Ha tehetitek, válasszátok a Balatont ezekben a nyugalmasabb hónapokban. Minden szempontból üdítő változatosságban lesz részetek!
Csopak
Kossuth Lajos utca 97
(30) 769 0528
Nyitvatartás:
Hétfő: 12-22
Kedd- Szerda: zárva
Csütörtöktől Vasárnapig: 12-23

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
Töltött, nutellás, tejbegrízes – a legfinomabb kürtőskalácsokat kóstoltuk az idei fesztiválon
Már a látványuktól is összefut a nyál a szánkban. Te melyiket kóstolnád meg?

Link másolása

Ott voltunk az idei Kürtőskalács Fesztiválon, ahol a legérdekesebb és legfinomabb verzióit kóstoltuk meg ennek a közkedvelt édességnek.

Volt például olyan, amit tejbegrízzel töltöttek meg, de az egyik kedvencünk a Kürtős Csapágy lett, ami egy igazán extra és nyálcsorgató finomság.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


RÓKALAND
"Van barnamedvénk és farkasunk is" – egy őszi délután a Budakeszi Vadasparkban
Használjátok ki ezeket a szép őszi napokat, és irány a Vadaspark. Rókákkal, medvékkel, de még dinoszauruszokkal is találkozhattok!

Link másolása

Kétség sem fér hozzá, hogy az állatkerteket inkább a gyerekes családoknak találták ki... de két infantilis felnőtt is jól szórakozhat ott.

Nem hiszitek? Nézzétek meg a mi kirándulásunkról készült videót, és ha tehetitek, húzzatok ti is túrabakancsot, és irány a természet!

 

Budakeszi Vadaspark

http://www.vadaspark-budakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétköznap: 9:00 - 15:30 (A vadaspark területét 16:30-ig kell elhagyni.)

Hétvégén és ünnepnapokon:  9:00 - 16:00 (A vadaspark területét 17:00-ig kell elhagyni.)

 

Link másolása
KÖVESS MINKET: