Tízmillió virológus országa lettünk, ahol mindenki ért mindenhez, de senki nem hisz el semmit
Nyáry Krisztián a minap posztban kérte számon az újságírókat a kattintásvadász címadásért. Felrótta, hogy a lapok minden nap trendszerűen a legrosszabb adatokat emelik ki, és ha egymásnak ellentmondó külföldi hírek érkeznek, akkor szinte biztosan a katasztrófát jósló kerül a címbe.
Példaként azt a napot hozta, amikor elérte a 12 ezret a koronavírus áldozatainak száma. Szerinte a hír aznap az volt, hogy minden adat javult, októberben volt utoljára ilyen alacsony a kórházban és a lélegeztetőgépen lévők száma, november elején az elhunytaké.
Hozzátette, hogy sok olyan embert ismer, aki folyamatos pánikban, depresszióban él a rá zúduló pánikkeltő hírek miatt. Az ilyen cikkek olvasásakor kialakuló pánik szerinte önmagában is hajlamosabbá tesz minket a megbetegedésre és a vírus terjesztésére. "Az ilyenkor felszabaduló kortizol - más néven a stresszhormon - könyörtelenül elnyomja az immunrendszer működését." - írja.
Főleg azok, akik felelősen próbálnak döntést hozni egy rájuk bízott - amúgy orvosi - kérdésben: oltassam be magam vagy ne? Mit tanácsoljak a nálam is nagyobb veszélyben lévő idős szüleimnek? Hagyjam, hogy a kínai vakcinát használják? Vagy az oroszt? Vagy inkább egyiket se?
Kétségtelen az is, hogy a sajtóban előfordulnak túlzó címek. Tény, hogy minden médium versenyben van az olvasókért/nézőkért/hallgatókért a többi médiummal. Ők pedig az érdekesebb, figyelemfelhívóbb, és igen, a nagyobb aggodalmat keltő címekre fognak kattintani. Ebben nagy felelősségük van a szerkesztőségeknek. De van némi felelőssége az olvasóknak is, mert a többség két cím közül szinte mindig a harsányabbat választja.
Ez régóta így van, és a Facebook csak rontott a helyzeten, mert az algoritmusai azokat a híreket juttatják el több emberhez, amelyeket többen kattintanak vagy kommentelnek, míg a kevesebb reakciót kiváltó cikkeket nem is engedni megjelenni az olvasók többségének hírfolyamában. Minden ugye nem fér el.
A Facebook így maximalizálja a bevételét, amit megtehet, mert nagyon sok olvasó már rég feladta a tudatos hírfogyasztást, nem keresi fel a szerinte hiteles portálokat, csak beköveti azokat, és aztán várja, hogy a hírfolyamában felbukkanjanak a hírei. Csakhogy ezeknek a híreknek a többsége sohasem fog felbukkanni, ha nem elég népszerű. A Facebook ugyanis nem fontossági sorrendet, hanem népszerűségi sorrendet állít fel, amiben a visszafogottabb címek egyszerűen elvesznek. Még egy-egy médium hírkínálatán belül is láthatatlanná válik, ami nem elég népszerű.
És bár a Nyáry Krisztián által bírált túlzó címadás nagyon is létezik, vitatható a kiválasztott példa is. A számok napok óta javulnak, az áldozatok összesített száma azonban ennél nagyobb hírértékkel bírhat, ha elér egy kerek értéket, mert akkor ez a hír nemcsak az aznapról szól, hanem összegzi is, hol tartunk a járvány kezdete óta. Persze az kérdés, hogy a tízezres, százezres, egymilliós, százmilliós határok mellett van-e értelme külön a 12 ezreset is kiemelni, de ez szakmailag azért nem védhetetlen.
Persze ne ragadjunk le egy példánál.
Ahogy Keszthelyi András politikai szakértőnek is, aki az eredeti poszthoz fűzött kommentjében azt írja, a sajtónak nemcsak a címadásban van felelőssége, hanem abban is, hogy hiteles embereket szólaltasson meg. "Évtizedek óta nem publikáló, nyugdíjas professzorok ne turnézhassák körbe a médiát. Háziorvosok ne nyilatkozhassanak járványügyi szakértőként, a nevüket elhallgatni kívánó szakemberek pedig ne nyilatkozhassanak egyáltalán" - írja.
A normális valóban az lenne, ha minden alkalommal a leghitelesebb szakértők szólalnának meg, és a sajtó az ő nyilatkozataikat erősítené fel.
Magyarországon azonban speciális körülmények közt működik a média, és ez sajnos igaz a járványra is. Az ország leghitelesebb szakértői csak akkor nyilatkozhatnak, ha a minisztérium erre engedélyt ad nekik. És az újságírók számára gyakran úgy tűnik, hogy ezek a szakértők az engedélyt csak akkor kapják meg, ha olyat mondanak, ami illeszkedik az aktuális kormányzati kommunikációba.
Azután, ha elég idő telt el, vagy fordul a széljárás, és a kormányzatnak szüksége lesz a megerősítő nyilatkozataikra, ismét engedélyt kapnak a megszólalásra, vagy épp egy kormányzati kampányfilmben találják magukat.
Ez nemcsak megalázó, de mérhetetlenül kontraproduktív is. A sajtót arra kényszeríti, hogy olyan megszólalókat keressen, akiket a kormányzati tiltás nem ér el, függetlenül attól, hogy szakmailag ők-e a legkompetensebbek. A tudósoknak pedig oda lesz a hitelük, és azzal kell szembesülniük, hogy amikor végre megszólalhatnak, lehazugozzák és leorbánbérencezik őket.
És mindezzel rosszul jár a kormány is, mert amikor igazán szükség lenne a tudósok és orvosok hitelességére, hogy átmenjenek a valóban fontos és akár életmentő társadalmi üzenetek, akkor már nem érnek semmit a szerepeltetésükkel, mert pont oda sorolja őket a közvélemény, ahová a politikusokat.
Magyarország tízmillió virológus országává vált, ahol mindenki ért mindenhez, de senki sem hisz el semmit. Ahol lehet akármilyen nagy szakmai név valaki, állhat akárhány évtized szakmai tapasztalat, és akármennyi szakmai publikáció mögötte, a véleménye pont annyit számít az emberek szemében, mint bárki másé. Nem sokat.
A koronavírus-járvány elmúlik egyszer. De az orvosokba és tudósokba vetett bizalom megingásának következményei tartósan velünk maradnak.