hirdetés
szenegal-migr-cim.jpg

Az ország, ahonnan négyből három fiatal menekülni akar

Szenegálban a kilátástalanság és a munkanélküliség egyre többeket sarkall arra, hogy akár életük kockáztatásával is útra keljenek Európa felé, ami számukra az Ígéret földjével egyenlő. Helyszíni riport.
Szöveg és fotó: Láng Dávid - szmo.hu
2019. december 11.


hirdetés

A 35 éves Uma és 17 éves öccse – valójában a féltestvére –, Ibrahima mindennap Saint Louis világörökséggé nyilvánított óvárosában, a külföldiek által leginkább látogatott részen árulnak kézműves szobrokat és ékszereket.

Nyugati mércével könnyen idegesítő lehet az a kitartó nyomulás, ahogyan szőnyegre kipakolt portékáikat próbálják tukmálni mindenkire, aki turistának tűnik – felesleges tagadni, mi sem fogadtuk őket kitörő örömmel.

Számukra azonban ez létkérdés, hiszen rengeteg korukbeli társukhoz hasonlóan semmi más bevételi forrásuk nincs.

Végül megegyezünk velük: vásárolunk, cserébe megmutatják otthonukat és mesélnek nekünk az életükről. A társaságukban töltött bő másfél óra után pedig már sokkal könnyebb volt beleképzelni magunkat a helyi fiatalok helyzetébe.

„Előbb vagy utóbb így is, úgy is meghalnánk”

hirdetés

Miközben átkelünk az impozáns, részben Gustave Eiffel tervei alapján készült Faidherbe hídon, aminek túloldalán a város szegénynegyede található, elmondják, hogy számukra itt semmilyen jövőkép nem látszik.

Munka nincs, bár a halászat adná magát, de mára szinte teljesen rátette a kezét egy külföldi óriáscég, akik Európába exportálnak. A környékbeli földek jó részét szintén felvásárolták az elmúlt 8-10 évben – magyarázza Uma.

Egy szűk elitet leszámítva az emberek többsége teljes nihilben, napról napra tengődik. Számukra Európa nem más, mint az egyetlen reménysugár egy jobb életre.

Még annak ellenére is – bizonygatja –, hogy az eltelt évtizedben nagyon sok, nagyjából 30-40 barátja próbált odajutni a sivatagon és a tengeren keresztül, azonban szinte mindannyian meghaltak a veszélyes úton.

Ők mégis ugyanezt tervezik, minden veszély ellenére. Kérdésünkre, nem féltik-e az életüket, fanyar mosollyal csak annyit felel: „de hiszen előbb vagy utóbb így is, úgy is meghalnánk...”

Azt külön hangsúlyozza, hogy senki nem a saját boldogulása miatt kel útra: a gondolkodásuk középpontjában kizárólag a család körülményeinek javítása áll. Aki bevállalja a hosszú és életveszélyes utat, azért teszi, hogy minél több pénzt küldhessen haza az otthoniaknak.

És annak, aki végül odaér, ez tényleg reális lehetőség: még akkor is, ha illegális bevándorlóként ugyanúgy utcai árusításból próbál megélni, mint korábban, ott a sokszorosát keresi meg vele.

Ez a helyzet Ibrahima egyik bátyjával is: ő két éve eljutott Madridba, és azóta rendszeresen jönnek tőle a hazautalások. Az ő példája lebeg mindkettőjük szemük előtt.

Közben egy szűk mellékutcába kanyarodva odaérünk a fából, bádogból és hullámpalából összetákolt viskóhoz, ahol összesen kilencen élnek – a fiatalabbik fiúnak például csak az udvaron jut hely egy ágynak csak jóindulattal nevezhető deszkán, amit néhány vastag faágra erősített ronggyal igyekeztek lefedni.

Se áram, se vezetékes víz nincs, gyertyával és petróleumlámpákkal világítanak, vécére pedig a kert végébe járnak. Uma a telefonját is csak alkalmanként 100 frankért (50 forintért) tudja feltölteni az óváros egyik üzletében.

„Nézd, ott mindig beesik az eső” – mutat a házba lépve az egyik hálószoba plafonján tátongó jókora lyukra. Szigetelésre nincs pénzük, így ha esik, jobb híján kannákat és tányérokat tesznek a rés alá a földre.

Édesanyja épp egy rizsből és kukoricából álló kásaszerű ételt készít a ház előterében, amit majd a piacra visz eladni, amint elkészül. Többnyire ők maguk is ezt eszik. Apja szintén ott árul, de ő már korán reggel elindult.

Uma szerint a környezetükben mindenki arról álmodik, hogy útra kelhessen. Ő is erre spórol, de nincs könnyű dolga: mint mondja, 200 ezer frank (100 ezer forint) körüli összeget kell befizetni az embercsempészeknek, azt viszont nem lehet előre tudni, mikor van indulás – egyszerűen csak elterjed a híre a környéken.

Ez itt a vécé

„Nagyon zavar az utcákat elborító szemét, szeretnék valamit tenni ez ellen” – ad némileg meglepő választ arra, mihez kezdene, ha Európába jutva sikerülne meggazdagodnia.

Tény, hogy valóban elkeserítő a hulladékhelyzet városszerte, de akkor is egészen szürreális (és egyben felemelő) volt azt hallani, hogy valaki teljesen nincstelenként is egy takarítócég megalapítását említi első helyen, amikor a számára ideális jövőképről kérdezik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
abuzált-gyerek.jpg

„42 évesen is cipelem a 6 éves koromban szerzett mocskos emlékeimet - egy életre megmérgeztek azok a férfiak, akik a gyermekekre indulnak be”

Gyermekkorában molesztált egykori áldozat írta le a véleményét Kaleta Gábor ügyéről.
Fotó: Ulrike Mai/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Gabi 42 éves. 6 éves volt, mikor először használták ki szexuálisan. Hosszú út vezetett odáig, hogy talpra álljon, ebben a terápia segített neki.

Úgy érezte, Kaleta Gábor ügye mellett nem mehet el szó nélkül. Erről szóló írását az engedélyével, változtatás nélkül közöljük.

A volt perui nagykövet nevét szándékosan írta kis betűvel.

***

Van ez a kaleta gábor, volt perui nagykövet bácsink, akiről bár egy évig titkolták nagy hazafiaink, de mégis csak kibukott, hogy találtak nála 19 ezer azaz T I Z E N K I L E N C E Z E R gyermekpornográf fotót...ehhez a lényhez jár egy ügyvéd, azzal a két betűvel a neve előtt (dr), aki bizony abuzált gyermekek családtagjainak is ad jogi tanácsadást...khm khm...khmm...

hirdetés

Érted, van egy gáborunk aki - nem tudom elengedni a számot - 19 ezer fotót, anyagot gyűjtött össze gyermekekről... Végülis van az a pénz amiért bevállalta a védelmét, és sikerrel is jártak, mármint számukra sikerrel... Mert azért közben gáborunk lefogyott, a kis családja hű meg ha, anyukáját zaklatják... Jahhh, szegény... szegény keresztény lélek... Mert bizony még ezt is felhozták védelmében, hogy keresztény... Kapott egy kis felfüggesztettet, meg egy kis aprópénzes bírságot, amit csikkzsebből kidob a bácsi, és köszöni szépen a bíróság döntését...

Áldozat vagyok... Ez a poszt, hangsúlyozom, nem rólam szól, de így tudom mégis csak átadni a gondolataimat, hogy hátha eljut olyanokhoz is, akik eddig nem érezték a gyermekkori szexuális bántalmazás súlyát... Mert akár egy fotó is az... Egy fotó is több mint sok...

És ezeken a fotókon undorító beteg dolgok voltak, olyan dolgok amikre csak egy beteg embernek áll fel a cerkája, és r..szol, miközben a felesége éppen édesdeden mellette alszik... Vagy, mivel nemtelen a bántalmazói szerep, bizony nők is lehetnek ilyen sérültek, lelhetik örömüket e normális embereknek felfoghatatlan, visszataszító, elfogadhatatlan helyzetekben.

42 múltam... 6-7 éves lehettem, amikor az első abúzusomat átéltem, legalábbis amire emlékszem mai napig kristálytisztán, és amit felnőtt férfi követett el ellenem...

Épp elkezdtem az első osztályt... Majd ezt követte újabb és újabb eset...

Van egy beteg pedofil, aki a gyermekekben leli örömét, tudatában van e betegségének vagy nem, de örömforrás ez számára... És van a gyermek, aki sajnos, mint ez esetben is, hol van??? Nincs, megkockáztatom, a 19 ezer fotó akár több ezer gyermekről is készülhetett, és a töredékének ha kiderül a kilétük, senki nem foglalkozik velük, vagy csak nagyon kevés szakember... Szóval van a gyermek, aki áldozat.

