hirdetés
mentes-k.png

Szijjártó Péter a Hableány roncsának felhozásáról: A körülmények ellenünk dolgoznak

A magyar külügyminiszter dél-koreai kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatót.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 31.


hirdetés

Szijjártó Péter és Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter közös sajtótájékoztatót tartott péntek délelőtt a tragikus hajóbaleset kapcsán.

A magyar külügyminiszter először részvétet nyilvánított az áldozatok, eltűntek családjainak, a sérülteknek gyors felépülést kívánt, az eltűntként keresett magyar kapitány és matróz hozzátartozóinak is.

A magyar hatóságok minden tőlük telhetőt és még annál is többet megtesznek, hogy megkeressék őket és tisztázzák a baleset körülményeit

– mondta.

A külügyminiszter beszámolt arról, hogy a miniszterasszonnyal a TEK koordinációs központjában is jártak, a baleset, a mentés helyszínét is megnézték.

hirdetés

Szijjártó azt mondta:

a magyarok számára sajnos nem ismeretlen az az érzés, amit a dél-koreaiak most érezhetnek, utalva ezzel a 2017-es veronai busztragédiára, amikor kiránduló magyar középiskolások haltak meg az autópályán hazafelé tartva.

Több száz ember vesz részt a mentési és kutatási munkálatokban, nekik is köszönetet mondott munkájukért, valamint azoknak a civileknek is, akik emberéleteket mentettek a tragédia idején. Egy túlélőnek súlyosabbak a sérülései, az ő ellátása folyamatban van.

A külügyminiszter megjegyezte: nem lehetetlen, hogy a szerb hatóságokkal is együtt kell majd működniük.

Szólt a nagyszabású műszaki előkészületekről is, kiemelve: az a cél, hogy a Hableány hajó roncsát minél előbb kiemeljék, az ott rekedt eltűnteket felhozzák.

A körülmények azonban teljes mértékben ellenük dolgoznak.

Tegnap, csütörtökön a roncs megközelítése lehetetlen volt:

a Duna sodrása nagyon erős, a sétahajó legalább 6 méter mélyen van, az esőzések miatt pedig még magasabb vízszintre kell számítani.

Szijjártó megjegyezte, hogy osztrák speciális búvárokkal is együttműködnek és koreai segítséget is kapnak, utóbbi ma érkezik.

Az ügy tisztázására nyomozást rendeltek el. Felmerült egy személyre szóló gyanú: az ukrán hajóskapitányt, aki a szállodahajót vezette, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, indítványozták a letartóztatását is. Kiderült, a 64 éves férfi emiatt panasszal élt.

Kang Kjung Vha köszönetet mondott a magyar kormány és hatóságok munkájáért. Most azért küzdenek, hogy minden eltűntet megtaláljanak, ennek érdekében a kutatási területet is kiszélesítették - mondta. A megtalált holttestek azonosításához pedig minden segítséget megadnak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
palkojudit.jpg

Megszólalt az orvos, aki felismerte az első magyarországi koronavírus-esetet

'Mivel új vírusról van szó, még okozhat meglepetéseket, de hasonlóan viselkedik a világ minden részén, ezért ezeket az ismereteket is tudjuk használni' - mondta dr. Palkó Judit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Enyhe hőemelkedése és elhúzódó köhögése volt annak az iráni egyetemistának, akit az egyik első koronavírus-fertőzöttként tartanak számon Magyarországon. Dr. Palkó Judit a Semmelweis Egyetem külföldi hallgatók számára fenntartott rendelésén vizsgálta meg a diákot.

Bár állapotát nem találta aggasztónak, de mikor kiderült, hogy Iránból érkezett vissza, gyanúsnak találta a páciense tüneteit.

A férfi "február 22-én lépett be az országba Iránból, és a WHO, valamint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapja az ottani koronavírusos esetek szaporodásáról adott hírt. Az akkori eljárási rendben ilyenkor még az enyhe felső légúti tünetek nem szerepeltek gyanús eset kritériumként. A diákot és a vele együtt elő barátnőjét – akinél később szintén igazolódott a koronavírus-fertőzés – az egyetem látogatása alól felmentettem, és kértem, hogy maradjanak ott­honukban"

- mondta el az orvos a Borsnak.

