hirdetés

A NAP SZÉPE

Bugyiban és melltartóban mutatta meg gömbölyödő pocakját Sáfrány Emese

A légtornász már a harmadik trimeszterben jár, júliusban születik meg első gyermeke.
Címkép: safrany_emese_/Instagram - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Sáfrány Emese tavaly áprilisban még azt mondta, hogy bár készen állnak a családalapításra fociedző párjával, a koronavírus miatt felfüggesztették a babaprojektet, mert ő felelőtlenségnek tartaná, ha a gyermekáldással próbálkoznának olyan bizonytalan helyzetben, mint ami tavaly ilyenkor volt.

Bár a járvány még most, egy évvel később is tart, Aleskáék meggondolhatták magukat, mert februárban bejelentették, hogy már úton van a baba.

Már az is kiderült, hogy kisfiuk lesz, aki júliusban születik majd meg. Párja, Ádám márciusban megkérte Emese kezét, így már jegyespárként várják a kicsi érkezését.

Amióta a légtornász megosztotta a gólyahírt a követőivel, a közösségi oldalán szinte csak a várandósságról szólnak a posztjai. Számos fotót mutatott már arról, hogyan növekszik a pocakja.

hirdetés

Legutóbb például egy csillógó ruhában fotózkodott.

Most újabb pocakos fotót posztolt, amin alul csak egy bugyit visel, felül pedig csak egy melltartó van rajta a bőrdzseki alatt.

Lapozz a képhez!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A NAP SZÉPE

Smink nélküli szelfit posztolt Radics Gigi az Instagramra

Amióta anyuka lett, megtanulta elfogadni magát, és jól érzi magát így is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 25.

hirdetés

A Megasztár 6. győztese édesanyaként már nem érzi úgy, hogy mindig full sminket kell viselnie, és megmutatta, hogyan néz ki a mindennapokban. Gigi első gyermeke, Bella tavaly októberben született meg.

"Mostanában nincs annyi időm sminkelni az anyai teendők miatt, de én ezt egyáltalán nem bánom. Jó érzés, hogy pihenhet a bőröm 9 év után. Aki ismer engem személyesen az tudja, hogy soha nem szerettem smink nélkül kimenni az utcára, vagy elindulni bárhová. Ez azért is volt, mert megszoktam a Megasztár után, hogy mindig el kellett készülnöm a koncertekre, fotózásokra, vagy interjúkra - írta a poszt mellé.

"Hálaistennek elég pörgős volt az elmúlt 9 évem, de ez azt is eredményezte, legalábbis úgy gondoltam, nem mehetek sehová, hétköznapokon sem smink nélkül, mert ha valaki esetleg meglát nélküle, akkor biztosan majd az alapján ítél meg, hiszen még sminkkel is sokszor kaptam az ívet... ? Miért kell annyi smink? Vagy de csúnya vagy, 30 évesnek nézel ki stb. Én ezt el is hittem 16 évesen és megfogadtam, hogy bárhová is megyek, mindig úgy lépek ki az ajtón mintha színpadra állnék. Rosszul tettem."

Lapozz a friss, smink nélküli fotóért:

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
A NAP SZÉPE

Szinte semmit nem takaró, szexi fürdőruhában edz Kim Kardashian

Kézenállásra és ugrálókötelezésre valószínűleg teljesen alkalmatlan ez az edzőruha, de legalább gyűjti a lájkokat.
Fotó: Kim Kardashian Instagram / Face to face / Northfoto - szmo.hu
2021. május 07.

hirdetés

Karakteridegen is lenne, ha Kim Kardashian nem köldökig kivágott dizájnerruhában emelgetné a súlyokat, hanem mondjuk kinyúlt melegítőben és egy ajándékpólóban, de hát a celebnő Instájára mindig lehet szexikontent terén számítani.

Nemrég például láthatatlan harisnyában pózolt, amelyről kiderült, hogy a saját márkája gyártja.

De már azt is megszokhattuk tőle, hogy folyton olyan apró bikinikben sütteti magát a napon, amelyek alig takarnak valamit.

Most viszont edzéshez is egy elég bevállalós fürdőruhaszerűséget vett vel, ami nem éppen egy szokványos edzős öltözék. Elég sokat is mutat...

Lapozz a képhez!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE

Kulcsár Edina: „Két hónapja kezdtem. Akkor 71 kg voltam, most pedig 59”

Nagyon gyorsan nagyon sokat fogyott a szülést követően a modell.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 08.

hirdetés

Edina még a Best magazinban beszélt arról, hogy fogyni próbál, és napi 1300 kalóriát enged meg magának mindössze, emellett fut is.

– A szülés után hamar lement 10 kiló, de még így is maradt rajtam 8-10 kiló felesleg. Az arcomon és karomon láttam leginkább a gyarapodást – mondta a lapnak, és 60-62 kilót tartott akkor ideálisnak.

Most a Facebookon posztolt, és azt írta, hogy "Az életmódváltásom olyan sokat adott a mindennapi életemhez, hogy azt korábban soha nem gondoltam volna, mint ahogyan azt sem hittem volna, hogy képes vagyok megcsinálni. Főleg ilyen rövid időn belül."

Majd ezzel folytatta:

"Pontosan ma 2 hónapja kezdtem. Akkor 71 kg. voltam, most pedig 59 kg. Minden csak elhatározás kérdése, amit persze eddig is tudtam, de a gyakorlatban ezeket mindig sokkal nehezebb alkalmazni! Szinte csak étkezéssel sikerült véghezvinnem az átalakulásom, de most úgy érzem magam mint egy lufi ami félig le van eresztve, szóval most nagyon eltökélten edzeni szeretnék. Persze eddig is próbálkoztam, de a próbálkozás már nem elég! Ismét egy új fejezetet nyitok az életemben és nagyon megtisztelő lenne, ha ebben ti is részt vennétek! Inspiráljuk egymást. Támogatással mindig minden sokkal könnyebb."

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE

Kis híján kibuggyannak Opitz Barbi mellei, olyan apró és mélyen kivágott topban fotózkodott

Az énekesnő eredetileg egy fogfehérítőt reklámoz a fotójával, de még a kommentelők is megjegyezték: a mellein kívül nehéz bármire is figyelni.
Címkép: Instagram/Opitz Barbi - szmo.hu
2021. április 26.

hirdetés

Opitz Barbi nemcsak a klipjeiben, de a közösségi oldalain is gyakran mutatja meg szexi oldalát. Sokszor posztol olyan fotókat, amikben éppen egy-egy vagány, igencsak kivágott ruhadarabot visel:

hirdetés

Most azonban annyira merész fotót posztolt magáról, hogy a kommentelői is meglepődtek. Az énekesnő egyébként a posztban egy fogfehérítőt reklámoz, de felsőként csak egy extrán kivágott, csipkés topot választott.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: