News here

SZÍNES

40 éven keresztül sikerült elhitetni a floridaiakkal, hogy egy 4,5 méteres pingvin sétál a tengerparton

Házilag készítettek el egy lábnyomot, amivel éveken keresztül átverték a tudósokat.

Link másolása

1948-ban egy egészen különös dolog történt a floridai Clearwater Beach-en: hatalmas, furcsa lábnyomok jelentek meg a homokban. A lenyomatok körülbelül 35 centiméter hosszúak és 28 centiméter szélesek voltak, a tenger felől indultak, a lépéstávolság pedig 1,2–1,8 méteresek volt. A lábnyomok néhány mérföldön át voltak láthatók a tengerparton, mielőtt újra el nem tűntek a tengerben - írja az IFLScience.

A rendőrség minden bejelentést komolyan vett, ezért el is kezdtek nyomozni az ügyben. Később arra a megállapításra jutottak: ha ez átverés volt, akkor abból a legmesteribb, amit valaha láttak a környéken.

Egy másik nyomozó – Ivan Terence Sanderson brit biológus, aki később az áltudományok terén szerzett hírnevet – saját vizsgálatokat végzett, ahol arra a következtetésre jutott, hogy a lábnyomok egy 4,5 méter (15 láb) magas óriáspingvintől származnak.

Az igazságra 1988-ig nem derült fény. Ekkor egy helyi férfi, Tony Signorini beismerte, ő verte át az embereket a hatalmas pingvinlábnyomokkal, amiket otthon készített el.

A terv mesteri volt. Signorini és barátja, Al Williams (aki 1969-ben elhunyt), láttak egy fotót egy dinoszaurusz lábnyomairól a National Geographic-ban, ami arra inspirálta őket, hogy megcsinálják az évtizedes átverésüket.

Egy gigantikus, 14 kilós, háromujjú lábnyomot készítettek, amit az egyikük teniszcipőjére rögzítettek. Ezt követően csónakba ültek, kieveztek a parthoz, ahol egyikük kisétált és nagyokat ugrálva nyomokat hagytak a homokban. Miután végzett a lábnyomok elhelyezésével, visszasétált a vízben várakozó hajóhoz, mint ahogyan az óriáspingvin is visszatérne a tengerbe.

Hogy biztos legyen a mesteri terv, a nyomokat egyik barátjuk jelentette másnap a hatóságoknak, mielőtt azokat elmosták volna a hullámok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
A Nagy Ő: Timi nyerte el Árpa Attila szívét
Mi lehetett Timi titka? „Talán az, hogy nem akartam mindenáron meghódítani Attilát, hagytam a dolgokat a természetesen medrükben folyni.”

Link másolása

Kiderült hétfőn, hogy kit választ Árpa Attila A Nagy Ő-ben. Árpa Timinek tette fel a kérdést, hogy „Velem maradsz?”, amire igent kapott válaszul. Boginak pedig azt ígérte, hogy barátként bármikor számíthat rá.

"Hogy mi lehetett a titkom? Talán az, hogy nem akartam mindenáron meghódítani Attilát, hagytam a dolgokat a természetesen medrükben folyni. Nem nyomultam gátlástalanul, de nem lehetett nem észrevenni a vonzalmat, ami köztünk van. Ha jól számoltam, a legtöbb randit is velem töltötte Attila, ez is biztos az előnyömre vált. A finálé után még egy napot kettesben maradtunk Toszkánában, kamerák és stáb nélkül. Felejthetetlen emlék lesz, de nemcsak ez a nap, hanem az egész forgatás. Óriási önismereti utazás, hatalmas kaland, barátságok. Bármikor újra belevágnék"

– mondta a finálé után Timi a Borsnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Újabb kamujelenet lepleződött le a Harry-Meghan-dokumentumsorozatból
Nem „úgy” és nem „azért” készült az eredeti fénykép, mint a képkockák sugallják.

Link másolása

Tegnap mi is írtunk róla, hogy megérkezett a Harry herceg és Meghan Markle házasságáról és a királyi család többi tagjához fűződő viharos kapcsolatukról szóló dokumentumsorozat második előzetese, ami erős állításokat tesz és nagyobb botrányokat vetít előre. Ahogy arról is beszámoltunk, hogy máris hazugságon kapták a produkciót.