Gábor most kapott egy pár százezres büntetést, és a fotók számai alapján egyértelmű, hogy továbbra is ki fogja élni beteg hajlamait...Éli tovább életét, jó szegénykém lefogyott, meg kicsit rossz most neki, de tudjuk milyen a nép, minden csoda három napig tart...Ezt is elfeledik, és nem soká pózolhat is kedvenc nyaralóhelyén szeretteivel...Zsebében a telóján újabb pornós anyaggal...

42 évesen is cipelem a 6 éves koromban szerzett mocskos fertő emlékeimet... Meg a többit. Gábor, Csaba, tisztelt bíróság, mindenki, aki részt vett ez ügyben, és közrejátszott abban, hogy ez az ember ennyivel megússza, annyira szívesen találkoznék veletek. Meg azokkal a törvényhozókkal, akik ennyire adnak lehetőséget...

Rengeteg év terápia után is szívesen megmutatnám, hogy bizonyos illatok, helyzetek vagy érintések mit váltanak ki a testemben... Mert bizony szerencsétlen testem emlékszik... Higgyétek el nem sajnáltatom magam, szeretem az életem, de a testem sem felejt, és ezt felülírni, kigyomlálni, a sérelmeit, fájdalmait nem tudom, hogy elég lesz-e az egész életem rá...

Hangsúlyozom jól vagyok, de egy életre megmérgeztek azok az én esetemben férfiak, akik a gyermekekre indulnak be...

A ma kiszabott pénzbírság, egy éves terápiámra talán elég, és még így sem úgy és annyit járok amennyit szeretnék, és tegyem össze a kezem, hogy van módom és lehetőségem terápiára járni, és megtaláltam azt a szakembert, akivel tudok együtt hatékonyan dolgozni... És nagy betűkkel hangsúlyozom én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert időben felismertem, hogy segítségre szorulok, és rengeteg buktató után sem adtam fel, hogy megfelelő segítséggel tudjak dolgozni a gyógyulásomon...

Tudjátok vannak barátaim...Fiúk, lányok...Akik gyermekkorukban szintén átéltek hasonló traumákat...Van, aki nekem nyílt meg életében először, közel 30 év hallgatást törve meg ezzel... Mert az egy dolog, hogy ha kell, én nyíltan elmondom, miket éltem át, mert már tudom, hogy ezt nem nekem kell szégyellni, de a legtöbb áldozat nem jut el eddig.

A legtöbb áldozat egy életre elcsúszik...Drog, prostitúció, alkohol, gyógyszerfüggőség, vagy ő is bántalmazó lesz, vagy egyszer csak öngyilkos lesz jelek nélkül, mert nem tudja megtörni a csendet, nem tud beszélni a sérelmeiről, és egyszer csak feladja, megrogy e fájdalom alatt, és inkább a halált választja.

Én magam is voltam e mederben is, tudom mi zajlott le bennem, és nagyon is átérzem azok fájdalmát akik legvégső elkeseredettségükben öngyilkosak lesznek...Gábor asszisztált a beteg örömforrásával több ezer gyermek egy életre tönkretételéhez...Egy ÉLETRE tönkretett több ezer gyermeket...És kicsenget pár százezret és viszlát...Majd visszajönnek a leadott kilók, és él tovább mint Marci hevesen...Jól van ez így...

Mindeközben gyermekek lelkei halnak meg...Miközben gyermekek vesztik el hitüket egy egész életre...Miközben olyan fizikai és lelki fájdalmakat kénytelenek átélni, amire nincsenek megfelelő szavak, és mindezt teszik velük olyan beteg elmék, akik tisztában vannak vele, hogy szinte több joguk van, mint egy áldozatnak...Mert tisztában van azzal, hogy az áldozatban főleg egy gyermekben olyan traumát vált ki, hogy évekig évtizedekig is hallgatni fog...

És védjük óvjuk családjainkat, és szüljetek gyerekeket...

És van akik szerint jól van ez így...Nem tudnék tükörbe nézni azok helyében, akik asszisztáltak ebben az ügyben...Meg akármelyik másik hasonló ügyben...

Mi kell még vajon, hogy változás történjen?? Mi kell, hogy végre elinduljon valami? Hogy egy áldozatot ne alázzanak meg a rendőrségen, hogy megfelelő szakemberek foglalkozzanak az áldozattal, hogy azonnal kiemeljék őket a bántalmazói körből, hogy joga legyen az áldozatnak, hogy végre ember számba vegyenek minket.

Élni szeretnénk csak, semmi többet, csak élni, békében, nyugodtan, úgy ahogyan emberhez méltó... Biztonságra szeretetre vágyunk, semmi másra...De ez országunkban jelen pillanatban LEHETETLEN!! Kivitelezhetetlen...