Miután konzultált dr. Szlávik János infektológus főorvossal, mintát vettek a diáktól, ami igazolta a gyanút.

hirdetés

"A diagnózis felállítása után már teljes egészében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) koordinálásával megindult a beteg izolációja, a szoros kontaktusok felkutatása és tesztelése".

A doktornő továbbra is azt javasolja hogy mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat. "Nyílt terepen még mindig fontosnak tartom a távolságtartást, a tömeg kerülését, zárt helyen maszkot viselek, és nagyon odafigyelek a kézhigiéniára. A táskámban is mindig tartok egy alkoholos kézfertőtlenítőt".

A maszkviselésről elmondta, hogy szerinte ez a tisztelet jele, mert aki viseli, nem szeretné, ha másokat akaratlanul is megfertőzhessen. A maszkot pedig fertőtlenített kézzel kell fel-le venni, és nem szabad az archoz érni.

"A Semmelweis Egyetemtől kapott Pro Universitate kitün­te­tés meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Természete­sen nagyon örülök neki" – mondta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
floyd_mayweather_jr.png

Mayweather fizeti George Floyd 27 millió forintba kerülő temetését

Minden idők egyik legjobb bokszolója már át is utalta a pénzt. A meggyilkolt afroamerikai férfit június 9-én temetik el Houstonban, de 3 másik városban is végső búcsút vesznek tőle.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Floyd Mayweather Jr. felajánlotta a családnak, hogy kifizeti George Floyd temetésének minden költségét, írja a TMZ. Az 50 meccs után veretlenül visszavonult profi ökölvívó-világbajnok hétfőn már ki is állított egy csekket 88 500 dollárról (27 millió forint), ami a tervezett 4 szertartás árát fedezi.

A június 9-i temetést Houstonban tartják, George Floyd szülővárosában. De ezen felül rendeznek egy megemlékezést Minnesotában, ahol halálának idején élt, Charlotte-ban és egy további helyszínen is, amit később jelentenek be.

Minden idők egyik legjobb bokszolója a gesztusról nem akart nyilvánosan beszélni. Miután azonban több forrás is megírta, az ügyeit intéző cég ügyvezetője elismerte, hogy felvették a kapcsolatot a gyászoló családdal, akik elfogadták a nagylelkű felajánlást.

Mayweather azért is döntött úgy, hogy a Floyd-család helyett átvállalja a tetemes költségeket, mert az egyik közeli kollégája gyerekkori jó barátja volt a múlt héten meggyilkolt George Floydnak.

A Minneapolisban élő afroamerikai férfi múlt héten vesztette életét, miután egy rendőri igazoltatás során Derek Chauvin 8 perc 46 másodpercen keresztül térdelt a 46 éves megbilincselt Floyd nyakán. A későbbi áldozat egy ideig zihálva könyörgött az életéért, és azt ismételgette, hogy nem kap levegőt. Chauvin még azután is majdnem 3 percig a férfin nyakán térdelt, hogy már elvesztette az eszméletét.

hirdetés

Floyd halála után zavargások törtek ki az Egyesült Államok több városában a rendőri túlkapások és a rasszizmus ellen.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tuntetok-amerika-zavargasok-george-floyd.jpg

Amerikai zavargások: könnygázzal és lovas rendőrökkel mentek a tüntetőknek a Fehér Háznál

St. Louis-ban több rendőrt is meglőttek, Buffalóban az egyenruhásoknak hajtott egy autó.
MTI, BBC - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Korábban már több cikkünkben is írtunk róla, hogy zavargások törtek ki Amerikában, miután május 25-én egy afroamerikai férfi meghalt a rendőri intézkedés közben. George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette Minneapolisban, majd egyikük percekig térdelt a nyakán. A férfi levegőért könyörgött, nem sokkal később pedig meghalt. A minneapolisi rendőrség pénteken bejelentette: gyilkosság vádjával őrizetbe vették a rendőrt, aki Floyd nyakára térdelt.

A kijárási tilalom ellenére folytatódtak keddre virradóan New York városban az erőszakos tüntetések és fosztogatások - írja az MTI.

Manhattan belvárosában ismét üzleteket törtek fel és fosztottak ki, köztük olyan neves márkák luxusboltjait, mint a Michael Kors vagy a Nike.

Az amerikai televíziók tudósításai szerint fiatalok csoportjai köröztek Manhattan szívében, és a rendőrök akkor kapták el őket, amikor éppen egy elektronikus cikkeket forgalmazó áruházba törtek be.

hirdetés

A rendőrség csupán annyit közölt, hogy "több száz embert" tartóztattak le. A folyamatos vandalizmus ellenére Bill de Blasio polgármester úgy nyilatkozott, hogy "a város alapjában véve nyugodt és békés".

Miközben Minneapolisban, ahol George Floyd a rendőri fellépés áldozata lett, alábbhagyott a tüntetések heve, más nagyvárosokban, köztük a New York államban fekvő Buffalóban vagy a kaliforniai Los Angelesben változatlan hevességgel folytatódtak az erőszakos megmozdulások.

Buffalóban rendőröknek hajtott egy gépkocsi, a vezetőjét és utasát letartóztatták.

St. Louis-ban négy rendőrt is meglőttek a zavargásokban. Erről a helyi kapitányság számolt be a BBC szerint. A lap által idézett közlemény szerint mindannyiukat kórházba szállították, eszméletüknél vannak és lélegeznek.

"Sérüléseik a jelenleg rendelkezésre álló információik szerint nem életveszélyesek"

– közölték.

Los Angelesben továbbra is üzleteket törtek fel és raboltak ki, valamint autókat gyújtottak fel.

Több déli városban, így például az alabamai Birminghamben konföderációs emlékműveket támadtak meg a tüntetők. A konföderáció az amerikai polgárháború idején (1861-1865) a déli, rabszolgatartó államok szövetsége volt, amely az északi, unionista seregekkel állt szemben.

William Barr igazságügyi miniszter hétfőn este elrendelte a szövetségi büntetés-végrehajtási intézetek igazgatóságának, hogy börtönlázadás elhárítására felkészült, speciális egységeket rendeljen Miamiba és Washingtonba. A tárca szóvivője bejelentette, hogy minden rendelkezésre álló rendfenntartó erőt mozgósítottak, biztosítandó a rendet a szövetségi fővárosban. Washingtonban meghosszabbították a kijárási tilalmat.

Washingtonban este 7 órától lépett érvénybe a kijárási tilalom. Nem sokkal előtte a rendőrök és a katonaság még megkezdte az addig békés tüntetők kiszorítását. Ekkor könnygázt és lovas rendőröket is bevetettek.

Eközben Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében mondott rövid nyilatkozatában hétfőn rendet ígért, ha szükséges, akár a hadsereg segítségével is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
amerika-zavargasok-george-floyd-mti-foto.jpg

Lelőttek egy korábbi sportolót az amerikai tüntetések során

A 38 éves Chris Beaty is részt vett az egyik George Floyd halála miatt zajló tüntetésen Indianapolisban.
Címkép: MTI/AP/Mike Stewart - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Korábban már több cikkben is beszámoltunk arról, hogy folyamatosak és egyre durvábbak a zavargások Amerikában George Floyd halála miatt. A 46 éves afroamerikai férfi egy rendőri intézkedés után halt meg Minneapolisban, miután az egyik egyenruhás percekig a nyakán térdelt. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki, és hamar az egész Egyesült Államokra kiterjedt a lázadás.

A George FLoyd halála miatt zajló tüntetéseken több híresség is részt vett már, de vannak, akik az interneten mondják el véleményüket, gondolataikat a tragédiával kapcsolatban. Nemrég például még a politikát messziről kerülő Michael Jordan is megszólalt az üggyel kapcsolatban, de több sportoló is felemelte már a szavát George Floyd megölése után.

Egy korábbi amerikai focista, Chris Beaty viszont részt is vett az egyik tüntetésen Indianapolisban. A Yahoo most arról ír, hogy a

38 éves férfit szombaton többször is meglőtték és belehalt a sérüléseibe.

hirdetés

Chris Beaty játszott a gimnáziumi, majd az indianai egyetemi csapatban is 2000 és 2004 között, ezután a civil életben helyezkedett el, több éjszakai bárja is volt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!