Ismeretlen injekciót kapott, életveszélyes állapotba került - állítja az ukrán pénzszállítók vezetője
A jelek szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelen sem volt az ukrán Oscsadbank pénzszállítójának lefoglalásakor – erről Horváth Lóránt, a bank jogi képviseletét ellátó ügyvéd beszélt egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a kommandósoknál gránátvető és mesterlövész is volt a helyszínen, írja a Telex.
Az ügyvéd a helyszínen uralkodó állapotokat úgy jellemezte:
A sajtótájékoztatón levetítettek egy videót, amelyen Hennagyij Kuznyecov, az ukrán Oscsadbank dolgozója, a szállítmány parancsnoka beszélt a történtekről. Elmondása szerint az alacskai pihenőhelynél egy rendőrautó villogóval állította meg a két furgont. Miután kiszállt, az egyetlen kérdés, amit kapott, az volt: „Hol vannak a fegyverek?”.
Elmondása szerint két ukrajnai orvosi vizsgálat is kimutatta, hogy idegen anyag került a szervezetébe.
A magyar kormány és a hozzá közeli média az ügy kirobbanása után arról kommunikált, hogy gond lehetett a szállítmánnyal, és a pénznek a Tisza Párthoz is köze lehet, de ezekre a vádakra eddig semmilyen bizonyítékot nem mutattak be. A NAV korábban „képtelen állításnak” nevezte, hogy megsértették volna az eljárási szabályokat.
A március 5-én elfogott hét ukrán állampolgárt és a két furgont később elengedték, de a több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát a magyar hatóságok lefoglalták. Március 10-én kormányrendelet is született arról, hogy „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”. Az ukránok ügyvédje tájékoztatást kért a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészségtől, és a Fővárosi Törvényszékre keresetlevelet nyújtottak be a kiutasítás ellen, de egyelőre sehonnan nem kaptak reakciót.
Az ügyvédek a kiutasítás ellen keresetet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékre, és tájékoztatást kértek a Fővárosi Főügyészségtől.