Sír a lelkem...Űr van bent, kiégés, és óriási kérdőjelek...És tudom, pár nap egy két hét, és jön az újabb ügy, és akkor sem fog történni semmi sem...

És tudjátok mi a szomorú? Soha nem lehet tudni, melyik gyermek a következő... Soha nem tudhatod... Soha...

Fájok, ordítok, és a tehetetlenség megöl, nem magam miatt, hanem azok miatt a gyermekek miatt, akiknek nem biztos, hogy lesz annyi erejük, mint ami nekem volt...

Drága lelkek, nem vagytok egyedül, és szívből kívánom gyógyulásotokat, lelketek gyógyulását... Ne adjátok fel kérlek... Per pillanat, jelen törvényeink alapján mást nem tudok nektek mondani!! Merjetek segítséget kérni, beszélni róla, és menni addig, amíg nem találjátok meg azt a szerető közeget, támogató szakembert, aki mellett érzelmi biztonságban tudtok gyógyulni. Nem lesz könnyű, de nem adhatjátok fel... Egy gábor-féle nem győzhet le minket... UGYE NEM??


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kaleta-gabor-1.jpg

Pedofil? Még mit nem, ő csak nézegette a gyermekekről készült pornográf felvételeket!

A gyerekek meg, akiknek a képeire élvezkedett, ugye, kit érdekelnek. Vélemény.
K.U.D. - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Szegény férfi! 30 kilót fogyott, annyira megviselte ez az ügy. 30 kilót. Nagyjából ennyi egy 2 éves kislány (elvileg az átlagos testsúlyt úgy lehet kiszámolni, ha az éveket megszorozzuk kettővel és hozzáadunk 8-at) és egy 5 éves kisfiú testsúlya összesen. Ennyit fogyott ez az ügyvédje szerint mintaértékű jogászéletet élő, hazáját szolgáló, mélyen vallásos ember, aki egyébként mindent beismert a bíróságon. Kaleta Gábor volt perui nagykövetről van szó, akinek a számítógépén több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le.

A bíróságon ez az ember, aki amikor épp nem kiskorú gyermekek pornográf felvételeit nézegetve fantáziált és szerzett örömet magának, rendszeresen gyakorolja a hitét, szóval a bíróságon hangsúlyozta, végtelenül megviselte az ügy a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak telefonokat, a céget is zaklatják, ahol munkát kapott. Szegény. Bűnös ugyan, elismeri, na de mégis.

Egy év felfüggesztett börtönbüntetés és 540 ezer forintos pénzbüntetés. Ennyi. Persze, az ítélet még nem jogerős, de ne legyenek senkinek sem illúziói: egy ilyen jóravaló keresztény hazafi nem fog rács mögé kerülni. Persze, azt elismeri, hogy 19 ezer kiskorúról készült képet tárolt a gépén, de hát mi ezzel a probléma? Nem érti. Hát nem csinált ő semmi rosszat, mégis, hogy bánnak most vele? Meghurcolják. Tönkremennek az idegei. A családját is bántják. Mikor ő csak kiskorúakról készült erotikus felvételeket töltött le a gépére.

Az ő jogai. Az elkövetőé. Megint. Persze. Mint Magyarországon szinte mindig.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
osztalyterem2.jpg

Jocó bácsi: Semmilyen feltétel nem adott a 9 órás iskolakezdéshez

A népszerű töritanár szerint más-más okból, de se a kisebb, se a nagyobb diákok nem járnának jól a főváros tervével. Két másik pedagógust is megkérdeztünk.
Láng Dávid; illusztráció: PxHere - szmo.hu
2020. június 30.


hirdetés

Mint azt megírtuk, csúsztatott iskolakezdésben gondolkodik a fővárosi önkormányzat a következő tanévkezdéstől, ez is egy óvintézkedés lenne a járvány várható második hulláma ellen.

Közleményükben azt írják, a reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló.

A BKK számításai szerint a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.

Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben, a BKK és a budapesti városvezetés azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára.

hirdetés

Erről már elkezdték az egyeztetéseket a BKK, az EMMI, a KLIK, 10 budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, valamint több másik érintett szervezet bevonásával.

Mi most tanárok véleményére voltunk kíváncsiak.

"A kérdés nagyon összetett, külön kellene választani életkorilag, de egyik korcsoport számára sem lenne előnye"

– mondta el a Szeretlek Magyarország kérdésére Balatoni József, azaz Jocó bácsi.

Szerinte az alsósok esetében a fő problémát az jelenti, hogy a szülőknek be kell érniük dolgozni. Így mindenképp kellene ügyeletet biztosítani a jelenlegi rend szerint, igazi előnye pedig csak azok számára lenne a változtatásnak, akik később kezdik a munkát, vagy nem dolgoznak.

A gimnazisták számára, akiket már nem kell kísérgetni, ugyan csábító lehet, hogy tovább aludhatnak, náluk viszont a már most is hatalmas óraterhelés jelenti a problémát. Egy középiskolás diák így is délután 3-4-ig bent van az iskolában, egy órás csúsztatás esetén 4-5 körül végeznének.

Jocó bácsi úgy véli, a tervnek egyedül akkor lehet realitása, ha az óraterheket is csökkentik, ami jelenleg nem reális. Az új Nemzeti Alaptantervben sincs szó ilyesmiről, vagy legalábbis csak minimális mértékben.

Ezért hiába tartja alapvetően jónak az ötletet, szerinte a gyakorlatban semmilyen feltétel nem adott hozzá.

Hasonló véleményen van két másik pedagógus is, akik a nevük elhallgatásával nyilatkoztak nekünk. Egyikük egy fővárosi gimnáziumban tanít. Neki személy szerint jól jönne, mivel az agglomerációból jár be, és a reggeli csúcsforgalom miatt fél 5-kor kell kelnie.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gyerek-bantalmazas-pxhere.jpg

„Ennyit ér egy gyerek tragédiája? A félresiklott élete? Az életre szóló sérülése? 28 forintot?”

Sebestyén Eszter pszichológus írása a gyermekpornográfia miatt felfüggesztett börtönre ítélt Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügye kapcsán.
Illusztráció: Kat Jayne/Pexels - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Mint megírtuk, egy év felfüggesztett börtönre és 540 ezer forintos pénzbírságra ítélték szerdán Kaleta Gábor volt perui nagykövetet gyermekpornográfia miatt. Az exdiplomata több mint 19 ezer, gyerekekről készült pornográf képet tárolt a laptopján.

Sokakat felháborított az ítélet, többek közt szerzőnk is megírta a véleményét a döntésről.

Sebestyén Eszter pszichológus a Facebook-oldalán fejtette ki véleményét az ítélettel, illetve Kaleta Gábor ügyével kapcsolatban.

A bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

hirdetés

"Számoltam egy kicsit.

540 ezer forint pénzbüntetés jár 19 ezer gyerekről készült pornográf képért. (Most megpróbálok eltekinteni attól, hogy kétszer ennyi pénzbüntetés jár egy dudálásért, bár nem igazán tudok…) Ha ezt elosztom, 28-29 forint pénzbüntetés jár egy fotóért. 28 forint. Huszonnyolc. Egy bevásárlókocsiba már több pénzt kell bedobni.

Abba belegondol bárki, hogy ezek a gyerekek ezekért a fotókért a gyerekkorukkal, az ártatlanságukkal, a lelkükkel, egész életüket végikísérő test-lelki sebekkel fizetnek?

Ők a poklok poklát élik meg, őket használják, őket erőszak éri, őket semmibeveszik. Beletipornak brutálisan a testükbe-lelkükbe, kínozzák őket, megfosztják őket az emberi méltóságuktól. Elveszik a világba, az életbe, az emberségbe vetett bizalmukat. Egész életükben fizetni fognak pánikrohamokkal, emlékbetörésekkel, rémálmokkal, megsemmisítő szégyenérzéssel, önváddal, bűnösség, mocskosságérzéssel, akár fizikai betegségekkel, akár meddőségi problémákkal, és mások számára elképzelhetetlen pszichés sérülésekkel, brutálisan nehezen kezelhető poszttraumás stressz szindrómával. Ők életük végéig fizetni fognak.

És az elkövető mivel fizet? 28 forinttal?

Ennyit ér egy gyerek tragédiája? A félresiklott élete? Az életre szóló sérülése? 28 forintot?

Vagy ha nem minden fotón különböző gyerek van, mert mondjuk egy gyerekről több fotó is készül, akkor lehet, hogy ér száz, kétszáz forintot?

Ezeknek a gyerekeknek a szemébe ki fog belenézni?

Mit üzen ez az ügy minden egyes gyerekáldozatnak? Hogy semmit nem számítasz, hogy senkit nem érdekel, hogy teszik tönkre az életed. Hogy téged következmények nélkül bánthatnak, használhatnak, ezért senki nem fog fizetni, csak te. Hogy következmények nélkül hullhat darabokra az életed, és töredezhet darabokra a lelked.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!