Kiderült, hogy nem egy olyan rész van a sorozatban (pontosabban már annak előzetesében), ami nem teljesen fedi a valóságot. Láthatunk egy olyan jelenetet, amelyben a sussexi hercegi pár kisfiukkal sétál, egy fotós pedig egy erkélyről fényképezi őket még 2019-ben.

A 24.hu kiszúrta, hogy Robert Jobson, a királyi családra specializálódott újságíró a Twitteren leleplezte ezeket a képkockákat.

„Ez a Netflix, illetve Harry herceg és Meghan hercegné által használt fotó, ami a sajtó tolakodását sugallja, teljesen hamis. Desmond Tutu érsek fokvárosi rezidenciájának akkreditált fotósa készítette. Mindössze három embernek volt akkreditációja akkor. Harry és Meghan beleegyeztek a felvétel elkészítésébe. Én is ott voltam”

– írja a publicista. Ennek bizonyítására egy másik fotót is közölt, amit a hivatalos látogatás során készített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
John Travolta szívfacsaró posztban búcsúzik Kirstie Alleytől: Veled volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom egész életemben
A 68 éves színésznek rengeteg gyásszal kellett megküzdenie az utóbbi években.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy 71 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt Kirstie Alley, akit legtöbben a Nicsak, ki beszél?-filmekből ismerhettek.

Filmbéli partnere, John Travolta egy rendkívül szívhez szóló Instagram-posztban búcsúzott a sztártól.

„Kirstie-vel volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom egész életemben. Szeretlek, Kirstie! Tudom, hogy találkozunk még”

– írja.

Alley és Travolta 1989 és 1993 között három Nicsak-filmben játszottak házaspárt.

Travolta életét a közelmúltban egyébként végigkíséri a gyász. 2009-ben elvesztette 16 éves fiát, Jettet. Születésnapjáról azóta is minden évben megemlékezik, így tett idén áprilisban is.

2020 nyarán hosszú betegség után elhunyt felesége, Kelly Preston. Idén augusztusban pedig másik szeretett kollégájától, Olivia Newton-Johntól kellett búcsúznia, akivel a Grease-ben játszott együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Napi 55 Vicodint vett be, és 58 kilósra fogyott – Matthew Perry őszintén vallott függőségeiről
A sztár életveszélyközeli állapotba is került – épp akkor, amikor karrierje a csúcson volt.

Link másolása

Őszintén beszélt alkohol- és drogfüggőségéről és mentális problémáiról a CNN műsorában Matthew Perry, a Jóbarátokban Chandler Binget játszó színész.

A 15 évvel a sorozat után tavaly összeálló filmben a közönség is láthatta, hogy a hírekben többnyire magánéleti nehézségeivel szereplő Perry állapota nem a legjobb, a rajongók közül akkor sokan aggódtak az egészségéért.

Most a hírcsatornán az amerikai-kanadai színész úgy nyilatkozott:

„Az alkoholt nem érdekelte, hogy a Jóbarátokban szerepeltem, az alkoholt semmilyen szarság nem érdekelt.”

Beszélt arról is, hogy volt olyan nap, amikor 55 Vicodint (a Doktor House-ból is jól ismert fájdalomcsillapítót) vett be, és 183 centije mellett mindössze 58 kilósra fogyott.

„Az nem igazságos, hogy nekem keresztül kellett mennem ezen a betegségen, miközben a másik ötnek nem. Nekik is, nekem is megvolt mindenem, de nekem közben küzdenem kellett ezzel a dologgal”

– mesélte a sztár a könnyeivel küzdve. Mint mondja, bár 30 millióan nézték hétről hétre a sorozatban, ő képtelen volt visszanézni magát, annyira sovány volt.

Egy időben szív- és légzéstámogatást segítő gépre kellett tenni, egészségügyi problémái annyira súlyosak voltak. „Öt ember került fel a gépre, négyen nem élték túl” – mesélte el élete drámai időszakát Perry.

A színész nemrég könyvet is írt életéről, amiben őszintén vall nehézségeiről. A Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című életrajzi mű felkerült a Szeretlek Magyarország karácsonyi könyvajánlójába is:


Link másolása
KÖVESS MINKET: