News here
hirdetés

A NAP SZÉPE

Úgy villantott mellbimbókat Kylie Jenner azt Instagramon, hogy közben nem is villantott mellbimbókat

Vagyis villantott, csak nem a sajátját. Ez pedig akár politikai kiállás is lehet.

Link másolása

hirdetés

A reality-sztár egy korábbi fotójával éppen azzal akasztotta ki az Instagram-követőit, hogy a teljes alakos képéről leretusálták egy testrészét, konkrétan a térdét. Ahogy az egyik kommentelő akkor megjegyezte: „a sztár lábai a feledés homályába merültek”.

Legutóbbi fotóján azonban Jenner határozottan kihangsúlyozott egy testrészt, a mellbimbókat. Azonban

nem a saját bimbóit mutogatta, hanem egy trükkös fürdőruhában fotózta magát,

amelynek felsőjén egy-egy mellbimbó-minta van. Így a bikinifelső azt a hatást kelti, mintha azon átlátszódnának a viselőinek a mellbimbói.

A képhez csak annyit írt:

„szabadságot a mellbimbóknak”.

hirdetés

Jenner Instagram-oldalának technikai problémái miatt a keblek képeit IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Ez akár politikai kiállás is lehet, hiszen az Instagram rendre törli azokat a fotókat, amiken láthatók a női bimbók.

Tavaly novemberben például Madonna akadt ki a közösségi oldalra, mert az eltávolította a fotóit, amelyeken kilátszott a mellbimbója. A sztár akkor azt írta, hogy szerinte merő szexizmus, hogy a nők mellbimbója nem látszódhat, miközben minden más igen.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A NAP SZÉPE
Bikiniben mutatta meg bomba alakját Demcsák Zsuzsa
A műsorvezető a Kanári-szigeteken pihen épp, itt villantotta meg kockás hasát.

Link másolása

hirdetés

Demcsák Zsuzsa még májusban beszélt arról a Story magazinnak, hogy végre abszolút úgy néz ki, ahogy látni szeretné magát, de ezért sokat kell dolgoznia, heti háromszor jár edzeni. Úgy tűnik ennek a munkának meg is lett az eredménye, amit a műsorvezető most meg is mutatott.

Demcsák szombaton tett közzé egy bikinis képet az Instagram-oldalán,

erre pedig eddig korábban nem volt példa.

A fotóhoz annyit írt, hogy „a kemény munka meghozza a gyümölcsét”.

hirdetés

A műsorvezető a leírás szerint a Kanári-szigeteken, Maspalomasban pihen.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
A NAP SZÉPE
Heidi Klum új szintre emelte a villantást, és egyszerűen az arcunkba tolja parányi bikinijét
A négygyerekes, 49 éves amerikai-német modellnek még mindig tökéletes az alakja. És a bikinije is.

Link másolása

hirdetés

Hétfő reggeli nyújtózkodásáról posztolt rövid videót az Instagramra Heidi Klum, szúrta ki a Daily Star. A 49 éves modell pár másodperces felvételét nézve nehéz másra koncentrálni, mint az alig valamit eltakaró bikinijére.

A parányi, kétrészes fürdőruha éppen csak eltakarja a tökéletes testű amerikai-német szupermodell bájait. A négygyerekes családanya nyaralása közben készítette a videót magáról, amint egy napozóágyban heverészik. A meglehetősen kihívó videót itt lehet megnézni:

Klum a nap folyamán lecserélte a csíkos fürdőruhát, és egy hasonlóan merész, rózsaszín leopárdmintás bikiniben állva is posztolt képet magáról:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE
Metzker Viki extraszexi fehérneműben fotózta magát, férje sem hagyta szó nélkül
A dögös lemezlovas szettje nemcsak a követőit, de szerelmét is lenyűgözte.

Link másolása

hirdetés

Metzker Viki az egyik legismertebb női dj Magyarországon, akit nemcsak a zenélése, hanem az egyedi stílusa miatt is szeretnek a rajongói. A lemezlovas mindig nagyon extra szettben érkezik a fellépéseire, és az igazán merész darabokat sem veti meg. De nemcsak a dj pult mögött, hanem a magánéletében is szeret dögösen öltözködni.

Viki nyár elején házasodott meg, a BSW-t erősítő Gaben, vagyis Ferenczei Gábor mellett találta meg a boldogságot. Bár az újdonsült feleség az esküvőn magához képest kissé visszafogottabb ruhát viselt, a nászútján már hozta a formáját: szinte teljesen meztelenül mutatta meg magát.

A lemezlovas most ismét egy igen erős tartalommal jelentkezett Instagram-oldalán.

Egy dögös, fekete fehérnemű-szettben fotózta le magát a tükörben. Sőt egy rövid videót is készített arról, ahogy a falat simogatja maga mögött.

Követői imádják az újabb szexi képet, még kollégája, DJ Yamina és Pásztor Anna énekesnő is dicsérte kommentben.

hirdetés
De Viki férje, Gaben sem bírta ki, hogy ne szóljon hozzá a fotóhoz. Egy csodálkozó és egy szívecskés szemű emoji után azt üzente feleségének: "Megyek..."

A dj azt válaszolta: "Ajtó nyitva". Szerelme pedig erre csak egy csomó futós emojit küldött, jelezve, hogy siet haza hozzá.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE
Vadító bikinis képet mutatott magáról Kárpáti Rebeka, mert boldog, hogy nyaralni mennek
A vakáció alatt azt a két könyvet is befejezheti, amit már fél éve félretett magának.

Link másolása

hirdetés

„Ilyen boldog vagyok amikor megtudom, hogy hamarosan megyünk nyaralni” – írta az Instagramon a fürdőruhás képe mellé Kárpáti Rebeka.

A műsorvezetőnő hétfői bejegyzésében azt is bevallotta, hogy

a vakáció alatt befejezheti azt a két könyvet, amiket már fél éve ígérget magának.

Az ugyan nem derül ki, hogy melyik ez a két mű, azt viszont megtudhattuk a bejegyzésből, hogy Rebeka kifejezetten szereti elől keresztbe tett pánttal hordani kedvenc bikinijét.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: